I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Tizenötödik•

Végeztem a korlátok feldíszítésével és még a lufikat is segítettem felrakni. Anya végül a lilát választotta, mivel szerinte a fekete az szomorú szín, holnap pedig boldogok leszünk. Nekem mindegy volt, engem cseppet sem érdekelt, hogy melyik léggömb fog lógni majd a fejünk fölött.

Nagyot sóhajtva indultam fel a B épület második emeletére, hogy ismét megpróbálkozzak beszélni Kook-kal, ugyanis engem nagyon zavart, hogy ezt teszi velem annak ellenére is, hogy nem mondtam neki semmit.

Amikor a szobájához értem észre vettem, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Bekukucskáltam, pedig jobb lett volna, ha fel sem megyek. HaJun és Jungkook állt a szoba közepén, valamiről beszélgettek. A lány hirtelen lábujjhegyre állt, átkarolta Kook nyakát és megcsókolta őt. Leesett az állam és azonnal hátra léptem két lépést. Kezemet a számra tapasztottam és inkább elmentem onnan. Be akartam menni. Be akartam rontani, hogy a hajánál fogva rángassam el Kook-tól azt a ribancot és hogy eltörhessem az orrát, vagy, hogy kiakasszam az álkapcsát, de nem tettem. Nem ért annyit... Egyikőjük sem.

A gyakorló terembe mentem, ami a csarnoknak nagyjából a fele volt. Ott szoktunk lőni, dobni és úgy ergó gyakorolni, illetve kiképezni.
Nem volt már ott senki, így enyém volt az egész.

Ideges voltam, legfőképpen azért, mert majdnem elsírtam magam, és utáltam sírni. Nem szoktam és nem is akartam, mivel gyengévé tett.

Három célbábut helyeztem el egymástól távol, különböző pontokban.
Előhoztam a kedvenc késeimet és addig dobáltam őket, amíg teljesen ki nem merültem és a földre nem estem.

Miért? Dühös voltam Jungkook-ra, HaJun-ra és magamra. A lány soha nem adja fel? Végig próbálkozni fog? Ennyiből áll az élete? Bár, ha jobban bele gondolok, lehet, hogy már összejöttek és Kook-ot egyáltalán nem érdekli, hogy mi van velem és mindent csak azért csinált, hogy engem is az ujja köré csavarhasson.
Én pedig hogy lehettem ekkora szerencsétlen? Sírni egy fiú miatt? Márpedig a sós könnyek egyre jobban beborították az arcomat, még éjjel sem tudtam aludni. Gyűlöltem az érzést, de csak bőgtem. Soha nem sírtam még férfi miatt, errefel jött Ő és felborította a megszokott dolgaimat.

Miért szar le? Miért nem érdekli, hogy mi van velem? Miért nem akar velem beszélni? Utál? Vagy mindvégig átvert?
Semmit nem tudtam és válaszokat akartam. Beszélni akartam vele, hallani az igazságot, az okokat.

---------------

Otthon nehezen ugyan, de valamelyest végül sikerült pihennem.

Eljött a nagy nap, amit mindenki várt már. Nem volt kötelező korán bemenni, hisz a buli csak este hattól kezdődött, én azonban álmatlanság miatt bevonszoltam a seggemet.
Kedvetlenül és felduzzadt szemekkel sétáltam a folyosókon. Mindenki boldog volt és mosolygott, izgatottan jártak-keltek én pedig úgy szeltem a folyosókat, mint egy zombi, aki negyedjére támadt fel.

Az irodámban reggeliztem meg, vittem magammal enni, mivel nem volt kedvem HaJun elégedett pofáját bámulni, miközben Jungkook mellett üldögél a menzán.

Három óráig csak tengődtem, nem csináltam semmit, inkább csak lábatlankodtam. Negyed négykor elindultam az egyik lányhoz, aki nagyon ügyesen fodrászkodik, így elvállalta, hogy megcsinálja a hajamat. Egy kicsit vágott belőle, begöndörítette, és az egyik oldalt kaptam bele egy mini fonatot is, ami szépen feldobta az egészet.
A sminkemet már magamnak csináltam meg, nem szeretem, ha valaki más nyúlkál az arcomhoz. A rúdtáncos ruhámhoz illően, barnás füstös szem sminket készítettem, tusvonallal és szempillaspirállal megfűszerezve. Tettem még fel pirosítót, ajkaimra pedig egy vörös rúzs került.
Átöltöztem, majd belebújtam egy fekete tűsarkúba, ami ugyan a produkcióm előtt úgyis lekerül rólam, de mezítláb nem akartam mászkálni. Igaz, hogy volt még időm bőven, de elindultam lefelé, mivel kezdtem unatkozni.
A zene már javában szólt és tompán az irodában is lehetett hallani. A folyosókon emberek járkáltak, beszélgettek, volt aki már illuminált állapotban volt, pedig még csak el sem kezdődött rendesen a buli.