I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Huszonkettedik•

Mindenhol Északiak. Idegesítő kis fasszopók, akik ha megtalálják a két újabb hullát, iszonyat mérgesek lesznek. Mint utólag rájöttem a két izompacsirta törleszteni akart, mivel kinyírtam azt az undorító hájpacnit, aki rám izgult a múltkor.

- Erre - suttogta Kook, akivel körülbelül 20 perce azon voltunk, hogy biztonságosan kijussunk.

Egy ajtókkal és elágazásokkal teli folyosón voltunk, de ez még mindig olyan helyen volt, ahol nem volt kamera.

Este volt már. Így kezdtek eltűnni az emberek. Az Északiak haza tolták a biciklit, ami megkönnyebbülés volt számunkra.

Tovább mentünk.

Találtunk egy üvegajtót, amin keresztül már láttuk az utcai fényt. Ez valami hátsó ajtónak minősülhetett. Volt egy portás, egy idősebb férfi, aki egy kis buckában ülve nézte a tévét.

Kook-kal össze néztünk, ez volt az egyetlen esélyünk.
Itt viszont már voltak kamerák, ezért feltettük a maszkot, a kapucnit pedig mélyen az arcunkba húztuk.

Elindultunk, a kijárat fele úgy, mint a normális ott dolgozók. Szívem hevesen dobogott és rettenetesen ideges voltam a lebukás veszélye miatt.

Zárva volt. Baszki.

- Hova hova? - szólított le minket a portás. Egy emberként fordultunk meg.

- Csak ki szeretnénk menni - vékonyítottam el a hangomat egy kicsit.

- Ez esetben használjátok a főbejáratot, a kártyátok segítségével - közölte.

- Még újak vagyunk és nekünk ezt a kijáratot mutatták meg. Azt mondták, hogy amíg nincs kártyánk ezt használjuk - szállt be Jungkook is.

A portás egy ideig gondolkodott, majd sóhajtott egyet és egy gombot lenyomva kinyílt az ajtó.

Megragadtam a kilincset és kiléptem a friss levegőre, Kook pedig követett engem.
Elindultunk balra, majd amikor elhagytuk az épületet, a mellettem sétáló férfi megszólalt.

- Futás - iramodott neki, mire én is megindultam, közben pedig benyomtam a fülemben lévő kütyüt.

- Anya - lihegtem - Itt vagytok?

- Kint jutottatok? - jött is a válasz szinte azonnal.

- Igen. Küldj egy autót értünk, de előbb nézzetek meg, hogy hol biztonságos - rohantunk még mindig.

- Sehol sem biztonságos azon a környéken - vágta rá.

- Akkor is kell valami sikátor, ahol meghúzhatjuk magunkat - vitatkoztam.

- Várj - mondta, majd elhallgatott. Végig tudták követni a mozgásunkat a korunkban lévő nyomkövető segítségével - Forduljatok jobbra a következő sarkon - szólalt meg ismét.

Megragadtam Jungkook kezét, majd magam után húzva arra mentünk, amerre anya mondta.

- Lassítsunk - váltottam vissza lépésre lihegve. Kook is megállt és kérdőn nézett rám. Jól nézett ki, ahogy kapkodta a levegőt, miközben egyik kezével beletúrt kócos hajába.

- Menjetek tovább egyenesen, és a harmadik kereszteződésnél forduljatok balra - utasított tovább anya.

- Vettem.

Egymás mellett lépkedtünk, az üres utcákon pedig visszhangzottak lépteink. Sőtét volt, hideg és egy lélek sem volt sehol. Ijesztő volt, de örültem neki, hogy csak magunk vagyunk.

- Most pedig ha befordultok jobbra, talán túlélitek - gondolkodott el anya.

- Hát kösz - biccentettem nevetve.