C R O S S F I R E

17|Édes

AMINT KICSENGETTEK AZ óráról, felugrottam a székből, amilyen gyorsan csak tudtam, és siettem az ebédlőbe. Hihetetlenül éhes voltam, mivel reggel nem volt időm enni, a kis esetem után.
Mikor kinyitottam az ajtót és berontottam az ebédlőbe, mindenki rám nézett. Hírtelen nagy csend lett, én pedig kezdtem elég szarul érezni magam. A sok szempár hihetetlenül zavart, ezért lehajtottam a fejem és odasiettem a barátaimhoz.
-Miért bámul mindenki?!- kérdeztem azonnal.
-Mindenki tudja, ki Phoenix. A srácok félnek tőle, a lányok pedig élnék és halnak érte. A csajok irigyelnek és csodálkoznak, hogy pont veled jött össze. Nem az én szavaim, csak azt mondom, amit hallottam.- magyarázta Hudson.
-Hát ez remek, baszki. Úgy csinálnak mintha Phoenix valami celeb lenne.-
-Ugyan, Dakota. Ismerd be, hogy igenis lehetne simán egy Calvin Klein modell.-
-Sosem mondtam azt, hogy nem lehetne. De való életben, nem az, ezért végre valahára az emberek kihúzhatnák a fejüket a seggükből és örülhetnének más boldogságának!- észre sem vettem, hogy a mondát végére a hangom már az eget rengette. Annyira felidegesítettek ezzel a felszines viselkedéssel, hogy, ember, hozd a szentelt vizet.
-Nyugi csajszi.-
-Ne nyugizz nekem, baszki. Nem vagyok nyugodt és egy hama nem is leszek.- motyogtam mérgesen.
Elegem van, de nagyon.
-Már csak két óra. Kibírod, aztán mehetsz a szerelmedhez.-
-Nem a szerelmem. Még csak nem is járunk.-
-Oh, ugyan. Mindannyian látjuk, hogy néz rád az a srác és azt is, hogy nézel rá te. Lehet, hogy még nem vagy belé szerelmes és Jack után nem is csodálkozom, de biztos, hogy bejön.- Jack neve hallatán a szívem nem kicsit berepedt. Még mindig szeretem őt és örökké is szeretni fogom. Ő volt az első szerelmem, az első mindenem. A szívem ő elfoglalt egy különleges helyet, ahonnan senki sem fogja tudni kitolni. Még Phoenix sem.
Tudom, hogy Jack azt akarja, hogy lépjek tovább, ezért azt is teszem. De sosem fogok túllépni rajta teljesen.
-Elég.- motyogtam, majd könnyekkel a szememben kisiettem az ebédlőből.
Hallottam, ahogy Reese felállt az asztaltól, gondom azért, hogy utánam jöjjön, de Hudson rászólt, ennek hála Reese visszaült a helyére.
Berohantam a mosdóba, bezártam magam után az ajtót, majd a tükör elé álltam.
A lány, aki a tükörből vissza nézett rám, már nem én voltam. Rettenetesen le vagyok fogyva, régebben az arcom sokkal pufibb volt, sokkal cukibb. Most? Most olyan vagyok mint egy csontváz.
A szemeim elvesztették azt a bizonyos fényt, a nap, amikor a szívem elveszetette Jack-et.
A mosolyom sem már a régi. Mivel ennyire lefogytam, a gödröcskéim eltűntek.
Úgy érzem, szükségem van Phoenix-re. Szükségem van rá. Összekell kaparnia engem.
Megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel, remélve, hogy ettől egy picit jobban fogok kinézni, de nem.
A szemeim most már nem csak üresek, hanem vörösek is.
Összeszedtem a maradék erőmet és végig vonszoltam magam a nap hátralévő részén.

Mikor kicsengetett az utolsó óráról is, összepakoltam a dolgaimat és lassan kivonszoltam magam az épületből, egyenesen a parkolóba.
A diákok még így csengetés után is itt cseverésztek a haverjaikkal.
Óvatosan felemeltem a fejemet, a szemeim Phoenix-et keresték.
Az autójának támaszkodott, miközben a lányok 20 méternyi távolságban mind őt nézték. Nem hibáztatom őket.
Phoenix mosolya lehervadt, amint meglátta az arcomat. Ellökte magát az autótól és másodperceken belül mellettem is volt.
A kezeit az arcomra simította.
-Édes, mi a baj?-
-Csak szomorú vagyok, ennyi.- töröltem még a szemeimet a kezeimmel.
-Bántott valaki?- kérdezte, de én csak megráztam a fejemet. -Akkor mi a baj?-
-Eszembe jutott valaki.- motyogtam.
-Jack, igaz?- nem akartam megbántani, de hazudni sem akartam neki, ezért bólintottam. -Tudom, hogy fáj, édes. Sosem fogom tudni őt helyettesíteni és ez így is van rendjén, de legalább megpróbálhatok az ő szintjére kerülni. Tudom, hogy a szívedben neki örökre egy hely marad, ahonnan senki sem fogja tudni kitúrni őt. Tudom, hogy szereted, édes. Semmi baj ezzel, de remélem, hogy majd engem is szeretni fogsz, legalább fele annyira, mint őt.- a könnyek újra megindultak, hiszen senki sem mondott még nekem soha ilyen szépet. Lassan a kezeimet a nyaka köré fontam, majd lehúztam az én szintemre, így az ajkaimat az övéire tudtam illeszteni. Éreztem a sok tekintetet magamon, de leszartam őket. Phoenix a gyógyszerem, a boldogságom, amit már egy ideje nem tálaltam.