C R O S S F I R E

20|Kételyek között

ŐSZINTÉN? NEM EMLÉKSZEM semmire sem. Fáj a fejem, fáj mindenem. Olyan mintha elütöttek volna.
Igazából, a folytonos pittyogásra keltem fel, ami már jó pár perce bassza az idegeimet.
Megpróbáltam kinyitni a szemeimet, de nem tudtam.
Pihentem egy picit, aztán megpróbáltam újra és ezúttal sikerült is.
A fények nagyon erősek voltak a szobámban, a plafon pedig fehér volt. Nem emlékszem arra, hogy a plafonom fehér lenne.
-Édes.- hallottam meg Phoenix hangját. Felé fordítottam a fejemet, majd összevontam a szemöldökömet amikor láttam, hogy vörösek a szemei.
-Miért sírsz? Mi történt?!- pánikoltam, majd felakartam ülni, de nem tudtam. A fájdalom nem engedett.
-Édes. Kérlek, ne mozogj.-
-De akkor mondd már el, hogy mi a franc folyik itt.-
-Beléd csapott a villám. Égési sérülések vannak a hátadon, egészen a jobb lábadig. Kómában voltál majdnem 1 hónapig.- suttogta.
Elősször kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy miről löki itt a dumát, de amikor végre felfogtam, elsírtam magam. Bőgtem. Durván.
A hátam rettenetesen fájt, de a szívem jobban. Phoenix a jobb kezét a hajamba simította, amíg a bal kezével a kezemet szorongatta.
-Sajnálom, édes. Annyira sajnálom.-
Magam alatt voltam. Elfordultam Phoenix-től, persze csak nagyon óvatosan, mert égett mindenem.
-Hívok egy orvost.- motyogta, fájdalommal a szavaiban.
Nem akartam vele igy viselkedni, de mégsem várhatom el tőle, hogy én legyek a mindene, miközben ki tudja, hogy nézek ki. Így is már olyan voltam, mint egy spagetti, most pedig már egy égett spagetti vagyok.

Nem sokkal később, bejött az ajtón egy orvos. Megvizsgált, kérdezősködött, aztán elment. Az után bejött egy nővér, aki bekente a sebeimet valami enyhítő krémmel, majd adott fájdalomcsillapítót.
Miután ő is elment, bejött az ajtón anya.
-Hogy vagy, kicsinyem?-
-Nem jól, mami.- sírtam, mire ő is elkezdett sírni.
-Hívtam apádat, de még ott kell maradnia egy hónapig. Nem tud most hazajönni.- a hír hallatán még jobban elkezdtem sírni.
-Miért történik mind ez?-
-Nem tudom kincsem, nem tudom.- suttogta anya. -Viszont, drágám, mi volt ez a viselkedés Phoenix-el?-
-Láttad?- kérdeztem, mire bólintott. -Anya, hogy várhatnám el tőle, hogy szeressen, mikor így nézek ki? Tele vagyok égési sérülésekkel. Itt fekszem egész nap a kórházban. Ki tudja mikor leszek újra rendben. Jobbat érdemel.- suttogtam. Szinte fájt kimondani, de az igazság néha fáj. Nem igaz?
-Kincsem, Phoenix egy percig sem hagyta el az oldaladat, miközben te itt feküdtél. Eszméletlenül. Hidd el, próbáltam haza küldeni, hogy pihenjen, de csak zuhanyozni volt hajlandó, aztán vissza is jött. Az a fiú már most él-hal érted. Ne lökd el magadtól. Nem akar elmenni.- ezzel nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment az ajtón.
Utána megint bejött Phoenix. A feje le volt hajtva, a szomorúság csak úgy sugárzott róla.
Arrébb csúsztam az agyon, így odafért ő is.
-Phoenix.- felkapta a fejét, mire megpaskoltam a helyet mellettem. Phoenix arcán egy apró mosoly nőt, majd lefeküdt az ágyra. Mellém. -Mondd csak...- szólaltam meg egy idő után. A fejem a mellkasán pihent. -...biztos vagy te ebben? Menekülj amíg teheted, Nix.-
-Miért menekülnék, édes?-
-Nézz rám. Tele vagyok égési sérülésekkel. Biztos valaki ilyen szeretetét akarod?-
-Számomra még mindig te vagy az a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam. Nem foglak téged emiatt hátra hagyni.- ezzel ajkait az enyéimre illesztette.

Másnap reggel a nővér ébresztett fel, hogy beadja a gyógyszereket és hogy bekenje az égéseket a hátamon és lábamon.
Phoenix egész éjjel itt maradt velem.
Amíg a nővér engem kényezgetett, Phoenix figyelte minden mozdulatát. Nézte miből mennyit rak, milyen orvosságokat ad.
-Jó híreket hoztam ma neked, Dakota.- rontott be az ajtón a doki.
-Hallgatom, doki.- mosolyogtam.
-Hát, hála istennek, a villám amilyen gyorsan beléd csapott, olyan gyorsan el is hagyta a testedet, ezért nem okozott semmilyen belső komplikációkat. Szóval minden szerved rendben van. Holnap haza is mehetsz. Van valaki, aki majd tud a sebeidről gondoskodni?-
-Hát... ne...- kezdtem, de Phoenix félbe szakított.
-Majd én.-
Hát jólvan.
-Remek! Akkor itt írd alá a papírokat, Dakota, és holnap reggel elhúzhatód innen a csikót. Viszont szeretném, ha két hét múlva visszajönnél, hogy megnézzük tényleg minden rendben e van.- bólintottam, majd aláírtam a szükséges papírokat. -Okés, ez minden. Sziasztok.- ezzel a doki elhagyta a szobát.
-Biztos vagy te ebben, Phoenix? Neked ott van a suli es a családod.- én még egy ideig nem megyek suliba, talán 3 hét múlva, nem tudom.
-Ugyan, édes. Rád mindig van időm.-