C R O S S F I R E

27|Ne...

ELTELT A HÉT és nekem újra iskolába kell mennem. 2 hónap kihagyás után, ez elég nehéz lesz. Amíg otthon lábadoztam, igyekeztem behozni a lemaradást és sikerrel is jártam. Viszont az utolsó pár nap, semmi. Egyfolytában csak az lebeg előttem, ahogy apám a koporsóban fekszik, aztán ahogy a földbe eresztik. Mást sem hallok, csak a lövéseket. Lehet, hogy megőrültem. Sőt, szinte biztos.
Felvettem a fekete szaggatott nadrágomat, egy fekete testresimuló crop top-ot, amire "Welcome to Hell" volt ráírva.
Szintén felvettem a fekete Converse cipőmet, felkaptam a bordó Vans táskámat és a bőrdzsekimet.
Amikor a tükörbe néztem, egy lányt láttam, akinek a szemében semmi élet. Egy lányt, aki feladta egy időre.
Egy mély levegő után lesétáltam a lépcsőkön, felkaptam a Harley-m kulcsait és besétáltam a garázsba.
A gyönyörű vas paripám várt rám. Megnyomtam a kulcsaimon a tavkapcsolót, amivel kinyitottam a garázs ajtaját.
A Harley-m életre kelt. A motor dübörgött, a hang szinte átjárta az egész testemet. Jó volt végre valami mást hallani, mint azokat a lövéseket.
Behúztam a dzsekimet, feltettem a matt fekete sisakomat és kijártam a garázsból.
A szél kapkodta a hajamot. Jó érzés volt újra ráülni és bár még mindig ott voltak mélyen az agyamban az emlékek, félre tettem őket. Ő nem akarná, hogy emiatt szenvedjek. Jack tudta mennyire imádom a motorokat, tudta mennyire imádom ezt a Harley-t. Tudta, hogy ez a motor az életem.
Átszeltem az utakat és egy hama már a suli parkolójában voltam.
Az emberek már ismerték a motoromat, de nem tudták, hogy újra egyben van. Mindenki tudott a balesetről, viszont nem mertek róla beszélni. Jobb is ez így.
Lekaptam a sisakot a fejemről, majd ignorálva az emberek sajnálkozó tekintetét, bevonultam a suliba.
-Dakota.-
-Ne most, Sadie.-
-Hallgass meg, kérlek.- mély levegő után megálltam a folyosó középen és Sadie felé fordultam.
-Van egy perced.-
-Tudom, hogy sosem jöttünk ki igazan egymással és ezen nem is akarok változtatni, ne hogy azt hidd, de szerettem volna őszinte részvétet nyilvánítani neked. Igaz, utállak, mint a szart, de itt vagyok, ha valakivel beszélni szeretnél.-
-Köszönöm, Sadie. De ne várj csodát.-
-Tőled? Soha.- egy hete talán most mosolyodtam el elősször és ennek pont Sadie Adams volt az oka. Tényleg megőrültem.
Elindultam a terem felé, ahol az első órámat tartották. Ez az órám Hudson-el volt közös. Az utamon odafelé mindenki megbámult és minden percét utáltam.
Sokan összesúgtak a hátam mögött és ez az egyamnak nem tett valami jót.
-Nincs jobb dolgotok?!- kiáltottam el magam, mire minden elcsendesült. -Én is így gondoltam.-
Becsengetett az első órára és én még mindig körülbelül 5 percre voltam a teremtől. Viszont nem vagyok hajlandó ez miatt sietni.

Ahogy mondtam, 5 perc után berontottam az osztályterembe. A tanár mondat közepette csendben maradt, rám nézett.
-A késés ezen az órán nem elfogadott, Ms.Harris.-
-Engem meg ez nem érdekel, Mrs.Huston.-
-Nézze, sajnálom azt, ami az apjával történt, de ez nem ad magának hatalmat ahhoz, hogy így beszéljen velem.-
-Nem tudja, milyen szar érzés ez. Nem tudja milyen érzés az, hogy sosem hallhatom többet a hangját, hogy nem láthatom többet, nem ölelhetem meg soha többet.-
-Igaza van, nem tudom. Üljön le, Ms.Harris.-
Ezen az órán többnyire Hudson mellett szoktam ülni, de most, helyette inkább a hátsó sorban lévő üres padot vettem irányba.
Nem halasztottam el a csalódottságot, ami átsuhant az arcán.
Sajnálom, Hudson, de ez most nem megy.
Phoenix-el sem beszéltem, hívott, de nem vettem fel. Írt, de nem válaszoltam. Kopogott, de nem nyitottam ajtót.
Anya a szobájába zárkózott, Daniel pedig a munkájába folytotta a bánatát.

Valahogy belemerültem a saját gondolataimba, de egy bizonyos hangra figyelmes lettem.
Valamelyik vadbarom a ceruzáját használta dobverőnek. Elősször csak tényleg úgy hangzott, de aztán hírtelen olybá volt, mintha újra lőnének. Oh, bassza meg, tényleg kezdek megőrülni.
Nem bírtam már tovább ezt a hangot. Felkaptam a táskámat és kisiettem az osztályból.
-Mégis hova megy, Ms.Harris?-
Nem válaszoltam neki, csak bebasztam az ajtót és elmentem.
Kimentem a hátsó kijáraton, ahol ott volt a suli drogbárója, Max Holden.
Olyat tettem, amiről azt hittem sosem fogom.
-Hé, Max? Van egy cigid?-
-Van hát. Milyen kell? Füves, rendes, mentolos pattintós?-
-A mentolos pattintós jó lesz.-
Előkapott egy doboz cigit.
-3 dollár lesz. Az öngyújtó grátisz.- kacsintott rám. Max meglepően jó képű volt. Ahhoz képest, hogy drogbáró, ő nem cigizett, nem drogozott, csak árulta. Fekete haja volt és barna szeme. Magas volt, körülbelül 190 centi, izmos. Sokat sportolt, szinte mindenben jó volt. Nem volt gazdag, de nem is volt szegény. Figyelmes volt és kedves. Igaz, drogokat árult, de nem volt rossz ember. Mindig figyelt arra, ki mennyit vett és sosem hagyta, hogy valaki túlságosan is rákapjon az egészre. Ha pedig látta, hogy már túl sok az egész, gondoskodott arról, hogy még időben közbelépjen.
-Na és... miért is veszel éppen tőlem cigit, Dakota?-
-Kezdem elveszíteni az ép eszemet, Max. Kell valami, ami lenyugtat.-
-Hallottam apukádról. Részvétem, de ez nem megoldás.-
-Az utolsó pár napban semmi sem tűnik jó döntésnek.- elővettem egy szál cigit és rágyújtottam.
-Meséld csak el nekem, mi nyomja a szíved, apukádon kívül. Sokan drogbáró néven ismernek, de felállásban pszichológus is vagyok.-
-Hallottad, hogy mi történt Jack-el, igaz?- bólintott. -Egy ember halála már a lelkemen szárad. Sokáig nem tudtam ezzel szembenézni, a bátyám megutált, de aztán találkoztam Phoenix-el.-
-Phoenix Montgomery?- bólintottam. -Hát ő sem éppen egy angyal.-
-Csak azért hiszed ezt, mert nem ismered. Már kétszer megmentette az életemet. Kb. 2 hónapja belém csapott egy villám, Phoenix mentett meg, ő hívta ki a mentőket és ő segített talpra állni. Egyszer pedig majdnem megfulladtam, akkor is ő mentett meg. Egyszóval nélküle már nem éppen lennék itt.
Aztán most, hogy apa meghalt, minden megint elbaszódott. Úgy volt, hogy jövőre már csak veterán lesz és végre újra együtt lesz a család. Most lett volna utoljára a fronton, erre meg is halt ott. Sosem ért célba, pedig az életét adta érte. Most pedig tehetetlen vagyok. Anyám bezárkózott, Daniel a munkába temeti magát, én pedig hangokat hallok. A temetés óta minden hangból a lövéseket hozom ki.- a történet véget elfogyott a cigim, ezért előhúztam még egyet és rágyújtottam újra.
-Nekem durván úgy tűnik, hogy megint csak Phoenix-re van szükséged. Mi lenne, ha a cigit félre tennéd és helyette újra kommunikálnál a drága barátoddal. Biztos vagyok benne, hogy aggódig és ahogy elnézem, mindjárt ki fog engem nyírni.- a mondta hallatán összevontam a szemöldökömet.
-Mi a francról hadoválsz?-
-Nézz csak a hátad mögé.- megfordultam és megláttam, ahogy Phoenix felénk siet és nem éppen volt boldog.
-Mi a fasz, édes?!- eldobtam a cigit és a többit Max kezébe nyomtam.
-Ez nem az aminek látszik!-
-Nem az aminek látszik?! Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy cigizel. Ignorálsz, bassza meg, mikor én igyekszem itt rólad törődni, mert nagyon is érdekel, hogy mi van veled, erre te... erre te itt cigizel nagybüszkén. Halálra aggódtam magam, felfogod te ezt?!-
-Nem vagy a pasim, Phoenix.- Phoenix hátra lépett egyet, mintha pofon vágtam volna. Amint ezt kimondtam, megbántam.
-Mindezek után, te ezt mered mondani nekem?-
-Asszem, én eltűnök... Úgy is ehhez értek a legjobban.- ezzel lassan Max megfordult, majd elspurizott.
-Phoenix.- suttogtam.
-Ne.- ezzel megfordult és az autójához sietett.
-Bassza meg!- kiáltottam, majd átrohantam a sulin egyenesen a motoromhoz, de aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs arról, hol a francban lakik. Ezért leszálltam a motorról és berohantam újra a suliba, Angel-t keresve.
Emlékeztek rá? Phoenix húga.
-Angel!- a neve hallatán megfordult, majd elmosolyodott.
-Dakota, szia. A bátyám szinte mindent elmesélt rólad.-
-Ez igazán hízelgő, de most lenne egy kérdésem.-
-Persze, mondjad.-
-Kéne a lakcímetek.-
-Baj van?-
-Mondtam valamit, amit nem gondoltam komolyan. Phoenix most haragszik rám és ezt helyre kell hoznom.-
-Backstreet 75.-
-Köszönöm! Életmentő vagy.-
-Héj, Dakota! A bátyám már régen nem volt ilyen boldog. Én köszönöm.-