I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Első•

- Adjon nekem két üres szobát, lehetőleg a legkevesebb szabadulási eséllyel, kérem – álltam meg a nálunk dolgozóknak fentartott épület portáján. Össze van kötve a raktárral, így még csak ki sem kell menniük az utcára az embereknek. Mondhatni, ez egy kollégium. Menzával, konditeremmel, mini kávézóval, és közösségi szobával. Egy folyosó vezet ide és mindenkinek van egy kártyája, amivel át tud kelni. Természetesen senkinek sem kötelező itt lakni, de meglepően sokan igénybe vették ezt a fajta felajánlásunkat, amikor ide kerültek.
Na de a két újoncnak, akik a Halottaktól jöttek ide, természetesen nincs választási lehetőségük. Nem is kínáltunk fel semmilyen más jellegű opciót. Valószínűleg MiRa is ott tartotta őket, szóval már hozzá lehetnek szokva.

A két fél nótás csendben áltt mögöttem. Mióta megérkeztek egy szót sem szóltak, de nem is baj.
Nem bízhattam a véletlenre, így az agyam egyik fele mindig készenlétben volt, hogy ha netalán tán valamit a fejükbe véve meg akarnának támadni, akkor azonnal le tudjam reagálni.

- Második emelet 58 és 62 – adta a kezembe a kulcsokat az ötvenes éveiben járó férfi, két ideiglenes kártyával együtt, mire biccentettem egyet, majd elindultam a lépcső felé. Nem kellett mondanom semmit, a két Halott automatikusan követett, aminek örültem, mert így legalább nem kellett erőszakhoz folyamodnom.

Fel lépkedtünk a lépcsőn, meg kerestem a szobákat, majd benyitottam az 58-asba. Kicsi, de egy embernek bőven elég. Van benne egy ágy, egy szekrény, egy íróasztal és nyílik belőle egy fürdő is. Mondhatni, hogy luxus.

- Az egyik szoba – lógattam a mutató ujjamon a fém karikát, arra várva, hogy valamelyikőjük megmozduljon. Végül az alacsonyabbik kapta le a kezemről a kulcsot, majd elhaladva mellettem be is ment az új otthona ajtaján – Itt a kártyád. Ezzel tudsz átjárni. Ha lehet ne veszítsd el. Fél óra múlva legyél a portánál – mondtam cseppet sem kedvesen, de a férfi jó kedvűen lehúzta a maszkját az álláig, majd egy halvány mosolyt magára öltve elvette tőlem a beléptető eszközt.

- Köszönöm – hajolt meg egy kicsit, amin meg is lepődtem. Na de azért nem szabad eldobni az agyamat, mert a látszat néha csal. Ebben a szakmában pedig többször, mint hinnénk.

- Örülök, hogy ennyire örültök egymásnak, de nem haladhatnánk? – szólalt meg a másik tag is.

- Jungkook, egyszer az életbe igazán be foghatnád – forgatta szemeit a másik.

- Addig dumálj, amíg be nem verem a pofád, HongYun – vágta zsebre kezeit a férfi, akinek végre meg tudtam jegyezni a nevét.

- Vicces vagy, Kook– nevette el magát az ajtóban ácsorgó. Láttam, hogy a colos idegei pattanásig feszültek, ezért most már muszáj volt közbe avatkoznom.

- Kuss legyen mind kettőnek. Te menj, pakolj ki, Jungkook te meg gyere velem – osztottam ki a feladatokat, majd tovább indultam. HongYun be csapta az ajtón és a kattanásból ítélve, be is zárta azt.

- Te aztán tökös csaj vagy - hallottam meg a férfi hangját mögülem. Erre nem szóltam semmit, de nem is kellett, folytatta ő magától is - Ki engedte meg egyáltalán, hogy tegezz? – sütött róla a lenézés, és a szánalom.

- Nem vagy negyven éves, szóval nem hiszem, hogy magáznom kéne téged – mondtam hátra sem fordulva. A 62-es szobánál megálltam, kinyitottam, majd a tenyerembe helyezva a kulcsot, Jungkook felé nyújtottam a karomat, de mintha észre sem vette volna a testrészemet elém állt és tekintetét az enyémbe fúrta.

- Valóban nem, de szinte biztos vagyok benne, hogy idősebb vagyok nálad, szóval a kellő tiszteletet meg kéne adni, nem gondolod? – húzta fel szemöldökét. Maszkja még mindig szigurúan fedte arca nagy részét, így csak barna íriszeit tudtam szemügyre venni.