öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

11. rész

Jó olvasást!❤️❤️❤️❤️

Jungkook még sokáig nem jött haza, így volt időm gondolkozni. Gondolkozni kettőnk kapcsolatán. Végülis, lehet igaza van. Manapság már azt sem tudom, hogy mitől számít egy kapcsolat annak. Lehet ez még semmi sem volt, pláne számára. De mindig olyan édesen törődött velem. Az se biztos, hogy ez a valódi személyisége, hanem csak ezt mutatja, hogy megszerezzen magának. De mi van, ha mégse? Ha tényleg érez irántam valamit, csak nehéz kedvesnek lennie, hisz egy kegyetlen maffia főnöknek nem lehetnek érzései.
Ezt meg az apja tanította meg...

Az ajtó hirtelen nyitódik és már mennék Jungkookhoz, de nem csak ő lép be az ajtón. Elől rögtön két orvos, mögöttük pedig egy gorilla nagyságú testőrön lóg Ő. A szívem rögtön kihagy pár ütemet, és a lábaim a földbe gyökereznek. Ahogy látom a háló felé mennek, így pár perc után sikerül utánuk indulnom, viszont az ajtóban álló alak megálljt parancsol.

-Ki maga?- kérdezi olyan erős hangnemmel, hogy majdnem összeesek tőle.

-Kim Taehyung, ké-kérem hadd menjek be- kérlelem őt, mire legnagyobb meglepetésemre az ajtóból rögtön félreáll és szabad utat ad nekem.

-Úristen- tátom el számat, és szemeim rögtön könnyesednek, ahogy Jeonggukra nézek. A bal karja teljesen be van kötve, és a hasfala is. Közelebb megyek hozzá, és az egyik orvos mellé lépek. -Mi történt?

-Maga akkor Taehyung, a párja.- néz rám, mire nekem szemeim kétszeresükre nőnek.
Úgy ismertet az embereknek, mintha a párja lennék?
Bólintok párat erőtlenül, mire egy hosszú sóhaj után beszélni kezd a doktor -Nos, Mr. Jeont meglőtték a karján, a hasfalát pedig késsel sebezték meg. Jól lesz. Altatót adtunk neki, szóval pár óráig most nyugodtan lesz. De...- vezeti rám tekintetét, s míg én kíváncsian keresem a szemkontaktust, addig ő szigorúan pislog felém. -...ha felébred rögtön a bosszú lesz az első gondolata, hiába ölte meg azt, aki
meglőtte. Tartsa kordában! És ne veszekedjen vele. Az őrök elmondása szerint a helyszínen végig magáról áradozott.

Úristen... Mondhatni az én hibám ez az egész. Ha nem veszekedek vele, és hagyom, hogy tegye amit tennie kell most semmi gond nem lenne. Istenem, Taehyung, egyszer fogadnád el a döntését ennek a szerencsétlennek.

-Rendben. Nagyjából mikor kel fel?

-Egy óra múlva. Beszélek az egyik bejárónővel a gyógyszerek miatt majd, de a seb átkötését magára bízom, Mr. Kim!- intézi felém szavait, mire én egyetértően bólintok, s pár szó után elhagyja a szobát a többi emberrel együtt. Az ágyra mászva leülök mellé és figyelem, ahogy békésen alszik.
Nem sokkal később egy lány jön be kezében pár gyógyszerrel, kötszerrel és egy pohár vízzel. Mindent az asztalra helyez, majd egy köszönöm után, már távozik is.

Csak annyit kérek, hogy legyen jól...

Másfél óra elteltével végre kezd ébredezni, s ahogy az orvos mondta, rögtön felpattant az ágyból, hogy ő most megy bosszút állni. Felszisszen a fájdalmára, én pedig kezét megfogva húzom vissza, hogy feküdjön le. Mikor meglát engem, csak szomorúan elmosolyodik és hagyja magát, hogy irányítsam testét.
Nem szólok hozzá, s ő sem mond egy szót se.
Az éjjelihez sétálva kiveszek egy fájdalomcsillapítót és a pohár vízzel együtt odanyújtom neki. Mint egy rossz kisgyerek, szemeivel azt tükrözi, hogy ő bizony nem veszi azt be. Fölé hajolok és homlokára puszilva teszem tenyerébe a gyógyszert. Lassan ajkaihoz emeli a kis bogyót, majd az innivaló segítségével lenyeli és visszafekszik.

-Taehyung...- suttogja, és én ránézek -Mennyira utálsz?- kérdezi, mire nekem szivem összefacsarodik. Ezt a két szót, akkora fájdalommal ejtette ki ajkai közül, hogy a szívembe minden irányból fájdalom ütközött és csak halványan elmosolyodva fekszek el mellette, úgy, hogy alkarommal megtámaszkodva legyen tökéletes rálátásom.

-Nem utállak, te buta- hajolok közelebb, hogy ajkaira puszilhassak, majd miután ez megtörtént egyik kezemmel arcára simítok -Mérges voltam rád, igen. De mikor elmentél nagyon aggódtam. Nem akartam, hogy ilyen állapotban csinálj bármit is... erre... ez is az én hibám- kezdek el kissé zokogni, mire rajta a sor, hogy arcomra téve tenyerét letörölje könnyeimet.

-Taebaba, én voltam idióta. Nem lett volna szabad ilyeneket mondanom- hajtja le fejét bűnbánóan és ezzel együtt a kezét is elveszi arcomról. -Tudod nekem ez nehéz, és új. Nem volt még rendes párkapcsolatom. Talán tizenéves koromban volt egy két hetes valami, de az nem számít. Te olyan kis ártatlan vagy és annyira kedves, nem lehet téged nem szeretni, cica. És ez nekem új. A saját érzéseimtől rettegek, és... úristen miket mondtam én neked.

-Hey, nyugalom. Semmi gond. Én is hülye voltam, el kellett volna fogadnom, hogy nem szeretnéd elmondani.- fordítom magam felé arcát, és próbálok úgy mellkasára feküdni, hogy ne sértsem meg a sebét -Miért nem vigyáztál magadra?- kérdezem szomorúan, ő pedig szabad, mozgatható kezét hajzuhatagomba vezeti.

-Próbáltam. De nem volt fair.- biggyeszti le ajkait -Elvileg egymás ellen mentünk volna, erre kijött még vagy 5 ember. Nem volt igazságos, bár így is ő halt meg- húzza meg szabad vállát, én pedig felkuncogok, hisz úgy adta elő, mintha valami esti mesét mondana nekem.

-Örülök, hogy nem lett komolyabb bajod- simítok óvatosan bekötött hasfalára, és állammal kulcscsontjánál megtamászkodva puszilom meg arcélét, majd arcát, ezt követve szája sarkát, s végül ajkait.

-Örülök, hogy itt vagy- kúszik vissza hozzám egy újabb csókra, amit én szívesen viszonzok neki.

Akkor rájöttem, hogy Jungkook jó ember, és valóban törődik velem. Csak fél, fél az érzésektől, s fél a szerelemtől.

—————
Köszönöm, ha elolvastad ez azt újabb szörnyű részt, mert ez most tényleg az lett szerintem. 😔
Remélem, azért valamennyire elnyeri a tetszéseteket, s ha lesz energiám később átjavítom❤️

Puszi a pocitokra!💚💚