You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Második részűű

-Juujj! Nagyon sajnálom, nem akartam!-kértem bocsánatot ügyetlenségemért, miközben egyik kezem szám elé helyeztem, a másikat pedig felé emeltem.-Ugye nem fáj?-kérdeztem kissé összehúzott szemekkel, mert féltem, mit fog szólni. (amúgy ha nem lenne clear, angolul beszélnek)

-Jól vagyok..-szólalt meg ismét a maszkja alatt, kedves s lágy hangon, amitől mintha valamiféle bizsergés futott volna végig testemen. 

Vagy csak azért mert nem a legjobb volt az akcentusa. Amire el is mosolyodtam.

-Ha esetleg elmondod, hogy honnan valósi vagy, akkor lehet könnyebben tudnánk beszélni. Tudok néhány ázsiai nyelvet. És látom a szemeden, hogy az vagy.-magyaráztam el neki, bizakodva, hátha megérti legalább, és szerencsémre meg is értette.

-Koreai vagyok.-jelentette ki, s szemein keresztül észrevettem, hogy elmosolyodik.

-Akkor szerintem most te leszel a legboldogabb ember a világon, mert éppenséggel, perfektül beszélem a nyelvet!-mondtam nyelvet váltva, nagy mosolyal az arcomon, miközben zsebre vágtam a kezeim, s már ki is ment a fejemből, hogy az előbb két tökkelütött éppen agyon akart verni, úgy, hogy semmit sem vétettem ellenük. És még csak nem is tudtam kicsodák.

Pár pillanatig csak bámult rám, de még mindig mosolyogva, amit kicsit furcsának találtam, így egy lépést hátra hőköltem.

-Azért remélem nem egy pedofil vagy..-húztam össze szemeim, miközben már indulásra készen voltam, mikor is halkan elkuncogta magát ami nem hangzott olyan rosszul, hogy nekem elkelljen menekülnöm.

-Nem, dehogy is.-rázta meg a fejét, s el is hittem neki amit mondott, bár fogalmam sincs miért.-Csak már régen volt ilyen kis csevejem.-vont vállat, teljesen nyugodtan, amire egyetértően bólintottam.

-Ésss...ha szabad tudnom, mi a megmentőm neve?-tettem fel, számomra az egyik legfontosabb kérdést a világon, mert mért ne, s közben kissé toporzékolni kezdtem, mert valahogy egyre hidegebb szelek fújtak.

-Ha nem köpsz be senkinek...-adta meg a feltételt, amit kissé furcsálltam, és persze semmit sem sejtettem, én kis naív, de vállat vonva felmutattam a kisujjam, mire ő mosolyogva elfogadta azt, és lepecsételtük. Miután elengedtük egymás kezét, ő a maszkja után nyúlt, és egy rántással leszedte magáról azt. 

De mintha az a rántás lassított felvételben lett volna. Mert hogy amit láttam, arra egyáltalán nem is gondoltam volna, soha az életemben. Na jó, ez kicsit túlzás volt, mert szoktam álmodozni. De...nem...

-Jeon JungKook vagyok. És örvendek a találkozásnak.-mutatta be magát, egy szerény, de nagy mosolyal az arcán, miközben egy kissé meghajolt. Nállam meg pont az ellenkezője történt. A mosolyom, ami eddig szép, nagy örömteli volt, most egyre jobban halványult, ahogy realizálódott bennem, hogy kivel is állok valójában szemben.

Talán annyira nagy sokkban, mint akkor, soha nem voltam. Igazából, már azt sem tudtam, hogy álmodom-e vagy ez a valóság. Ezt foghattam az éjszakára.

És gondolom leszűrtétek, hogy miért is valójában.

-Az arcodat elnézve, ismerhetsz.-kuncogta el magát, mintha annyira jó móka lenne. Bár végülis, számára biztos, hogy az volt. Számomra már annál kevésbé.

Szívem egyre szaporábban kezdett verni, minnél többet néztem rá, ezért fejem lehajtottam, hogy akkor már inkább az átázott cipőim nézegessem.

Még ez is miattuk történt...

-Minden oké?-kérdezte egy picivel közelebb jővve hozzám, amire ijedten felkaptam a fejem, és hátra léptem egyet. Végül az ő tekintete is megváltozott, bár az övé inkább értetlen volt.