C R O S S F I R E

4|Titkok kamrája

PHOENIX MIATT MAJDNEM elkéstem az utolsó órámról, de őszintén, nem haragudtam rá. Hiszen régóta éreztem ilyen jól magam.
Nevettünk, viccelődtünk. Úgy éreztem mellette tényleg önmagam lehetek.

-Hol voltál?- kérdezte Hudson, mikor lehuppantam mellé a padba, pont mielőtt a tanár bejött volna.
-Csak a kávézóban. Na de most mesélj, milyen volt a randi?- vigyorogtam.
-Oh Dakota! El sem hiszed mennyire nagyszerű volt. Wesley tök kedves és figylemes és...- órákon keresztül hallgattam, ahogy Hudson Wesley-ről álmodozik és nagyon is élveztem. Örülök, hogy végre tálalt valakit, aki boldoggá teszi. Remélem ki is tart nekik.

A nap hátralévő részében nem történt semmi. Hazaértem, ettem, ittam, tanultam. Lezuhanyoztam, hajat mostam és mentem is az ágyba. Elegem van a mai napból.
Már éppen csuktam be a szemeimet, amikor felvillant a telefonom.

"Álmodj szépeket rólam, édes 😏"

Elősször csak néztem a telefont. Aztán egy időn után kapcsolt a dolog és válaszoltam az üzenetre.

"Honnan van meg a számom?"

"Titok😘"

"Kapd be, Phoenix."

"Jólvan, na. A tesóm a sulidba jár."

"Ki a tesód?🤔"

"Angel Montgomery, édes. Hozzád kicsit túl lányos."

Jaj igen. Angel Montgomery. Hogy őszinte legyek, nagyon kedves lány. Párszor már beszéltem vele, de Phoenix-nek igaza van. Kicsit túl lányos hozzám képest. Tudjátok... rózsaszín ruhák, magassarkúk. Minden ami én nem vagyok.
Én a sötét színeket bírom.

Ez után már nem írtam neki vissza. Nem tudtam mit, szóval inkább hagytam a francba. Helyette csak a gondolataimba merültem. Az emlékeimben visszatértem a régi életembe, ahol még azt csináltam amit igazan szeretek, ahol a boldogságom minden nappal csak egyre nőt. És most? Most itt vagyok... a nagy semmiben. Hisz majdnem megöltem magam, bassza meg. Össze kellene magamot kaparnom, de valahogy nem megy. Túlságosan is megviseltek a dolgok.
Tudjátok, mindannyiunknak vannak sötét titkaink, amit talán magunkal viszünk a sírba, vagy pedig tálalunk valakit akivel megoszthatjuk. Nekem is van egy ilyenem. Ez a valami tett engem tönkre, ez az egy apró csúszás vette el tőlem a boldogságot és ezért csak is én felelek. Tisztában vagyok vele, beismertem a hibáimat, ezzel pedig életem végéig együtt kell élnem.

Ami megtörtént, megtörtént. Változtatni nem tudok rajta, el kell fogadnom, de sajnos nem megy.
Minden éjjel felkelek a rémisztő álom miatt, ami az nap óta követ.