öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

5. rész

Két rész~Egy nap🤔
Jó olvasást!❤️❤️

Néhány orvosi vizsgálat, és pár szép szó után már Jungkookal pakolok össze, hogy elinduljunk a házába. Az orvos a lelkünkre kötötte, hogy nem csinálhatok semmi megeröltetőt, hisz a sebeim újból könnyen felszakadhatnak, és akkor megint ez lesz a vége.
Nem sok cuccom volt bent, és igazából alapból nem volt sok mindenem, így Jungkook a saját ruháiból válogatott nekem össze egy alsónadrágot, egy pólót és egy melegítő nadrágot. Elég furán nézhetek ki, hisz míg a melegítőt meg tudom húzni derekamnál, hogy kisebbnek tűnjön, s ne essen le rólam, de a pólóval már nincs ilyen egyszerű helyzetem, tehát az a combom közepéig leér. Jungkook a még itt töltött egy napunk alatt nem beszélt többet a gyerekről, sem kettőnk viszonyáról. Hisz valami van, mert együtt alszunk, néha csak úgy arcomra simít; mondván milyen puha a bőröm, és jelen pillantban is összekulcsolt ujjainkat tanulmányozom, míg várjuk a zárójelentést.

-Jungkook- neve hallatára rám emeli tekintetét és kíváncsian figyel -Ha elmegyünk hozzád, elmondod, hogy miért kerültem egyáltalán melléd? Meg az ezzel kapcsolatos dolgokat.- küldök kérlelő pillantásokat felé, miközben még a kézfejét is elkezdtem birizgálni, hogy jobban hassak rá. Úgy látom beválik, hiszen egy hatalmas sóhaj kíséretében beszélni kezd.

-Rendben, mindent elmondok, csak érjünk haza- mondja biztatóan, és egy kisebb aggodalmat is vélek felfedezni egyébként hangjában.

-Bármi legyen, én már nem megyek el mellőled, oké?- mosolyodok el szélesen mire ő hajamba túrva, kezdi el simogatni fejemet és csak egymás szemébe nézünk. Már éppen elkezdett közelebb hajolni, amikor az ajtó kinyilott, mi pedig hirtelen szétrebbentünk.
Az orvos is nagyon jól időzit, tényleg...

-Taehyung, Mr.Jeon.- biccent felénk egyet-egyet a doki, majd egy papírt nyújt felénk -Jeon! A hónapban mégegyszer nem akarlak itt látni!- mondja fenyegetve, mégis egy kisebb mosoly ott húzódik a szája sarkában.

-Rendben, keresztapukám- mondja Jungkook, mire nem csak nekem de az orvosnak is leesik az álla. Ha a keresztapja, miért nem tegezi? -Nyugalom, Taehyung tudhatja- mosolyodik el a társam, mire a keresztapa hatalmasat sóhajt majd leül az előttünk levő székre.

-Ti egy pár vagytok? Ő volt az apád kiskutyája?- a megnevezés miatt, amit kaptam, rögtön kirántom kezemet a Jungkook hatalmas tenyeréből és lábaimat felhúzva karolom át térdeimet. -Nem úgy értem, én nem tekintelek annak. Az apja mindig így emlegetett, csak ezért mondtam- néz rám kétségbeesetten, mire halkan felszólalok.

-A családodban mindenki így ismer? Kiskutya? Ribanc? Mi van még?- fejezem be már elcsukló hangon, hisz a mai napig nyitott sebként létezik bennem a pillanat, amikor először lattam az apám mellett azt az alakot, aki utána az életem megkeserítője lett.

-Taehyung- szól nekem kicsit erősebb hangnemben Jungkook, mire enyhén rázkódó vállaimat leengedem és felpillantok először rá, majd rokonára.

-Figyelj Taehyung, sajnálom. Nem akartalak megbántani, szimplán így mutattak be nekem egyszer.- nyújtja felém kézfejét, mire én fejemet rázom és egy bólintás kíséretében ölelem meg. Nem csak én lepődtem meg saját tettemen, hanem ő is, de Jungkook is. Bár Jungkook inkább féltékeny... nem baj, neki ma másat akarok adni.

-Köszönöm, hogy segítettél rajtam.- húzodok el tőle, majd Jeon enyhén villámokat szóró szemeibe pillantok, és egy mosoly mellett nyújtom neki kezemet, amit birtoklóan ragad meg és áll mellém.

-Ez a dolgom, na de remélem látjuk még egymást. Csak ne itt- kuncog fel, ami engem is erre késztet, és egy utolsó intés plusz pár szó közte és Jungkook között után már indulunk is ki a kórház épületéből. Ahogy a friss levegőre érünk, nagyot szippantok belőle majd az ismerős járművet megpillantva indulok el irányába, de Jungkook megálljt parancsol nekem.

-Mi volt az bent?- néz rám kissé dühösen, de ahogy rámosolygok ő se bírja ki és egy alig látható mosoly bújik meg arcán.

-Zavart?- kérdezem kissé incselkedve, de nem felel csak rosszallóan csóválja meg a fejét, de egyébként pontosan tudom, hogy zavarta. -Felesleges hazudnod- rántom meg vállaimat, majd egy váratlan pillantban szájara hintek puszit, és kezét elengedve indulok meg a már ismert sofőr felé, aki egy "jó napot" kíséretében nyitja ki nekem az ajtón. Helyet foglalok a belső ülésen, és nem sokkal később Jungkook is mellém érkezik még mindig kissé sokkos állapotban.

Na, így kell levenni a lábáról egy milliárdos maffia vezért.

—————
Itt lennék az újabb résszel, igazából nem gondoltam, hogy még ma készen leszek vele, de mivel így lett hát tessék. ❤️🤷🏽‍♀️
A következő részben nagyon sok minden ki fog derülni Jungkookról, és próbálom minél hamarabb hozni a folytatást❤️
Remélem tetszett, a hibákért elnézést később javítok rajta lehet☹️

Puszi a pocitokra!💚