öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

30. rész

Kellemes olvasást! ❤️❤️

-Minjun, kész vagy már?- kérdezem meg a pici fiút már az elmúlt fél órában ezredjére, hiszen fogalmam sincs mit csinálhat egy órán keresztül egy négy éves gyerek a szobájában. Elvileg, nekem tilos bemenni, így csak Jungkookot engedte be magához, de őt is csak egyszer. Egyre jobban hasonlít ez a gyerek az apjára.

-Ne aggódj, mindjárt kész lesz- lép mellém az emlegetett, és derekamat átölelve húz magához közelebb, majd homlokomra ad egy puszit.

-El fogunk késni- duzzogom halkan, de épp ebben a pillanatban nyílik az ajtó és kilép a pici Junie egy elég drága öltönyben, plusz a haja is tökéletesen áll a fején és ajándéktáskát szorongat a kezében.

-Ezt nektek csináltam... ajándék- mosolyodik el, majd átnyújtja nekünk a fekete táskát, amin egy arany szalag van, mi pedig párommal ugyanolyan értetlenül, de mégis meghatottan nézünk egymásra.
Elvesszük tőle, majd együtt tárjuk fel a tartalmát. Egy rajz található benne hármonkról, és be kell vallanom ez a pici legény itt előttem nagyon tehetséges művész lehet a jövőben. Emellett még van egy tábla csoki is, amit valószínűleg a szekrényből lopott ki, de nem gond. A szándék a fontos és így is, Jungkookkal mind a ketten könnybe lábadt szemekkel nézzük a picinket, majd a következő pillanatban már apukája karjában van és mindenhonnan kapja a sok-sok puszit.

-Imádjuk. Nagyon ügyes vagy, kicsikém- mondja Kook, majd lassan lehelyezi öléből Minjunt, akiért máris itt van egy hölgy, hogy az autóhoz kísérhesse. -Nos, most elválnak útjaink. Találkozunk az oltárnál, cica.- csókol meg utoljára, majd elsiet ő is Minnie után, hogy együtt mehessenek a helyszínre.
Igen, ma van a várva várt nagy nap. Az esküvő napja.
Rettegek. Mióta felébredtem, fáj a fejem, szédülök és félek, hogy lassan rohamom lesz. Bármennyire is szeretem Jungkookot, kissé megrémiszt a tudat, hogy huszonhárom évesen össze kell házasodnom egy férfival. Szegény szerelmem, már tegnap este is érezhette rajtam a feszültséget, hiszen már félálomban voltam, de még hallottam, ahogy szinte könyörög, hogy minden rendben legyen a mai nap folyamán.
Mély levegőt veszek, majd a konyhába sietek, hogy ihassak egy pohár vizet, eztán pedig az értem érkezett autóba helyezem be magam. Bár engem is a helyszínre szállítanak rögtön, mégis két különböző helyiségben leszünk, és mivel én sokkal idegesebb vagyok, mint Kook, Minjun nála marad az ceremónia kezdetéig.
Ha minden igaz, bár én ellenkeztem, de Jungkook meghívta a szüleimet is. Elvileg, eszméletlenül boldogok voltak, hogy hallhattak rólam valamit, hisz azt hitték halott vagyok. Ők maguk dobtak el, mint egy tárgyat, egy értéktelen rongyot, és most mégis anyám könnyben úszó szemeivel nézek farkasszemet, közben mögötte apám is előkerül, és hiába próbálja tartani az érzéketlen álcáját, átlátok rajta és észreveszem, hogy a könnyektől csillognak szemei.

-Taehyung...- szólal meg anyám pár perc némaság elteltével. Hirtelen ránt vissza a valóságba, én pedig a több éves haragomat félretéve sétálok hozzá lassan, hogy aztán átöleljem. Ő az anyám, hibát vétettek. Szenvedtem, de ha ez nem történt volna meg, ma nem állnánk itt. Egyáltalán nem is ismerném JeongGukot, az esküvő pedig szóba se jött volna. Anyám után, apámat is megölelem, aki már legalább százszor bocsánatot kért, mióta beléptek ebbe a szobába.

-Fiam, büszke vagyok. Remélem sikerekben gazdag életed lesz Jungkokkal és, hogy kellően fogjátok egymás gondját viselni.- szólal meg a családfő, majd pár szó után elválunk egymástól s míg én tovább készülök, ők már helyet foglalnak kint.

Egy óra elteltével már Jeon mellett állok, s éppen a boldogító igenre vár mindenki, amit a kérdés feltétele után rögtön meg is kapnak tőlem.
A pap elmond még pár mondatot, áldását adja az életünkre, majd kijelenti, hogy megcsokólhatjuk egymást, amit mi minden habozás nélkül meg is teszünk és az összes többi emberről, aki körülöttünk van megfeledkezve becézgetjük egymás ajkait egyre hevesebben.

-Szeretném mindenkinek megköszönni, aki a mai napon eljött és tanúja volt annak, ahogy összekötöm az életemet egyetlen szerelmemmel, Taehyunggal.- szólal fel Jungkook a vacsora végén már, amikor hirtelen mindenki ránk figyel, én pedig egyre jobban pirulok el.
-Tudják, mikor pár hónappal ezelőtt kaptam még apámtól egy levelet, hogy előkészített nekem valakit, szembe röhögtem. Megmondtam, hogy nekem nem kell senki, én majd megtalálom életem szerelmét a saját utamon, nincs szükségem a segítségére. Aztán, egy nap túl messzire ment, pont meglátogattam, amikor sikolyokat hallottam lentről és nem bírtam ki, hogy ne nézzek be. Akkor lattám először Őt. Gyönyörű volt, nekem már akkor is a világ legszebb teremtése volt. Gondolkoztam, ötleteltem, de sehogy sem volt jó. Viszont nem érdekelt, egyik nap úgy keltem fel, hogy én ma elviszem Taehyungot. Így is lett. Bár apám már ezt nem élte meg, utolsó szavaiban bocsánatot kért Taetől, és sok sikert kívánt nekünk. Szóval, bár az apám egy utolsó féreg volt, hálás vagyok neki. És tudják miért? Mert neki hála megtaláltam azt a személyt, aki mára már életem szerelme, az én egyetlen cicám, akit mindennél jobban szeretek, és hiába a néha fellépő viták vagy félreértések, mindig is ő lesz az egyetlen, akire az életemet is rábíznám;
hiszen ő jelenti nekem az életet.

—————
Remélem tetszett ez a rész nektek, próbáltam kellő cukiságot belevinni most! ❤️❤️😬
Már csak a befejezés van hátra🙄❤️
Hibákért elnézést! ❤️

Puszi a pocitokra! 💚💚💚