ANGELO!✔

32. - Perdite! /C./

Érzem, hogy szétárad bennem a félelem. És nem csak magam miatt. Rettenetesen félek, hogy baja lesz a babáknak.
Szép lassan elsötétül előttem minden és már csak a dulakodás és a lövöldözés hangjait hallom távolról.

- Stefano azonnal hozd a kocsit! - üvölti Angelo és ez az utolsó emlékem mielőtt elájulnék...

______________________________________

Óvatosan nyitom ki a szemem mert elvakít a fehérség ami körbe vesz. Többször visszacsukom majd újra kinyitom de még így is könnyezek a rengeteg fény miatt. Mikor végre kicsit tisztul a kép előttem akkor veszem csak észre, hogy Ang az ágyam mellett sétálgat fel alá és idegesen többször a hajába túr. Ez családi szokás lehet, mert Domenico sőt néha még Chloe is szokta csinálni pedig Ő még kicsi. Annyira bele van mélyedve a gondolataiba, hogy észre sem veszi, hogy felébredtem. 

- Angelo. - szólok neki rekedten mire egy hatalmasat ugrik annyira megijed.

- Camila. - jön odahozzám és egy hatalmas csókot ad. - Könyörgöm mondd, hogy nem azért ébredtél fel, hogy elbúcsúzz tőlem. 

- Elbúcsúzzak? - kérdezem zavartan, mert lehet, hogy gyengének érzem magam de egyáltalán nem úgy mint aki meg akar halni.

- Vagy nem? Istenem, de jó, hogy végre felébredtél.

- Hogy hogy végre?

- Három napja nem vagy magadnál. 

- Három napja? - suttogom döbbenten magam elé. Majd eszembe jut minden de félek feltenni neki a kérdést mert félek a választól. - A babák?

Angelo szomorúan lehajtja a fejét és elhúzódik tőlem. Átsétál a túl oldalamra ahol a szék van, leül, megfogja a kezem, rám néz és ekkor látom, hogy könnyes a szeme. - A kislányt elvesztettük. - suttogja megtörten és az én szívem is megtörik. Ő lett volna a mindene. Nagyon vágyott a lányára. Hihetetlen, hogy a sors ennyi kegyetlenséget gördít elénk. Lehet, hogy így áll az élet bosszút rajtunk azok miatt a dolgok miatt amiket régen elkövettünk? Előfordulhat. 

- A kisfiú még... ? - nem fejezem be. Tudja mire gondolok.

- Igen. A kisfiú teljesen jól van. Őt egészségesen a világra tudod hozni ha továbbra is ágynyugalomban maradsz. Nem szabad menned sehova, és emelni sem emelhetsz semmit. Az elmúlt három napban vettem egy birtokot. Odaköltözünk. Lesz teljes személyzetünk. És, hogy ne érezd magad egyedül megvettem Doméknak a birtok mellett lévő másik területet. Ezentúl összetartóbbak leszünk és jobban vigyázunk egymásra. Ez még egyszer nem fordulhat elő.

- Leo..?

- Ki ne mondd! - ripakodik rám - Ott és azonnal megöltem. Gondolkodás nélkül eresztettem bele egy egész tárat. És tudod mit mondok? - vérben forognak a szemei mikor rám néz - Kurvára nem bántam meg! Egyetlen rohadt golyót sem bántam meg amit rá pazaroltam mert megérdemelte.

- Ahogy én is megérdemelném? - kérdezem mire Ő nem szól semmit csak egy puszit ad a homlokomra és távozik a szobából.

Pontosan tudom mit gondolhat és érezhet. Ha annak idején nem szűröm össze a levet Leoval akkor Stefano nem bántja és üldözi el és nem jött volna vissza most bosszút állni. 
Nagyon fáj, hogy az én hibám az, hogy Angelo elveszítette azt amire a legjobban vágyott. 

Szeretném azt mondani, hogy a házasságunk ezt is túléli... De nem vagyok benne biztos!

* Perdite - Veszteségek! *