C R O S S F I R E

31|Félelem

MEGÉRKEZTÜNK A REPÜLŐTÉRRE, ami tele volt emberekkel. Szülők gyerekekkel, barátnők várva a barátjukat, vagy fordítva.
Vajon engem is így fog várni a családom? Talán.
-Dakota.- Aiden felé fordítottam a fejemet. A kezembe nyomott egy maszkácsos nadrágot, fekete bakancsot, egy sötét zöld spagetti pántos trikót és dögcédulát, amin a nevem, vércsoportom, személyiszámom és a vallási hovatartozásom van. -Menj a mosdóba és öltözz át.- megfogtam a táskámat, a fegyveremet és a ruhákat majd elmentem a mosdóba.
Bementem az egyik fülkébe, ahol átöltöztem. A trikót, amin elől, a bal mellem felett, a vezetéknevem szerepelt és allatta pedig a "U.S. ARMY" felirat, a nadrágomba tűrtem, és meghúztam az övet. Bekötöttem a cipőfűzőket, majd a nyakamba vettem a dögcédulát. Egy tégla alakú fém lap, a közepén egy kis vágással.
Kiléptem a fülkéből, majd a tükör előtt felkötöttem a hajam.
Felkaptam a táskámat, a fegyveremet és visszamentem Aiden-hez.
-Kérdezhetek valamit?- Aiden felém fordult, majd végig nézett.
-Azta, illik ez a katona hacuka, kis Harris.- megforgattam a szemeimet, de elmosolyodtam.
-Miért van ez a vágás a dögcédulámon?-
-Hát, ha ne adj isten úgy érzed, hogy valami történni fog veled, kettétöröd és az alsó részt belecsúsztatod a bal bakancsodba. Így, ha a nyaklánc el is szakad, azonosítani tudnak.- mély levegőt vettem és nagy szemekkel néztem fel rá.
-Természetesen nem fog semmi sem történni, nyugi. Vigyázni fogunk rád.-
-Hát azt melegen ajánlom.-
-Na gyere, töpszli Harris, ideje menni.-
-Félek.-
-Tudom, én is. Minden egyes alkalommal majd kiugrik a szívem a helyéről és nem a jó értelemben.-
-Megfogok halni, nem de?-
-Nem fogsz meghalni, Dakota. Már mondtam. Karácsonyig visszahozlak.-
-Baszki, mire készülök... Megyek embereket gyilkolni, geci.-
-Rossz embereket. A hazádat véded és elintézed, hogy a többi katona biztonságban hazajusson karácsonyra a családjához.-
-Megpróbálok majd így tekinteni a dologra.-
Aiden amúgy nem csúnya. 22 éves.
Nagyon magas, körülbelül 190 centi. Izmos, logikusan. Fekete haja van, zöld szeme.
Apa mindig amikor hazajött, mesélt róla. Úgy tekintett rá, mint a saját fiára.
Aiden és én felszálltunk a gépre, ahol rajtunk kívül és személyzeten kívül még volt 3 katona. 2 srác, egy nő.
-Tyűha, Kennedy, nem mondtad, hogy ilyen gyönyörű csaj csatlakozik szerény csapatunkhoz.-
-Fogd be, Julian. Foglalt.-
-Ne már. Lefoglaltad ezt a dögös mesterlövész csajszit?-
-Nem én, haver. Otthon vár rá a pasija.-
-Amiről nem tud, az nem fáj neki.-
-Pont veled csalnám meg? Ugyan már, ne nevettess.- a csaj, akinek a nevét nem tudom, kuncogni kezdett, de gyorsan elfedte egy köhögéssel.
-Már most bírlak.- mondta.
-Ez még megváltozhat, Harris. Jössz te még az én utcámba.- szólalt meg Julian.
-Haver, nyugodj már le. A pasija Phoenix Montgomery.-
-Na ne már! Hogy van az a flúgos?-
-Őhm, jól van... Honnan is ismered?-
-Hát, Montgomery-t még itt a katonaságnál ismertem meg. 2 évig szolgált, aztán történt egy baleset és eltűnt a ködben.-
-Ez komoly?- fordultam Aiden felé.
-Oh, hogy te ezt nem tudtad?-
-Nem!-
Miért nem mondta el ezt nekem? És még hogy én titkolózom. Ezért majd még számolok vele, mert ez így nincs rendben. Tőlem követeli a válaszokat, közben pedig ő egy kibaszott labirintus.
-Montgomery mindig is sok titkot őrzött. Amíg itt volt, sosem mesélt magáról, a családjáról vagy esetleg barátnőről.-
Julian körülbelül 21 éves lehetett. Magas és izmos. Fekete haja és kék szeme van.
A lány, akinek a vezetékneve Walsh, gyönyörű volt. Ugyan azt viselte mint én, innen tudtam, hogy ugyebár Walsh. Hosszú fekete haja a hasáig ért. Kék szemeiben pedig könnyen elveszett bármilyen srác.
-Bocsánat, hogy így témán kívül, de hogy hívnak?- kérdeztem a lánytól.
-Oh, bocsi, Madison vagyok.- nyújtotta felém a kezét.
-Dakota.- illesztettem bele a kezemet az övébe. -Mi óta is vagy a katonaságnál?-
-Kerek egy éve. Amint betöltöttem a 18-at, fogtam magam és kitöltöttem a papírokat, aztán zsupsz, itt vagyok most.-
-Miért léptél be?-
-Kellett valami, amiért büszke lehet rám az anyám. Mindig csak a bátyám volt a jó.-
-Ugyan, húgi, ne légy már ilyen. Én szeretlek és pont leszarom mit gondol anya.-
-Szóval ti testvérek... Ne szóljatok semmit, már látom.- nem tudom, hogy nem vettem észre a hasonlóságot. A fekete haj, ugyan az a kék szem... idióta vagyok, erről ennyit.
-Igen, sokaknak nem tűnik fel elsőre. A szemünken, hajunkon és a vezetéknevüknek kívül nincs bennünk az ég világon semmi közös.-
-Ne légy már köcsög, húgi. Azt hittem szeretsz!-
-Rosszul hitted.-
-Na jólvan, defekt duó, ebből elég. Üljetek le, felszállunk.-
Leültem Madison mellé és becsatoltam magam. Sosem szerettem a repülőket, hiszen annyi baleset történik rajtuk, de végül is, ez egy katonai gép. Nem lesz semmi gond, ugye?
-Nyugalom, Dakota. Ennél biztonságosabb gép nincs.-
-Ez eléggé nyugtató, de tényleg, viszont ez nekem nem segít. Ugyan úgy parázok és nem csak a repüléstől.-
-Attól félsz, hogy nem térsz haza, nem de?-
-Pontosan. Ugye, most halt meg az apám. Az anyám szét van esve, a bátyámmal végre jó a kapcsolatom és Phoenix-el boldogabb nem is lehetnék. Nem szeretném elveszteni ezt az életemet. Segítenem kell anyámnak újra talpra állni.-
-Haza fogsz jutni. Leszedet ezeket a beteg faszokat, aztán mindannyian hazatérünk karácsonyra. Okés?-
-Rendben. Viszont téma váltás. Ki az a srác ott hátul és miért nem szólt egy szót sem?-
-Oh, igen, ő a barátom, Dustin. Összevesztünk, szóval most durcizik. Ugye, szivi?-
-Így van, drágám.-
Dustin megint csak magas és izmos. Meglépő ugye?
Szőke haja van és barna szeme.
Itt mindenki egy született modell, de komolyan mondom.
-Csak úgy kérdezem, de nem szeretnétek felcsapni modelleknek? Mert szerintem simán befutnátok.-