öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

23. rész

Az étteremben töltött esténk óta már eltelt pár nap. Jungkookkal újra minden a legnagyobb rendben van, és a néha előforduló apró kis vitákon kívül semmi nagyobb félreértés nem történt közöttünk. A kicsi Minjunnak még mindig bűntudata van az eljegyzés előtti hetek miatt, viszont már milliószor elmagyaráztam neki, hogy minden rendben van. A párom egy újabb meglepetésre készül, viszont most a lelkére kötöttem, hogy lehetőleg ne úgy intézze, mint a kezem megkérése előtt. Mondanom sem kell, hogy ezen a kijelentésemen fel órán keresztül képes volt nevetni, hiszen a szavait idézve; eszébe sem volt mégegyszer olyan idiótának lenni.
Egy hete várok erre a bizonyos meglepetésre, és most jelenleg még ötletem sincsen, hogy mi is állhat a háttérben. Elvileg, a mai nap az, amikor mindent megtudok.

Izgatottan ébredtem ma fel, és a mellettem szunyókáló szerelmemre esett a tekintetem, aki a tegnap esti akció után már nem volt hajlandó felöltözni, így a testét csak egy ártatlan takaró fedi. Bár én sem voltam másképp, ezért megpróbáltam a lehető leghalkabban kimászni mellőle, ami szerencsémre sikerült, és egy alsónadrágot elővéve húztam fel magamra az anyagot. A jól ismert szokásommá vált már, hogyha van lehetőség az ő ruháit viselem, így most is, a tegnap este ledobott ingjét veszem a kezembe és pár másodperc elteltével már rajtam is ékeskedik a ruhadarab. Gondoltam, hogy meglepem egy reggelivel, ha már mással én nem tudom.

A konyhába érve rögtön tapasztalom azt, hogy a bejárónő már ott szorgoskodik, szóval egy jó reggelt elmormolása után el is küldöm, mivel most én akarok reggelit készíteni. Egy halk sóhajt eresztek ki ajkaim közül, amikor végre egyedül maradok a hatalmas konyhában. A hűtőszekrényt tárom ki magam elé és mosolyogva tapasztalom, hogy minden benne van ahhoz, hogy elkészítsem az én híres amerikai palacsintámat. Előveszem a hozzávalókat, és miután ez megtörtént halkan dúdolgatva állok neki a finomság elkészítéséhez. A tojásokat szétválasztom, majd az egyik részéből a habot, a másikból pedig a tésztát kezdem el készíteni. Bár a tésztával kicsit meggyűlt a bajom, de a végeredmény jó lett, s mire azzal készen lettem a hab is tökéletesen összeállt. A kettőt egybe kevertem, majd a hűtőbe helyeztem, hogy pihenjen egy kicsit.
Úgy döntöttem, hogy addig felmegyek és megnézem a pici gyereket, hogy ébren van-e már, vagy még húzza a lóbőrt, mint az apukája. A gyerekszobába lépve realizáltam, hogy már nagyon is ébren van, hiszen az ágyán ül a kicsi pizsamájában, miközben egy kirakóssal játszik. Az ajtót halkan csuktam be magam után, de ő mégis észrevett. Mind a ketten elmosolyodtunk, majd az ágyhoz lépve emeltem karjaim közé a csöppséget. Egy cuppanósat nyomtam arcának bal oldalára, mire ugyanezt megtette ő is velem, csak éppenséggel az orrom hegyére kaptam.

-Jó jeggelt Taetae- bújik hozzám szorosabban, mire halkan felnevetek, de azért elkezdem simogatni a kicsi fejét.

-Jó reggelt, picim. Hogy aludtál?- kérdezem tőle, miközben leülök az ágyára, s combjaimra helyezem őt.

-Nadzson jól. Tudoood... ma lesz a meglepid- kezd bólogatni hevesen, közben fel-felkuncogva, mire én is szélesen elvigyorodok. Igen, ez a kisfiú mindig mindent tud. Az apja legfőbb bizalmasa ez a kis három éves csöppség, és nem értem, hogy lehet ennyire okos, hogy nem fecsegi ki, de igazán tiszteletreméltó.

-Tudom, drágám. Nagyon várom már. Apának most én is készülök egy kicsi meglepivel, akarsz segíteni vagy inkább játszol még?

-Baj lennye, ha befejezném a játékomat?- biggyeszti le ajkait.

-Dehogyis, nyugodtan. Ha bármi baj van, szólj. Rendben? Konyhában leszek, de apa a szobában van.- magyarázom neki, ő pedig pár helyeslő bólintás után már le is ugrik lábaimról, hogy folytatni tudja a hőn szeretett játékát.
Komótosan sétálok vissza a konyhába, és mikor beérek már rögtön megyek is a hűtőhöz, hogy kivehessem a tésztát. Tökéletesen összeállt, minek következtében azonnal tudom is kezdeni a sütését.