I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Kilencedik•

Már meg jártuk Jungkook-al a boltot. Két szatyor volt nálunk, de mind a kettőt ő cipelte, ugyanis nekem nem engedte, hogy "megerőltessem" magam. Milyen figyelmes, nem de?

- Akarsz látni valami szépet? – kérdeztem hírtelen mosolyogva, miközben a sötét utcákon sétáltunk.

- Aha – vont vállat.

Számítottam a válaszra, ezért a következő sarkon be fordultunk balra.

- Hova megyünk? El viszel messze, hogy ott aztán végezhess velem? – vonta fel fél szemöldökét szórakozottan. Hangosan felnevettem és megráztam a fejemet.

- Majd meg látod – titokzatoskodtam.

- Messze van még?

- Nem. Mindjárt ott vagyunk – dugtam zsebre kezeimet, mivel kezdtem egy kicsit fázni.

Egy domb tetejére sétáltunk fel, ahol az egyik apartmanház legtetejére mentünk fel; lifttel, természetesen.
Tudtam hol a kulcs, hisz ehhez a helyhez, csak nekünk van hozzáférésünk. Korábban már vett tőlünk drogot a hely tulajdonosa, így evidens volt, hogy belépést kapunk ide, hála gyanánt.

Kinyitottam a tetőre vezető ajtót, majd magunk után be is zártam azt, nehogy valaki kiváncsiskodni kezdjen a lakók közül.

- Azta – biccentett elismerően, majd keresett egy száraz felületet, ahova le tette a szatyrokat. Én addig elő kerestem az oda fent tartott dobozt, amiben rend szerint volt két-három pokróc.

Fentről be lehetett látni majdnem egész Szöult. Az esti fények csak még szebbé tették az amúgy is káprázatos várost. Gyönyörű volt. Ha tehettem volna egész nap ott ültem volna, távol minden gondtól és bámultam volna a tájat.

- Hogy találtál rá erre a helyre? – fordult hátra hozzám, miközben előrébb sétált.

- Bizniszeltünk a tulajjal. Engedélyezte a belépést ide – vontam vállat, amikor oda mentem hozzá. Az egyik pokrócot leterítettem a hideg betonra, a másikat pedig magunkra, miután leültünk.

- Jó üzlet – dőlt hátra megtámaszkodva kezeivel.

- Az – bólintottam.

- Te hogy keveredtél bele a családi melóba? – vonta fel fél szemöldökét kérdőn. Hírtelen ért a kérdés, de miután sóhajtottam egyet, válaszoltam.

- Ebbe születtem – húztam feljebb a cipzárt az államig – Anyuék meg sem próbálták előlem titkolni. Kicsi korom óta benne vagyok. Mindig is így neveltek. Sosem jártam suliba, meg semmi – magyaráztam – És te? – fordítottam felé a fejemet.

Kelletlenül helyezkedni kezdett, miközben kidugta nyelvét, hogy be nedvesítse ajkait.

- Nem muszáj, ha nem akarod – néztem mélyen szemeibe, mire el mosolyodott.

- Nyolc éves voltam, amikor a szüleim oda adtak a Halottaknak. Előtte egy pár héttel lelőttem egy embert. Be pánikoltak, a híradóban a tettest keresték, és fogalmuk sem volt, hogy mit tegyenek. Pár napra rá titokzatos módon megjelent MiRa anyja, aki menedéket és biztonságot ajánlott nekem. A szüleim ezt be kajálták és hagyták, hogy el vigyenek. Csak hát azóta sem találkoztunk – fejezte be.

- Úristen – döbbentem le – Nagyon sajnálom – néztem rá szomorúan.

- Semmi gáz – vont vállat.

- És a bátyád?

- Ő ott maradt velük. Holott ő volt az, aki miatt pisztoly került a kezembe – tette hozzá.