C R O S S F I R E

11|Harley

PHOENIX BASZOTT RÁ felkelni, amint elaludt, őt már nem mozdítottam meg. Nagy nehezen lefeküdtem, úgy, hogy Phoenix még mindig ölelt. Nincs szívem felkelteni és amúgy is, jobban alszom ha itt van mellettem. Neki is szüksége van rám, nekem pedig rá duplán.
Még mindig hallom, ahogy a családom lent a konyhában csendben beszélget. Anyura is ráfért már ez, végre valaki mással is tud beszélgetni, nem csak velem.
Amint már mondtam, a bátyám ha évente háromszor hazajön, lehet sokat mondok. Apa már 8 éve katona, Daniel pedig amint betöltötte a 18 évet, elköltözött. Ennek már 5 evé. 10 éves voltam, amikor apa beállít katonának, addig Daniel-el minden rendben volt. Vigyázott rám, szeretett. Csak 13 éves voltam. Nem értettem mi történik, nem értettem, hogy miért távolodik el tőlem Dani. Máig sem értem.
Anyával max. kétszer egy hónapban beszél, velem pedig abszolút nem.
Komolyan nem tudom, mi oka van rá, de bánt ez az egész. Hisz a családom darabokban hever. Apám Afganisztánban kockáztatja az életet, a bátyám szarik a fejemre és az anyukám halálra dolgozza magát.

Egy sóhaj után végre én is alomba merülök.

Másnap reggel már magam ébredek. A párnámon a fejem mellett egy cetli hever.

"Ne haragudj, édes, de haza kellett mennem. Majd hívlak ♡ "

Az üzenet végen a szív eléggé szarul sikerült szegénynek, de értékelem. Megfogtam a cetli és eltettem a titkos dobozomba az ágyam alatt, ahol még pár levél, egy bizonyos embertől, is hever.
Amint kinyitottam a dobozt, az emlékek sorban jöttek vissza. Lassan belenyúltam, majd kihúztam a leveleket, amiket még a legelső, egyben az egyetlen, szerelmem írt nekem. Kiakartam nyitni, de nem tudtam. Elakartam olvasni, de nem akartam feltépni a sebeket, amik lassan összeforrtak.
Akaratlanul is egy könnycsepp csordult ki a szememből. Annyira hiányzik.
Gyorsan letöröltem a könnyet, még mielőtt követhetnek őt a társai és becsuktam a dobozt, majd eltettem a helyére, messze tőlem és az érzéseimtől.

Felálltam az ágyról es ugy döntöttem, ideje lenne valamit kezdenem magammal.
Miután fogat mostam és felöltöztem, lementem és a szemeim akaratlanul is a garázshoz tévedtek. A szívem húzott a roncshoz, hisz mégis csak rajta éltem le azt a gyönyörű 2 évet.
Felkötöttem a hajamat, majd ledobtam a ponyvát.
A drága motorom, ami már egy éve roncsokban hever. Elkezdtem szétteríteni a darabokat a garázs minden részében, de mivel túl sötét volt itt, úgy döntöttem kinyitom az ajtót, így bár az utcáról pont belátnak az emberek, de hiába, kell a fény.
Hála istennek, a motor nem volt nagyon összetörve, az alap megvolt. A motorból igaz, hiányzik pár darab, de semmi sem olyan komoly, hogy ne tudnám pótolni. A kerekeket ki kell cserélnem, de a kipufogó rendben van, de rated egy kis csillogósítás a tankját pedig ki kell kupálni és kifesteni. A lámpa ripityára tört, de a roncstelepen biztos van Dani-nek félre téve. Igen, ott dolgozik a testvérem.

Elkezdtem kikupálni a tankot, ami már eléggé kezdett hasonlítani a régire. Aztán fogtam egy smirgli papírt, amivel eltüntettem a régi réteg festéket, kerülve a Harley Davidson feliratot.
Miután ez megvolt, le sem szarva, hogy a fehér spagetti pántos pólóm és fekete rövidnadrágom tiszta kosz lett, felkaptam a kis Jeep-em kulcsait és behuppantam. Célba vettem a város autós boltját. Az eladót már régóta ismerem, a neve Frank. Apa régi haverja és mindig ad egy kis akciót.
-Na hát! Csak nem a kis Dakota Harris-t látom?- Frank a pult mögül mosolygott rám.
-Örülök, hogy látlak, Frank.- odasétáltam hozzá, a pult mögé, és megöleltem.
-Miben segíthetek, tücsök?-
-Hát Frank... kellene nekem a Harley-ra fekete matt festék.-
-Na ne szivass! Újra formába hozod a drágát?-
-Úgy döntöttem, hogy ideje végre túllépnem a múlton. Fájdalmas fejezet volt az az életemben, de a motor valami, amit nem tudom feladni.- mosolyogtam Frank-re.
-Jack is ezt akarná, Dakota.-