PHEONIX ÉS ÉN most az ágyamban feküdtünk. A fejem Nix mellkasán pihen, miközben Nix egyik keze a hajammal játszadozik, amíg a másik a derekamon pihen.
-Mikor mész?-
-Egy hét múlva.-
-Egy hétig nem hagyod el a látókörömet.-
-Muszáj lesz, még mindig van egy hét suli.-
-Attól még én viszlek és én hozlak, erről ennyit.-
-Ne légy már kullancs, manó.-
-Ki tudja meddig nem látlak. Több száz kilométerre leszel tőlem, éppen valahol a sivatagban a fegyvered mögött fogsz lapulni. Nem foglak egy könnyen elengedni.-
-Phoenix. Egy-kettő visszatérek, aztán minden rendben lesz megint.-
-Akkor majd végre elvihetlek egy rendes randira?-
-Igen, de majd csak miután visszajöttem. Legalább lesz miért harcolnom, nem igaz?-
-Nem igazán nyugtató, amikor így beszélsz.-
-Minden rendben lesz.-
-Ajánlom is.- megfogta a kezemet majd a tenyerembe nyomott egy puszit.
Az nap éjjel, aludtam mint a bunda.
A következő reggel, Phoenix szavához híven elvitt suliba, majd ő ment a sajátjába.
El sem hiszem, hogy csak egy hetem van ebben a szarkupacban. Igaz, utálom, úgy ahogy van, de hiányozni fog. Azért a fronton szerintem majd visszasírom azt a 45 perc kínt és szenvedést, amit Mr.Benett óráján élek át, nap mint nap.
A folyosón szinte megállt az élet, amikor a szemem találkozott Hudson, Quinn és Reese szemeivel. A 3 szempár egytől-egyig tele volt fájdalommal és csalódással. Egy árva könnycsepp hullott ki a szemeimből.
-Sajnálom.- suttogtam. Tudom, hogy nem hallották, de legalább látták.
Majd elrendezek közöttük mindent, miután visszajöttem. Legalább van még egy ok, amiért ne dögöljek meg.
Fogtam magam és elsétáltam az első órámra, ami az említett Mr.Benett-el lesz. Uram, kegyelmezz, kérlek.
Ez az egyetlen órám, ami közös a csajokkal és Hudson-nel. Lehet most ennél rosszabb?
Mr.Benett egy tömzsi ember volt. Sörhasa van és kopasz. Van már körülbelül 50 éves. Túlságosan is idegesítő a hangja és semmi értelme annak, amit mondd. Lehet, hogy tanár, de fogalmam sincs, hogy hogy a pék faszába szerzett ez diplomát. Ennyi erővel én is lehetek tanár, többet érne.
Csak nyomta és nyomta a magáét, senkit sem érdekelt, szinte már mindenki aludt.
Persze csak egészen addig, amíg ki nem nyílt az ajtó és be nem lépett a terembe Aiden Kennedy és még két katona, akiket sosem láttam.
-Mennünk kell, Harris.- uram, amikor azt kértem, kegyelmezz, nem épp erre gondoltam.
-Egy hétről volt szó.- sziszegtem összeszorított fogak között.
-Tudom és sajnálom, de valami közbe jött. Most pedig, vigyázz, katona!-
Ennél rosszabb már nem lehet. Apa mindig is azt tanította, hogy a feletteseimnek engedelmeskednem kell. Nem mondhatok ellent Aiden-nek.
Megforgattam a szemeimet, felálltam a helyemről, majd vigyázzba álltam. Mostanra már mindenki minket figyelt. Ennyit a "nincs figyelemfelkeltés"-ről.
Persze, katonának lenni és a házadért harcolni nemes dolog, de nem akartam, hogy a többiek erről tudjanak.
-Hozd a cuccaidat, Dakota.- megfogtam a táskámat, majd az ajtó felé indultam.
-Csajszi...- Hudson felé fordultam. A szívem összeszorult, de sajnos nincs mit tenni.
-Sajnálom.-
-Ígérd meg, hogy visszajössz.-
-Ígérem, Huds.-
-Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, D.- a szemeim találkoztak Reese szemeivel.
-Ahogy mondtam, ígérem. Ha bármi is történne és én megszegném az ígéretemet, szeretném, ha tudnátok, hogy szeretlek titeket és sajnálok mindent. Ha én nem fogom tudni, akkor mondjátok meg anyának, Dani-nek... és Phoenix-nek is, hogy szeretem őket.-
-Te fogod nekik megmondani, Dakota. Mert kurvára visszajössz, ha pedig megpróbálsz meghalni, visszahozlak a halálból és saját magam foglak megdögleszteni.-
-Igenis, Quinn, hölgyem!-
-Ez már tetszik. Most pedig menj és tedd azt, amiben a legjobb vagy. Állj bosszút.-
-Hát ez... őhm...kedves?-
-Tudod, hogy értettem.-
-Nem, nem igazán.-
-Harris, mennünk kell.- szólalt fel Aiden. Vetettem még egy utolsó pillantást a barátaimra, majd kimentem az ajtón.
-De Aiden, nem búcsúztam el a családomtól.-
-Felhívhatod őket az autóban. Vészhelyzet van. Újabb bomba robbant, 5 emberünk meghalt, 3 súlyosan megsebesült.-
-Legalább a fegyveremért álljunk meg.-
-Már itt van, tessék.- kezembe nyomta anehez táskát, amiben a McMillan hevert.
-Te át kutattad a házamat?-
-Nem. Bementem a szobádba és ott hevert az ágyon, nem volt nehéz megtalálni.- megrántotta a vállat, majd beszállt az autóba.
-Ehhez nem igazán volt jogod.-
-Tudom, sajnálom. Viszont megkell értened, hogy az embereim érdekében teszem mindezt.-
-Tudom. Segíteni fogok, ígérem.-
-Igen, ezt tudom én is. Ám szeretném, ha tudnád, hogy nem várom el tőled, hogy megöld őket. Elég ha megsebesíted őket, annyira, hogy nem tudjanak elmenni.-
-Ezt majd eldöntöm ott.-
-Édes istenem. Legalább egyet hagyj majd életben. Kellenek az információk.-
-Megkapod. Most viszont, fel kell hívnom egy pár embert.-
-Csak nyugottan.-
Előkaptam a telefonomat, majd tárcsáztam Dani telefonszámát.
-Mizu húgi?-
-Változtak a dolgok. Sajnos elkell mennem, előbb mint ahogy vártam.-
-Mikor?-
-Nagyjából úgy... most.-
-Dakota... el sem búcsúztál.-
-Nem búcsúzom el most sem. Visszajövök még karácsony előtt.-
-Az még három hónap.-
-Pontosan.-
-Csak vigyázz magadra.-
-Úgy lesz, ám Daniel... kérlek mondd el Phoenix-nek, de csak miután már a gépen leszek. Szeretlek, bátyó.-
-Meglesz. Én is szeretlek, húgi. Mikor tudunk beszélni legközelebb?-
-Fogalmam sincs, de majd postázok egy kis Afganisztáni homokot.-
-Jaj, de vicces vagy. Haha.-
-Tudom, akárcsak te.-
-Na jó, de most komolyan. Vigyázz magadra, visszavárunk.-
-Meglesz, bátyó. Szia.-
-Szia, húgi.-
Baszki, ez nehezebb, mint gondoltam. Minél hamarabb visszajövök, annál hamarabb lehetek a családommal és annál hamarabb húzhatom ki anyut a szarból.
-Tudod, Dakota... Nem biztos, hogy Karácsony előtt hazaérsz.-
-Az még 3 hónap, Aiden. Addigra leszedem őket.-
-Úgy legyen.-
ŞİMDİ OKUDUĞUN
C R O S S F I R E
Romantizm"A madár, mely porrá ég, majd hamuból újjá születik. Igazán érdekes egy név, de vajon illik-e rád?"
