öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

12. rész

Kellemes olvasást kívánok ehhez a részhez is, drága olvasóim! ❤️❤️

Jungkookkal a viszonyunk már szinte felhőtlennek bizonyult, és ennek elmondhatatlanul örülök. Szegénykém, néha már nagyon nehezen tudja magát visszatartani, de egyszerűen nem érzem úgy, hogy itt lenne az ideje, hogy megtörténjen. Persze, volt már alkalom, ahol én se bírtam épp ésszel és egy csöppnyi ízelítőt adtam magamból, de amikor arra került a sor, mindig visszautasítottam. Volt egy kisebb vitánk ebből adódóan, de szerencsére mindent meg tudtunk beszélni.

A mai nap pedig nagyon különleges kettőnk számára. Hiszen, ez az a nap, amikor elmegyünk a kisfiához, s ha ez nem elég, haza is jön velünk. Mint kiderült, már régebb óta van itt kialakítva egy szoba a csöppség számára, így ezzel már semmi gond nem volt. Kookot este alig tudtam ágyba tenni annyira izgatott volt, reggel pedig úgy kipattant az ágyból, hogy a földön végeztem. Ezért tartunk most itt, ahol. Egész testemmel Jungkookon fekszek, egy miliméternyi szabad helyet sem engedve neki.

-Fogd már fel, hogy csak délután kell mennünk- mondom neki már kissé durcásan, ahogy folyamatosan próbál arrébb tenni, mert ő készülni akar.
Reggel nyolckor, a délután négy órai találkozóra.

-De Taehyungie~- nyújtja el nevemet, és én becenevem hallatán egy picit megenyhülök, ennek következtében pedig sikerül leszednie magáról. -Gyere készülni- fogja meg kezemet, és húzna ki az ágyból, de én csak elrántom tőle mancsomat és visszabújok a takaró alá. -Taehyung!- szól rám, kissé sem kedvesen, mire egy pöppet megremegek. -Istenem...- sóhajtást hallok, majd lépteket, s végül a matrac besüppedését észlelem. Na most jön a békítő szöveg... -Cica~- dorombolja, miközben hajammal kezd szórakozni, én pedig egy kisebbet kuncogok és hátamra fordulok. -Ne durcáskodj. Tudod, hogy mennyire vártam ezt a napot, egy percet sem akarok késni!- hajol hozzám, hogy megcsókoljon, s én eddig bírtam.
Muszáj őt megértenem, hisz ha fordítva lenne ez a helyzet, ő is megértene engem, és elviselne, nem mellesleg pedig 100%-osan támogatna.

-Készüljünk- mondom elválva tőle, mire neki szemei felragyognak, s arcom minden szegletére puszikat kezd hinteni. És egy héttel ezelőtt ez az ember ölt meg egy tucatnyi másikat? Ezt én se hiszem el...

Ha tudom, hogy ilyen sokáig tart elkészülni, tényleg kiszállok elsőre az ágyból. Reggeli, ebéd, közben egy zuhany -persze együtt-, majd öltözés, hajszárítás, és indulás. Legnagyobb hálám per pillanat azért van, mert nem jött velünk az az idegesítő sofőr. Mindig megnézi magának Jungkookot. Chh... idióta.

-Itt vagyunk- szólal meg Kook, mire én összerezzenek egy picit. A kocsi ajtaját, mint mindig, most is kinyitja nekem, majd ujjainkat összefűzi.
A kapun akadálymentesen sétál már be, majd az ajtóhoz érve kopog párat, s nem sokkal később egy 25 év körüli, vörös hajú, karcsú lány nyit ajtót előttünk. Aha, szóval ő az anyuka.

-Szia, JeongGuk- biccent az említett felé, majd rajtam néz végig és láthatóan körbenyalja ajkait. Undorító.

-Lisa- bólint egyet Jungkook is, mire halványan elmosolyodok. Ilyen hangja csak akkor van, ha az ügyfeleivel beszél. -Ő itt Taehyung, a párom. Ne nézd meg ennyire, vagy nem leszünk jóba- mondja még utána, mire én is a lányra nézek. Mikor az ajtón befordul Jungkook arcára nyomok egy gyors puszit, hisz nagyon jól esett ez a bemutatás. Meg tudnám szokni tőle. -Hol van?- kérdezi Kook már sokkal lágyabb hangon, mire Lisa a nappali felé biccent. Jungkook maga után húz a helyiségbe, és én ekkor megpillantom a világ legédesebb teremtményét. A szőnyegen ül, a kis nyuszi füles sapkájában, miközben legózik. A gyereke. Az én párom gyereke ül most itt előttem, s rám néz. Nagy szemekkel vizslat, majd mikor az apját is észreveszi, felpattan a helyéről is elindul felé. Kook kezemet elengedve kapja fel az ölébe és puszilgatja meg ott, ahol csak éri, amit a kis fióka vigyorogva tűr.

-Appaaaaa~ ő kicoda?- mutat felém kis ujjával a baba, én pedig megfagyok. Egyáltalán nem beszeltünk róla, hogy miképp mutat be neki.

-Kicsikém, ő itt Taehyung- mondja olyan kellemes, és lágy hangon, hogy helyben válok kocsonyává. A kisfiú karjait kitárja, jelezve, hogy az én ölembe akar jönni, mire én kikeredett szemekkel nézek hol rá, hol Lisára, hol Jungkookra. Jeon csak kicsit kuncog, majd átadja nekem. A kisgyerek rögtön hozzám bújik, és egy puszit ad az arcomra. Megzabálom, annyira édes.

-Tye lesel a másik apukám?- kérdezi meg, mire fél szemmel megmentőmre sandítok, s ő bólint. Hatalmas mosollyal fordulok vissza a gyerek felé, aki válaszomra kíváncsi.

-Igen, én leszek- puszilok homlokára, s a kanapéra ülök. A két szülő elment valami papírt aláírni, és letisztázni néhány dolgot, minek következtében, kettesben maradtam a picivel. -És hogy hívnak?

-Minjun- mondja hatalmas mosollyal ajkain. -Jeon Minjun- bólint egyet a végére, én pedig mostmár teljesen beleszerettem ebbe a kisgyerekbe. -A tye nyeved Taeeeeeehyung- kuncog fel a végén, mire tettetett durcával pislogok rá.

-Mi vicces a nevemen, picur?

-Nyem, nyem viccesz- mondja rögtön, s így, hogy mentegetőzik, még jobban hasonlít apjára. -Ajanyos nadzson- nyom egy puszit az arcomra, majd én is egy hosszabbat az övére, s pont mire ezzel végeztünk, Jungkook lép be a szobába egy hatalmas mosollyal.

-Az én két kis szerelmem- mondja nekünk, mire kapok egy puszit az ajkaimra, és Minjun is az arcára.

Lisával még beszélünk pár szót, s miután mindenki elköszönt tőle az autóba szállunk be. Minjunt a már előkészített ülésre helyezzük, és alaposan bekötjük, majd én az anyós ülésen foglalok helyet, míg szerelmem a volán mögé ülve kezd el vezetni hazafelé.

És itt kezdődött el a mi közös életünk, hárman, és csak reménykedni tudtam, hogy továbbá is minden ilyen felhőtlen marad kettőnk között.

——————
El se hiszem, hogy sikerült végre befejeznem😍
Remélem, hogy elfogadható lett és, hogy tetszett nektek!❤️❤️

Mindenkinek kitartást a héthez!😄❤️

Puszi a pocitokra!💚💚