I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Nyolcadik•

Erős fejfájással ébredtem. Először a hirtelen ért fények miatt nehezemre esett kinyitni a szememet, de amint megdörzsöltem, sikerült. Pislogtam párat, majd szét néztem. A C szárnyban voltam, amit nevezhetünk egy mini "kórháznak", de inkább gyengélkedőnek. 

A jobb kezembe be volt kötve az infúzió, az oldalam sajgott, de már tompán. Minden sebem le volt kezelve, már egy fokkal jobban éreztem magam, de még mindig olyan érzés volt, mint egy mosott szarnak. Az arcomon éreztem az ütések nyomait és bizsergett mindenem.

A telefonom után kutakodtam, de természetesen sehol sem találtam. A jobb oldalmon az éjjeli szekrényemen egy csokor virág volt. Szép volt és illatos. Előtte egy kis kártya hevert, amit rögtön a kezembe vetten, hogy elolvassam. "Mihamarabbi gyógyulást kivánok. HungYun"

Kicsit meglepődtem, de azért jobban szemügyre vettem a csokrot, hogy meg bizonyosodjaak róla, hogy véletlenül sem rakott bele bombát, vagy egyéb olyan dolgot, amivel megölhetne úgy, hogy nincs a közelben.

Nagyot sóhajtottam, majd megpróbáltam felkelni, de elég nehezemre esett, ezért csak szimplán vissza feküdtem és elmormoltam magamban egy hosszú káromkodást.

Nyílt az ajtó, én pedig örömmel kaptam oda a fejemet, mivel kezdtem unatkozni.

- ChaeYeon – mosolyodott el megkönnyebbülten anya. 

- Anyu – esett le egy hatalmas kö a szívemről, ahogy realizálódott bennem, hogy semmi baja.

- Hogy vagy?

- Voltam már jobban is. Mi történt? Mi van a többiekkel? Mindenki jól van? Elvesztettünk valakit? – tettem fel sorra a kérdéseimet idegesen.

- Elszabadult a pokol. Ki derült, hogy csak azért jöttek el idáig, hogy közöljék velünk; nagyon dühösek ránk. Állításuk szerint az egyik emberünk fűzte a főnök lányát. Mérgesek lettek, ezért jelenetet rendeztek. Néhány fegyveren kívűl semmit nem tudtak el vinni. Egy páran jobban megsebesültek, de mindenki egy darabban megúszta – vázolta fel a helyzetet apa.

- Idióták - forgattam szemimet, ezzel a szállítókra utalva.

- Az a sejtésem, hogy ezzel még nem ért véget a dolog - csóválta a fejét anyu.

- Ez már a jövő zenéje. Most arra kell koncentrálnunk, hogy megszervezzük a szokásos születésnapi bulinkat – mosolyodott el apu.

Hogy is felejthettem el? Minden évben megrendezésre kerül a "kis" csapatunk/családunk megalapításának születésnapi partyja, amit minden alkalommal nagyon komolyan vesz mindenki. Ilyenkor egy egész napot, délutántól estig végig táncolunk, iszunk és mulatunk. Ez az egyetlen nap, amikor hivatalosan is elengedjük magunkat. Valaki mindig mond beszédet, amit mindig sokan siratnak meg, én meg mindig leszarom, mivel addigra általában már atom részeg vagyok.

- Kicsim – tette tenyerét a kezemre anya – Ebben az évben téged ért a megtiszteltetés, hogy elő adj egy táncot – nézett rám büszkén.

- Mármint rúd táncot? – ráncoltam homlokom.

- Igen – bólintott izgatottan.

- Tudom, hogy furán hangzik, de ezt mindig meg teszi valaki. Kevés a női tag, de őket így avatjuk be. Ez alól sajnos te sem lehetsz kivétel. Hagyomány. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mikor kéne téged sorra kerítenünk, de nem akartuk hamarabb.

- Értem – emésztettem a hallottakat – Mennyi időm van erre?

- Egy hónap. De ne aggódj, Lucy segít felkészülni. Majd keresd meg – nyugtatgatott. Lucy egy kedves nő, aki tényleg nagyon jó ebben az egész táncosdiban, így nem kell egyedül gyakorolnom.