öröklődő fogság | taekook ff (befejezett)

13. rész

Örülök, hogy újra idetaláltál és elolvasod ezt a részt is! ❤️❤️

Mikor hazaértünk mindenki szívesen fogadta a kisfiút, és igazából nem is mernek másat mutatni, de látszott, hogy őszintén örülnek neki. Minjun rögtön közölte, hogy éhes, ezért Jungkook már ki is adta a szakácsnak az utasítást, hogy már pedig, ő most egy hétfogásos vacsorát fog elkészíteni. Én pedig a nappaliban ülve figyelem, ahogy Minjun Jungkook ölében ülve mesét néz, miközben hüvelykujjammal simogatom Kook kézfejét.

-Uraim, kész a vacsora- jön be egy lány, aki miután közölte ezt, meghajol, majd elmegy.

-Elmész vele? El kell intéznem valamit- fordul felém Jungkook, mire én kíváncsian nézek rá, de ő csak leint. Na, sokat érek...

-Persze- forgatom meg szemeimet, majd egy hatalmas vigyorral arcomon elveszem tőle Minjuniet és kezét megfogva vezetem el a konyhába.

A következő pár nap így telt. Én foglalkoztam a csöppséggel, míg JeongGuk nem tudom, hogy mit csinált. Folyamatosan elment valahova, tárgyalt, telefonált, papírokat írt alá, én pedig végig a fiával voltam. Egyáltalán nem zavar, hogy vele kell lennem, hiszen nagyon szeretem, de már ma történt meg a második alkalom, mikor az ölemben ülve sírt az apukája miatt. Most jött el az idő, hogy nagyon meguntam ezt, ezért miután Junie végre lefeküdt aludni, a dolgozószoba felé vettem az irányt. Kopogtam párat, majd miután egy hümmögést hallottam, volt merszem benyitni.

-Tae- áll fel rögtön, hogy megcsókoljon, de én eltolom. -Baj van?- simít arcomra, de én csak megrázom fejemet és ellépve tőle, a bent található egyik székre ülök.

-Nem törődsz vele. Velem se, de az nem érdekel annyira. Már kétszer sírt miattad a fiad, mert nem foglalkozol vele, hiába van itt. Nem csak engem hagysz figyelmen kívül napok óta, hanem a gyerekedet is. Jungkook, a gyereked!- emelem fel a hangom a végére, de megbánom, amikor meglátom párom szemeit amik -most kivételesen-, szomorúan kezdenek ragyogni. Nem telik el pár perc, mire az a bánat inkább dühbe torkollik, és már épp állnék fel, hogy én most inkább távozok innen, amikor erőteljesen vág a falhoz, én pedig felnyüszítek. Ez fájt...

-Azért vagy te, hogy foglalkozz és törődj vele. Nekem dolgoznom kell, és valahonnan pénzt szerezni. Minjunt pedig sajnálom, imádom őt, és én vagyok a legszomorúbb, hogy miattam van rossz kedve. De fogd fel, hogy Te azért vagy itt, hogy foglalkozz vele.- szorítja csuklóimat a fejem fölé, míg nekem már szemeim könnyesednek.
Ez nem csak fizikailag fájt nagyon, hanem lelkileg is. A szavai... még mindig, pillanatok alatt le tudja rombolni azt, amiért ketten küzdöttünk. Hisz ez az volt, egy harc, hogy be merje vallani magának az érzéseit, és ilyenkor mindig elrontja. Mindig, mindent elront. De egyszerűen emiatt már nem tudok rá haragudni, meg fogja bánni tudom, és ha lesz egy kis józan esze, át is gondolja ezt.
Pusztán csak csalódott vagyok.
-Most pedig menj el, és vigyázz Minjunra, és ha lesz időm akkor majd megyek én is- engedi el csuklóimat én pedig teljesen elveszett lélekként sétálok ki, közben letörölve könnyeimet. Benézek a picurhoz, de úgy látom még mindig békésen szunyókál, ezért a fürdőbe sétálva vizezek be egy kendőt, hogy később azzal fedjem be karomat, hogy kevésbé fájjon. Éppen, hogy készen lettem a borogatással, amikor valami -vagy inkább valaki-, nekem jött. Illetve a lábamnak. A kicsi baba ölelte meg a lábamat, közben kissé szipogva. Lehajolok hozzá, és a karjaimba emelem, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a kézfejem mindjárt leszakad a helyéről, annyira fáj.

-Bántott tyéged apa?- néz rám, miközben a kis ujjacskáival kezdi simogatni arcomat.

-Nem. Csak apa most kicsit buta- mondom szomorúan, miközben egy puszit nyomok a hajába. -Jól aludtál?

-Igyen! Vissafeksel velem még?- néz bociszemekkel, mire én megpuszilom homlokát és bólintok párat.

A szobába visszatérve, éppen hogy a küszöbön belépek a pici már alszik is, én pedig szemem sarkából látom, hogy Jungkook az ajtóban áll, kissé könnyes szemekkel. Lefekszek az ágyba, majd éppen, hogy kényelembe helyezem magamat, Minjun teljes testével rám fekszik, amin muszáj felkuncogom. Oldalra fordítva fejem látom, hogy még mindig az ajtóban áll, de mostmár legördült az első könnycsepp az arcán. Szomorú mosolyra húzom ajkaimat, miközben még szorosabban ölelem magamhoz a gyereket. Kook elindul felénk, és Minjun homlokára ad egy puszit, majd nekem is akarna de elhúzodok, jelezve, hogy ezt most nem. Neki újabb könnycsepp gördül le arcán, de most nem tud meghatni, így csak elnézve a másik irányba hunyom le szemeimet, engedve, hogy engem is magával ragadjon az álmok világa.

És ez volt az első alkalom, hogy úgy aludtam el, hogy tudtam, másnap reggel nem lesz mellettem Ő.

—————
Egész nap suliban ezt írtam, szóval lehet egy kissé hanyag lett. Majd még este átnézem jobban, és ha esetleg nem tetszett nektek, akkor átjavítom! 😊❤️
Ettől függetlenül remélem, hogy valamennyire elfogadható lett! ❤️❤️
Hibákért elnézést!🤭❤️

Remélem szép napotok volt, vagy lesz, ha éppenséggel olyan időben olvasod! 🥰😁

Puszi a pocitokra!💚💚