C R O S S F I R E

12|Daniel

MIUTÁN MEGVETTEM A matt festéket, ami majd elég lesz az egész motorra, irányba vettem a roncstelepet.
Amikor beléptem az ajtón, egy csengő szólt fel. Dani felnézett a telefonjából, miközben a lábai az asztalon pihentek.
-Dakota... Mit keresel itt?-
-Téged is jó látni, bátyus.- a hangom csöpögött a szarkazmustól.
-Nézd Dakota...- kezdte, de félbe szakítottam.
-Hagyd meg magadnak a szarságaidat. Adj egy lámpát a Harley-mra és már itt sem vagyok.-
-Rendbe hozod?- kérdezte, miközben hatra ment és visszatért a kezében egy lámpával, ami ugyan olyan volt mint a régi.
-Nincs beszéd.-
-Dakota. Hallgass meg.-
-Kapd be, Daniel. Nem érdekel a halandzsád. Elmentél, amikor anyának és nekem a legnagyobb szükségünk volt rád! Ezt most nem magyarázod ki, faszfej. Szerettelek, azt hittem, hogy a család örökre szól, de te ezt megcáfoltad. A bátyám vagy, az isten szerelmére! Vigyáznod kellett volna rám, meg kellett volna fenyegetned az első udvarlómat, sőt az összeset. Ott kellett volna lenned, amikor Jack miattam meghalt. Ott kellett volna lenned...- a mondat végére elhalkult a hangom. A könnyeim felszínre akartak jönni, de nem hagytam őket. Daniel nem érdemli meg őket. Kikaptam a lámpát a kezéből, ledobtam a 100 dolcsit az asztalra, majd elindultam az ajtó felé, de Dani hangja megállított.
-Nekem is nehéz volt, Dakota. Elvesztettem a legjobb barátomat. Az elején, csak azért költöztem el, mert nem bírtam abban a házban. Minden apára emlékeztetett és a tudat, hogy ő mégis olyan messze van, osszetört. Nagyon jól tudod, hogy ez elején mindig hívtalak, viszont Jack halála után már nem bírtam a szemeidbe nézni. Téged hibáztattalak, mégis csak te vezettél, de aztán rájöttem, hogy ez nem ante hibád volt. Ez az egész a másik sofőr hibája volt. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, sajnálom, hogy nem voltam ott, amikor a legnagyobb szükségetek lett volna rám.- minden szava szíven ütött, de ahelyett, hogy ezt vele is közöltem volna, csak bólintottam és elmentem.

Miután hazaértem, kiraktam a festéket és a többi cuccot, és elkezdtem helyre rakni az öreg szépséget.
Már egy ideje dolgoztam a motoron, amikor is egy túlságosán is ismerős hangot hallottam.
-Na hát, na hát. Sosem hittem volna, hogy a baleset után még mernél motorra ülni.-
-Kopj le, Sadie.-
-Miért is tenném azt, amikor téged is basztathatlak?-
-Mert azt mondtam, bassza meg. Húzz innen még mielőtt fejbebaszlak mint balatoni kurvát a hintahajó.-
-Jólvan, ribanc. Megyek már.- ezzel megfordult a 10 centis magassarkújában és eltotyogott tovább, a picsa sem tudja hova.
-Istenem, de utálom.-
-Ezt hallottam!-
-Még szép!-
Megforgattam a szemeimet és a levegő mindjárt jobb lett, amint innen elment ez a mű ribanc.

Egész nap a motoron dolgoztam. A tankot újra befestettem, a többi résszel együtt, matt feketére. Végre olyan, mint amilyen régen volt. A kipufogók és a tükrök helyett rendeltem újakat, amik ha minden igaz holnap megjönnek.
A tankot, miután megszáradt, a helyére raktam majd feltöltöttem benzinnel. Megfogtam a Harley Davidson lógókat és újra a helyére ragasztottam őket, egyet-egyet a tank mindenkét felére.
Hátraléptem a motortól, ami most már végre tényleg elkezdett úgy kinézni mint egy motor, és megcsodáltam a munkámat. Egy mosoly csúszott az arcomra.
Lecsuktam a garázs ajtaját, leoltottam az összes villanyt és elfáradva, zuhanyzás után, bedőltem a pihe puha ágyamba és amint a fejem a párnához ért, el is aludtam.