I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Negyvenhatodik•

Anya nagyjából az üzenetem elküldése után fél órával aggódva hívott és afelől érdeklődött, hogy mi a bajom, és, hogy lementem e Park bácsihoz. A válaszom az volt, hogy igen, jobban vagyok, csak nagyon fájt a fejem, és nem, nem mentem le a dokihoz. Jól le is szidott, mert elmondása szerint ez nem játék. Pedig de, ez pontosan az volt. Egy játék, amit Jungkook űzött velem mindidáig, én pedig későn vettem észre, ugyanis már bele szerettem. Ezt biztosan kijelenthetem. 

Egész nap ágyban voltam, nem ettem, csak ittam, mert féltem, hogy a sok sírástól kiszáradok. Utáltam magam, amiért bele habarodtam Kook-ba, amiért olyan könnyen hittem neki és amiért még mindig hiszek neki. Mert igen, a mai ellenére is még mindig reménykedtem, hogy szeret. Hogy ő is ugyanúgy érez, mint én, és ugyanúgy fáj neki ez az egész, mint nekem. De aztán ott volt a másik oldalam, az eszem, ami most hangosabban dirigált, mint a szívem. Mi van, ha amúgy rohadtul leszar? Ha nem is érdekelte soha, hogy mi van velem? Ha csak a látszatott akarta megtartani? Ha nem szeret és tényleg csak a dugásra kellettem neki? 

Ilyen és ehhez hasonló csodás gondolatokkal telt az egész napom, az estémmel karöltve. Ugyanis természetesen nem tudtam aludni egy szemhunyásnyit sem. 

Reggel feldagadt szemekkel kikászálódtam a konyhába, ahol a szüleim érdeklődve figyeltek. Anya azonnal mellém pattant és a kezét a homlokomra tapasztva ellenőrizte le, hogy van e lázam, de természetesen nem volt.

- Mit szedhettél össze, te szegény lány? - kérdezte anyu, inkább csak magától.

- Szerintem csak szimplán fáradt - vont vállat apa, a kávéjába kortyolva - Maradj itthon, és pihend ki magad - nyomott egy puszit a fejemre miután elém ért, mire bólintottam egyet.

- Ma lehet, hogy a szokottnál is később érünk haza, mert körbe vezetjük a Farkasokat a környéken. Nem nagyon tudják, hogy mi merre van - próbálta elkapni a tekintetem anya.

- Oké - bólintottam egyet, miközben megköszörültem a torkomat. Csináltam magamnak egy kávét, majd a tetejére tetteme gy kis tejszínhabot, ami azt jelenti, hogy a tubus felét rányomtam, majd szórtam rá egy adag kakaóport. Legalább ez okozott egy kis örömöt.

- Minden rendben, ChaeYeon? - pásztázott szemeivel folyamatosan anyu, mire rávezettem tekintetemet.

- Persze - bólintottam egyet erőtlenül.

- Itthon maradhatok veled, ha gondolod - ajánlotta fel.

- Nem kell, menj csak nyugodtan - vágtam rá azonnal - Segíts apunak - erőltettem magamra egy hamiskás mosolyt. 

- Biztos? 

- Igen - bólintottam.

- Mehetünk - jött ki a szobájukból apa, majd anyára nézett, aki gyorsan felkapta a táskáját.

- Vigyázz magadra, bármi van, hívj - nyomtak felváltva egy puszit az arcomra.

- Oké - biccentettem egyet.

A szüleim leléptek, én pedig vissza mentem a szobámba, ahol folytattam eddigi tevékenységemet: a gondolkodást és sírást.

Megittam a kávémat, majd a fürdőbe mentem, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Lezuhanyoztam, meg mostam a hajam, amit később meg is szárítottam. Az arcomat is kicsit rendbe raktam, majd felfrissülten kiléptem a fürdőből. Jobban mondva fizikailak fel voltam frissülve, de a lelkem még mindig kuka volt.

Csináltam magamnak egy gyors ebédet, mert már nem volt kedvem reggelizni. Még mindig nem volt étvágyam, de nem kerülhettem el folyamatosan az evést. Alig ment le valami a torkomon, de egy pár falatot sikerült leerőszakolnom.