öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

19. rész

Egy ideig csak kellemes csendbe burkolózva pihentünk, szinte teljesen összegabalyodva. Hiányzott a csókja, az érintése, a közelsége, egyszóval mindene. Nagyon sokat fog még ezért szenvedni, viszont először is szeretném megtudni, hogy miért kellett ez. Ha pár napig ignorál, az is tökéletesen elég lett volna.

-Jungkook- szólítom meg, majd mellkasáról megemelve fejemet húzom fel lábaimat, és ülök törökülésbe. Neki ez nem felel meg, így mögém ülve karolja át derekamat, felsőtestét teljesen hátamhoz szorítva. -Miért kellett ennyire hatásosan eljátszani ezt?

-Az első héten igazából próbáltam elintézni mindent. Egyáltalán nem itt, és nem így akartam, de mikor megláttam, hogy el akarsz menni nem érdekeltek a tervezett dolgok.- halkul el egy pillanat erejéig, és már szólnék, hogy folytassa, de pont akkor történik ez meg -Ugye akkor még itthon is aludtam. Viszont utána már, amikor eljártam, volt egy kis gond.- azonnal hátra fordítom a fejemet, s amint ő észreveszi, hogy aggódva figyelem őt csak halkan felkuncog majd homlokomnak nyomja puha ajkait -Nyugi, már minden rendben- suttogja úgy, hogy lehellete még mindig bőrömet éri, majd amikor elhajol tőlem én is visszafordulok -Megloptak. Nem kevés összeg tűnt el, és tudtam, hogyha elmondom neked, biztosan akarsz majd valamit csinálni, de nem akartalak belekeverni. Az, hogy Minjun miért volt olyan veled nem tudom- kuncogott fel kissé, mire nekem gyomrom görcsbe rándul. Valószínűleg megérezhette feszültségem, hiszen rögtön nyugtatóan kezdett simogatni, aminek hatására jobban is lettem nem sokkal később -Nyugalom, cica- suttogja fülembe, majd enyhén amögé puszil -Először nem tudtam, aztán odajött hozzám, és elárultam, hogy mit akarok tenni. Mondta, hogy segít és így hatásosabb lesz. Soha sem akart téged megbántani, szóval ne haragudj rá. Rám lehetsz mérges, én majd megbékítelek- suttogja már újra fülembe utolsó mondatát, miközben tenyere combom belső felén landol, és az említett testrészt kezdi simogatni -De, a tervben csak az első hét, plusz pár nap volt. Azt, hogy ennyire elcsússzon én se akartam, viszont ha még kibírtál volna kettő darab napot, akkor sokkal romantikusabban kértem volna meg a kezedet, életem.

-Hát még mindjárt én leszek a hibás- forgatom meg szemeimet, de azért egy mosoly ott bujkál szám sarkában. Kook is felnevet, közben az imádnivaló nyuszi mosolyát is megvillantva -Mert, amúgy hogyan akartad?- kezdem el kézfejét cirógatni, ami még mindig derekamat karolja át.

-Ez az egész- mutat egy kört a fejével, célozva a szobára -Egy étteremben lett volna. A közös éttermünkben.- jelenti ki ezt a tényt olyan átlagosan, mintha a minapi ebédről beszélne. Hogy mi? Van egy éttermem? Illetve közös étterem? Azon nyomban száznyolcvan fokos fordulatot véve tengelyem körül pillantok Jungkook boldogan csillogó szemeibe, de hangok nem jönnek ki ajkaimon -Igen, életem, van egy éttermünk.- vihog rajtam egy pöppet, de én csak halkan szipogva ölelem magamhoz.

-És utána?- kérdezem alig hallhatóan, de halk zokogásomat így se tudom csillapítani.

-Ne pityeregj, cicám.- tolja el testemet magától, és hüvelykujjaival arcomat kezdi szeretgetni, ezzel eltűntetve megeredt könnyeimet. Eztán csak közelebb hajol hozzám, és egy érzelmekkel telt csókba invitálja ajkaimat, melyek pillanatokkal később alig akarják elengedni szerelmem puha, és nem mellesleg istenien finom, párnácskáit -Ezután egyébként, elmondtam volna azt, amit itt is nemrég, majd egy külön szobába menve megünnepeltük volna az eljegyzést. Másnap reggel pedig nagy valószínűséggel ugyanígy magyaráznám ki magamat.- mosolyodik el kínosan, de mégis őszintén. Egy részem nagyon szidja magamat, hogy miért nem bírtam várni még kettő napot, de ezt már szinte lehetetlennek találtam akkor. Viszont, itt is van szoba, és mi ketten, na meg egy nagy ágy, millió rózsaszirommal, és egy üveg borral.

-Mi lenne, ha itt pótolnánk be, amit ott akartál?- kúszok közelebb hozzá, tenyeremet felsőtestére helyezve, viszont ő eltolja azt.

-Minjun itthon van, és most inkább csak ünnepeljünk halkan.- mosolyodik el, mire nekem tényleg eljut a tudatomig, hogy a kisfiú a házban tartózkodik és egy csöppet elszomorodva, de elveszem tenyeremet róla -Nem azt mondtam, hogy hozzám sem érhetsz, és hidd el szívem szerint én is megtenném most, de holnap már nem lesz itthon Minjunie és az egész nap a miénk, cica- vigyorog mostmár sokkal őszintébben és szélesebben, ami engem is erre késztet. Persze, amikor már egy szenvedélyes csókba invitál, a matracon hátradöntve nem a mosolygásra koncentrálok, hanem inkább a puha tincseire. Nem sokkal később egy nyalcsíkot húzva kettőnk között válnak el ajkaink egymástól, majd mellém ülve nyúl a szekrényhez, hogy az üvegből kiöntve a finom italt adja át nekem a már félig telt poharat.

Pusztán élvezzük egymás társaságát, egy üveg bor kíséretében, miközben a szobát körbejárva beszéljük át az eddigi összes közös emlekünket. Jungkook bármennyire nagy hülyeséget csinált ezzel a figyelmen kívül hagyással, nem tudok rá haragudni és egyelőre nem is akarok. A kicsi csöppségre pedig még annyira se, hiszen ő csak egy jó viccnek tartotta ezt. Nekem már ők a családom, és hamarosan hivatalosan is ők lesznek.

—————
Igazából, csak reménykedni tudok, hogy tetszik nektek ez a rész, mivel az előző részekre kaptam pár negatív kritikát. Egy ideig úgyis éreztem, hogy rendben, akkor nem tetszik nektek, én pedig nem folytatom.😅 Azért is jött ez a rész most egy picivel később, mert nem volt hozzá lelki erőm.(!persze nem csak emiatt!)

Szóval, remélem, hogy azért elfogadható, ha hiba van benne, elnézést! ❤️

Puszi a pocitokra! 💚