REGGEL MADISON ÉS én, na meg a drága McMillan fegyverem, elmentünk a lőtérre, ahol Ben várt ránk. Még csak reggel 6 óra sem volt, baszki. Tudjátok milyen nehéz volt felkelnem? Borzadály.
A katonák már most edzettek, futottak fel le, akadályokon keresztül, néhányan fekvőtámaszokat csináltak.
Amikor a lőtérre értünk, ismét csak katonák gyakoroltak, miközben Ben utasításokat adott ki nekik. Amikor meglátott minket, leállította a katonákat, akik félre által a fegyverektől.
-Jó reggelt, Harris.-
-Jobbat, uram.-
-Tessék. Szabad a pálya. Mutasd meg, mit tudsz.-
A lőtéren voltak céltáblák, tudjátok, a tipikus fekete fehér céltáblák, ahol a közepe a 10-es, a legkissebb pont, amit el kell találni. De voltak üvegek is kicsit messzebb, és bábuk, amiknek vagy a "szívüket" lőttétek, vagy a fejüket.
Elővettem a fegyveremet, de nem tettem rá a hangtompítót, mert hát, minek?
Átnéztem az egész lőtért.
A fegyvert megtámasztottam a kezemmel, majd bemértem az első célt. Vettem egy mély levegőt és amikor készen álltam, lőttem. Elősször a céltáblákba, majd az üvegek. A céltáblákban eltaláltam a középét, hogy nélkül. Az üvegek potyogtak sorban, szintén hiba nélkül. Aztán jöttek a bábúk. Elosszor fejbe lőttem az összes bábút, majd, csak hogy legyen miről beszélni, még szívbe lőttem őket. Többször is.
Mikor úgy éreztem, elég volt, letettem a fegyvert, majd Ben felé fordultam. A katonák mind tátott szájjal néztek, mintha el sem hinnék, mi történt.
-Jólvan... Tényleg merem rád bízni az embereim életét.-
-Én bármikor a kezeidbe adnám az életemet, gyönyörűm!- szólalt fel egy katona, mire a többiek elkezdtek nevetni.
-Ezt meg sem hallottam, Smith.-
-Igenis uram! Bocsánat, hölgyem.-
-Megvan bocsájtva.- nevettem fel.
-Elmehetsz, katona. Smith, 50 fekvőtámasz. Most.-
Megfogtam a cuccaimat, majd elhúztam a csíkot.
Az úton visszafele kicsit elbambultam. Néztem, ahogy a katonák edzenek, ahogy készülnek fel arra, hogy az életüket veszélyeztessék, készülnek arra, hogy velem együtt kimenjenek a frontra és szétrúgjanak pár segget. Itt, ebben a pillanatban, megfogadom, hogy nem hagyom, hogy akárcsak egy hajuk szála is meggörbüljön. Mindannyian visszafognak menni karácsonykor a családjukhoz, a szeretteikhez, mert mindannyian megérdemlik ezt.
Madison-nak még maradnia kellett egy picit, mivel ugye számára ez a kiképzés része.
-Harris! Hova mész?- a nevem hallatán a hang felé fordultam, Aiden állt ott, integetve nekem.
-Őhm, be?-
-Ne már, gyere és eddz velünk.- ránéztem a... barátaira? és kedvem volt elsüllyedni. Mindannyian magasak voltak és kurvára izmosak. Hát ezek mellett labdába sem rúghatok.
-Hát, izéja, most?-
-Nem is holnap.- forgatta meg a szemeit. -Igen, Dakota, most.-
-Deee, oh baszki, figyelj. Nézz már rátok, aztán nézz rám. Hát hozzátok képest muslica fing vagyok!-
A katonák felnevettek, Aiden pedig fejbecsapta saját magát.
-Dakota, édes, drága, ez nem egy baszott verseny. Ez arról szól, hogy tanulj, hogy erősebb legyél, szóval gyere bogaram és szépen eddz velünk. Köszönöm.-
Egy fél percig még álltam ott és néztem Aiden-re, pislantás nélkül.
-Oké.- suttogtam, majd lassu léptékkel közelebb mentem hozzájuk.
-Mi van nálad?- kérdezte egy srác.
-Ne legyél már ilyen kíváncsi, Adam.- baszta le Aiden.
-Ez a fegyverem és Aiden? Belehalnál ha egy picit kedvesebb lennél?-
-Ne parancsolj nekem, Dakota.- felvontam az egyik szemöldökömet. Mi a fasz lett vele?
Körbenéztem, majd rájöttem, hogy mi a baja. Macsónak szeretne tűnni a haverjai előtt.
Elmosolyodtam, majd közelebb léptem Aiden-hez. Hirtelen mozdulattal megfogtam a fülét és közelebb húztam magamhoz.
-Au, au, aaau! Ez fáj baszki.-
-Ide figyelj, Aiden. Nagyon gyorsan veszd el ezt a macsó pofádat, mert nagyon nem jön be ahogy viselkedsz. Értve vagyok?-
-Igen, Dakota. Minden világos mint a nap.- Elmosolyodtam és elengedtem a fülét, ami most már vörös volt mint a paradicsom.
-Remek. Jó edzést fiúk.- megfordultam, majd hümmögve visszasétáltam a bázisra.
YOU ARE READING
C R O S S F I R E
Romance"A madár, mely porrá ég, majd hamuból újjá születik. Igazán érdekes egy név, de vajon illik-e rád?"
