C R O S S F I R E

18|Túl jó

LASSAN ELHÚZÓDTAM PHOENIX-től, majd elmosolyodtam.
-Túl jó vagy hozzám.- suttogtam, a mosoly még mindig az arcomon volt.
-Ugyan. Itt te vagy az, aki túl jó hozzám.- mosolygott ő is, majd nyomott egy puszit az orromra. -Na gyere, ideje fagyit szerezni.-
-Fagyit hallottam!- kiáltottam, megfogtam a kezét és az autója felé húztam. Phoenix hangosan nevetett mögöttem. A hang szinte zene volt a füleimnek.
-Ha ezt tudom, előbb dobom le a fagyi bombát.- motyogta.
Mindketten beültünk az autóba, megfogtam Phoenix kezét és az ujjait összefontam az enyémekkel, majd az ölembe raktam a kezeinket. Phoenix-nek viszont váltania kelett, de még így sem engedte el a kezemet.
Semmi sem tűnt valóságosnak most. Valahogy, olyan szürreális volt ez az egész. Azt hittem, hogy Jack után már nem tálalok senkit. Azt hittem, túl boldogtalan vagyok ahhoz, hogy valakit újra találjak. De aztán jött Phoenix... oh, Phoenix.
Hihetetlen, hogy végre... vegre újra boldog vagyok.
-Tudod, édes. Nem szeretnélek megbántani, nem is azért mondom, de... Nem szeretnél egy picit többet enni? Olyan kis spagetti vagy.- elnevettem magam a hasonlatán.
-De a te kis spagettid vagyok.- mielőtt még megbánhattam volna ezt a mondatot, Phoenix felemelte az összekulcsolt kezeinket és nyomott rá egy puszit.
-Az én kis spagettim.-
Egy ideig csend volt, de aztán megint megszólalt.
-Komolyan mondom, édes. Kérlek, próbálj meg többet enni.-
-Jólvan, Nix. Érted, megteszem.-
-Remek, el is kezdhetjük. Nézz a hátsó ülésre.- amikor elfordítottam a fejemet, a hátsó ülésen ott volt egy McDonald's-os tasi.
-Phoeniiiiiix.- nyíltam.
-Gyerünk.- megforgattam a szemeimet, de elvettem a zacsit.
A zacsiban volt egy BigMac, egy Cheeseburger, egy nagy sültkrumpli és BBQ szósz.
-Hajrá, édes.- nagy szemekkel néztem Phoenix-re, miközben ő csak kuncogott.
-Ezt... Ezt nem tudom mindet megenni.- suttogtam.
-Legalább a felét.- bólintottam és neki vágtam a kajának.
-De Nix, ha ezt megeszem, nem lesz hely fagyinak.- mondtam, mielőtt még beleharaptam volna a BigMac-be.
-Oh, baszki.- suttogta. -Akkor viszünk neked haza kisdobozban.- elmosolyodtam. Nix mindíg tudta, mit kell mondani. Mindenre volt megoldása.

A végen igazam is lett. Miután mehettem a hambit, már nem volt hely fagyinak, de Phoenix úgy tett, hogy ígérte. Vett nekem valami 6 gombócot és én rettenetesen örülök neki. Imádom a fagyit.
Most jelenleg Phoenix és én a kanapén heverünk, miközben a lábaim az ölében vannak és eszem a fagyit. Annyira bele voltam merulve a filmbe, hogy észre sem vettem, hogy elfogyott a fagyim.
-Ne már.- suttogtam és letettem a dobozt az asztalra.
-Mi van, édes?-
-Elfogyott a fagyi.- durciztam.
-Holnap majd még kapsz.- mosolygott, majd nyomott egy puszit az orromra.
Elmosolyodtam, de aztán hallottam a csengőt. Összevontam a szemöldökömet és felálltam kinyitni az ajtót. Senki sem jelentette be, hogy jön. Bár lehet, hogy Hudson az. Többnyire hívatlanul jön.
Amikor kinyitottam az ajtót, be is basztam az ember orra előtt.
-Dakota, kérlek nyisd ki.-
Phoenix felállt a kanapéról és odasétált hozzám.
-Ki az, édes?- kérdezte, de én csak megráztam a fejemet.
-Dakota.- kopogott az illető megint az ajtón.
Phoenix a háta mögé bújtatott, majd kinyitotta az ajtót.
-Mi van?- kérdezte Nix, a hangja félelmetesen nyugodt volt.
-Te meg ki vagy? Hol van Dakota?-
-Nem-nem, haver. Te ki vagy?-
-Daniel, Dakota bátyja.-
-Remek. Örültem, Daniel. Dakota nem kíváncsi rád.- Phoenix készült becsukni az ajtót, de Dani megállította a kezével.
-Nem csukhatsz ki a saját házamból.- sziszegte.
-Tudtommal te már rég nem laksz itt, szóval... figyelj csak.- ezzel megfogta Dani kezét, ellökte és bebaszta az ajtót.
-Idegesítő féreg.- motyogta az orra alatt, majd lehuppant a kanapéra, engem pedig az ölébe húzott.