öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

1. rész

Napsütéses reggelre keltem. Soha nem engedték még be a fényt a "szobámba". Furcsa...

Lassan ültem fel a kis kanapémon, amikor nyílt a vasajtó és egy számomra ismeretlen férfi állt ott.

-Taehyung- biccentett a fejével, de én nem tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet, így inkább összekuporodtam a kanapé legtisztábbnak tűnő kis sarkában.

-Maga ki?- kérdezem meg, miközben egész testemben remegni kezdtem. Ez akkor sem hagy alább, amikor az idegen elindult felém és tenyerét lassan fejem tetejére helyezi.

-Elviszlek innen, nyugalom- suttogja a szavakat biztatóan, de én nem merek felnézni.
Lehet, hogy egy újabb trükk...

-Miért?- a fejem még mindig térdeimre hajtva pihennek, amikor hirtelen kicsapódik az ajtó és az az ember áll ott, akit a hátam közepére sem kívánok most. Mivel a szabályzat megköveteli, rögtön térdre borultam előtte és elmotyogtam egy uramat halkan.

-Fiam, mit csinálsz itt?- kérdezi meg a maffia vezér, mire nekem egész testemben végig fut a félelem és aggodalom.

A fia akar megmenteni?

-Én ezt nem tűröm tovább!- szólal fel a fiatal, mire az idősebbik gúnyosan nevet fel és ezzel egyidőben közelebb is lép hozzám. Hajamnál fogva rántja fel a fejemet és én fájdalmasan nyüszítek fel.

Mivel érdemeltem ezt ki? Szerető családom volt... és most már 2 éve itt rohadok ezzel a nem is tudom a nevét emberrel és ha még pár hónapot itt kell lennem... biztos nem élem túl.

-Engedd már el!- ordít rá a kisebb hangosan, mire igaz elenged, de olyan fájdalmasan löki fejemet a padlóra, hogy újra felnyögök.

-Mit akarsz vele? Szerezzek neked is egy ilyen ribancot? Felőlem... de ő az enyém.- köpi a szavakat az idősebbik, mire nekem gyomrom görcsbe rándul, hogy beszélhet így egy érző emberről?

-Fejezd már be! Ő egy kibaszott ember! És most, elviszem.- jelenti ki nemes egyszerűséggel, mire nekem a szemem egy ideig felcsillan, de rögtön eltűnik az a fény, amikor az idősebb egy pisztolyt ránt elő és a fiatalabbra szegezi. Neki ugyan a szeme se rebben meg, pedig a saját apja fog rá fegyvert miattam? -Képes lennel lelőni? A saját fiad? Szánalmas vagy. Sajnálom, hogy ilyen szülőm van- mondja teljesen nyugodtan, majd a semmiből ránt elő egy fegyvert és egy egyszerű mozdulattal lövi le az embert. Az apa erőtlenül esik a padlóra, míg én keservesen kezdek el zokogni.
Nem, nem azért sírok mert sajnálom, hanem végig néztem egy gyilkosságot, egy apa-fia gyilkosságot.
A fiatalabb gyorsan szaladt az apjához, s beszélni kezdtek.

-Nem hagyhattam, hogy tovább csináld. Jobb lesz neked máshol, apa- mondja a fiatalabb miközben szipog párat, de könnyeit nem hagyja lehullani.

-Fi...fiam- mondja elhalóan az idősebb és kezével megszorítja a másikét. -Vedd magadhoz Taehyungot, minden az íróasztalomban van. Vedd át a maffiát, és irányítsd Taeval. És Tae...- fordítja felém fejét erőtlenül, mire én is arra nézek. -Ne haragudj... megvolt az okom a tetteimre- mondja teljesen nyugodtan, majd még egy utolsó lélegzetvételnyi ideig nézte fiát, aztán pedig végleg elhagyta az erő testét. A fiatalabb felém fordult, és kezét nyújtva rántott fel a piszkos kanapéról.

-Miattad öltem meg az apámat, remélem hasznodat veszem.- mondja nem éppen a legkedvesebb hangnemben, és emiatt is kezdek újra félni. Egyszer hiszem azt, hogy minden rendben lesz, erre újra csalódnom kell. Már nem is reménykedek a szebb életben...
-Apám valamiért téged akart mellém, és ezért tette ezeket veled. Feszegette a határokat, hogy felkészítsen nekem. Már egy hónappal ezelőtt el akartál hozni, de nem engedte, és most tudtam csak eljönni. Remélem hű társam leszel Taehyung, mert ha nem mész az apám után.- mondja egy levegővételre, és az utolsó mondatot olyan nyugodtan közölte, mintha csak a holnapi időjárásról beszélne.

-Oké- ennyit bírtam összesen kinyögni, és inkább lehajtottam a fejemet.

-Fent már vár a sofőröm, ha van valami cuccod hozd el nyugodtan, és aztán irány felfelé. Ott várlak- jelenti ki és már mikor az ajtónál áll jövök rá valamire, ami elég fontos lehet.

-Nem tudok menni... vagyis de... csak nagyon fáj- mondom nehezen, szégyenkezve. Hisz milyen már ez? Most "ment meg", és erre rögtön rácsimpaszkodok. Fenomenális...

-Jaj, mit tett veled az a barom?- kérdezi inkább magától, mint tőlem, majd elindul felém. -Na gyere cica- nyúl a vállam és a térdem alá, és így kap fel mennyasszony pózba. Nyakát karolom át, és fejemet vállára hajtom próbálva, hogy a legkevésbé kenjem össze az öltönyét. -Elengedhetsz- mondja kedvesen, és lassan letesz a földre, ahonnan már csak egy lépésre van az autó, de ez is olyan fájdalmas lépés volt, mint még semmi. Felszisszenek a fájdalomra, amit ő észrevesz, és csak kelletlenül elhúzza a száját egy szomorú mosolyra.
Lassan ül be mellém és ránk zárja az ajtót, majd a sofőrnek előre szól és el is indul a jármű.

-Nem sokára már az új otthonodban leszel Tae, és minden rendben lesz. Ígérem.- helyezi kezét combomra és lágyan kezdi cirógatni a vékony kis anyagon keresztül, ami a vértől ázott bőrömet takarja.

—————
Meghoztam az első részt. Nem tudom mire számítsak ezzel kapcsolatban egyszerűen csak jött az ihlet hozzá.🤷🏽‍♀️
Nem tudom milyen gyakran fog frissülni, de sietek majd a részekkel és nagyon remélem tetszeni fog nektek! ❤️❤️

Puszi a pocitokra!💚