NAGYON GYORSAN TELTEK a napok, a sérüléseim egyre gyorsabban gyógyultak és az erőm is kezdett visszatérni.
Már elég sok dolgot megtudtam csinálni egyedül is, de azért Phoenix még mindig ott volt a nyomomban. Olyan, mint az árnyékom.
Anya közölte, hogy már csak egy hetet pihentethetem otthon a valagamot, aztán muszáj lesz visszahúznom a pokolba.
Hát... előbb vagy utóbb ez is eljött volna.
Ma, ha minden igaz, beköszönt hozzám Reese, Quinn és Hudson, ezért megkértem Phoenix-et, hogy menjünk el bevásárolni.
-Majd én elmegyek.-
-Nem. Én is megyek. Már bevagyok ide zárva két hete, egy hónapig kórházban voltam. Jó formán nem láttam már 1 és fél hónapja a világot. Befogok gegyózni.- dramatizáltam a dolgot.
-Jólvan, jólvan. Gyere.- forgatta meg a szemeit.
-Te csak ne forgasd rám a szemeidet, fiacskám!-
-Igenis, asszony.-
Nem sokkal később megérkeztünk az üzlethez, a kedvenc üzletemhez.
- Mit szeretnél?- kérdezte Phoenix. Egyik kezével a kosarat tolta, másikkal pedig a kezemet fogta.
-Őhm... Kell legalább 2 Nutella, de persze Oreo is, na meg azok a fincsi Muffinok és a gumicukiból is kell pár...-
-Oké, rendben. Levegőt is vegyél, édes.-
- De amikor olyan sok finomság van, de oly kevés idő!-
- Ha belekezdenénk most és szépen sorjában haladnánk, lehet még ma végeznénk. Nem gondolod?- megforgattam a szemeimet, mire Phoenix elmosolyodott.
-Utállak.-
-Hát persze.-
Fél órával később minden a kosárban volt, amire szükségünk lehet, vagyis amire a barátaimnak szüksége lehet.
Miután hazaértünk, minden felhurcoltunk a szobámba, hogy minden kéznél legyen. Egy órával később megérkeztek a barátaim.
-Csajsziii!- kiáltotta Hudson, amint meglátott. Felkapott és egy csonttörő ölelésbe zárt. Aztán csatlakoztak a többiek is.
-Srácok, én is szeretlek titeket... De... De nem kapok... levegőt.- mondtam ki nagynehezen.
-Hupszika.- mondták egyszerre.
Úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Mindannyian felültünk az ágyamra. Hudson a falhoz támasztotta a hátát, én a fejemet a vállára raktam, a lábaimat szétterítettem, mire a bal lábamra ráhajtotta Quinn a fejét, így párnának használta a lábamat. Az egyetlen, aki furcsán viselkedett, az Reese volt. Ő az ágy szélén ült, a párnámat ölelgetve. Olyan volt, mintha nem is itt lenne velünk. Mintha az agya valahol teljesen máshol járna.
Megfogtam a távirányítót és leállítottam a filmet.
-Mi baj van, Reese?- lassan felém fordította a fejét, mire megláttam könnyes szemeit.
-Én... terhes vagyok.- és elkezdett zokogni.
Mindannyian nagy szemekkel néztünk rá, hiszen ezt egyikünk sem várta.
-Ki az apuka?- kérdezte Quinn.
-Andrew Taylor.-
-A kosárlabda csapat kapitánya?- bólintott.
-Szóval te vagy az a titokzatos lány, aki elcsavarta a fejét.- mosolyogtam mindentudóan.
-Félek. Annyira nagyon félek.- zokogott még jobban.
-Mi itt vagyunk neked, ne félj, csajszi. Andrew-nak már mondtad?-
-Nem... Én nem mertem.-
-Reese. Senki sem tudta, hogy ki az, aki ennyire az ujja köré csavarta a srácot, aki sosem nézett rá egy lányra sem. Hiresség vagy, basszus. Andrew lesz a legboldogabb, amikor ezt megtudja.- próbáltam lenyugtatni és úgy látom sikerült is. -Mi lenne, ha felhívnád, megmondanád neki, hogy jöjjön ide és elmondanád neki?-
-Biztos jó ötlet ez?-
-Nem titkolhatod örökké. Joga van tudni.- Reese bólintott majd tárcsázta Andrew telefonszámát. Az első csörgésre fel is vette, majd közölte, 10 perc múlva itt lesz.
Reese fel-le járkált a szobámban és cska őt nézve, elszédültem.
Ahogy ígérte, Andrew 10 percén belül itt is volt. Reese kiszúrta az autóját az ablakomból, majd lesétált kinyitni az ajtót. Csendben osontunk utána, mert hát, valljuk be, túlságosán is kíváncsiak vagyunk.
Megszólalt a csengő, Reese egy nagy levegő után kinyitotta az ajtót, ahol Andrew állt, de még mielőtt a fiú megszólalhatott volna, Reese megelőzte.
-Terhes vagyok.-
YOU ARE READING
C R O S S F I R E
Romance"A madár, mely porrá ég, majd hamuból újjá születik. Igazán érdekes egy név, de vajon illik-e rád?"
