You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Tízenkilencedik részűű

-Dolgokon.-sóhajtottam ahogy hátradőltem a széken, mert hogy túl közel éreztem őt hozzám.

-Milyen dolgokon?-kérdezett tovább, húzva az agyam, amire muszály volt elmosolyodnom.

-Olyanról, amiről neked nem kell tudnod.-nyújtottam ki nyelvem felé, szintén húzva az ő agyát, amire elkuncogta magát, és megadva magát ő is hátradőlt.

*kis idő elteltével*

Reggeli után, végre felmehettünk a szobánkba, ahol JungKook úgy döntött, hogy "elkísér" a szobámba, mert olyan kedvesnek képzeli magát, és hogy megnézze tényleg rendet rakott-e a két fickó. Na meg hogy a cuccait átvigye, mert nállam hagyta azokat.

Mikor pedig felértünk, és az ajtóm előtt voltunk, gyorsan kinyitottam azt.

-Valahogy...éreztem.-bólogattam a szobám tisztaságáról lemondva, mert még mindig ugyan olyan rumli volt, mint mikor elmentünk.

-Segítek.-ajánlotta fel Kook, mellőlem kihajolva, és arcomra pillantva egy teli mosolyal az arcán, amire én is elmosolyodtam, és vállat vontam.

Lassan el is kezdtük a nagy takarítást, ő a szoba egyik felében, én pedig a másikban. Nem haladtunk olyan gyorsan, nem siettünk sehova, közben pedig elbeszélgettünk egy-két dologról.

Majd ennek a bájcsevejgésnek én vetettem véget, azzal, hogy egyet felsikkantottam, mikor észrevettem egy óriási pókot a falon mászni.

-Mi az?-kérdezte ijedten Kook, ahogy vigyázzba vágta magát.

-Ott egy pók a falooon...!-mutattam elhátrálva a helytől minnél messzebb közben összehúzva magam.

A fiú halkan elkuncogta magát, majd rögtön akcióba lépve, keresett egy papír zsepit, és se perc alatt összenyomta.

-Ezt te is megtehetted volna.-mutatta fel a kezében lévő kissé összegyűrt papírt, amire hevesen megráztam a fejem.

-Nem. A-a!-néztem rá halál komoly tekintettel.

-Pedig szerintem nem olyan nehéz.-vont vállat ahogy egyre közelebb jött hozzám azzal az izével egy gonosz vigyor kiséretében.

-Neeeem! Ne hozd közelebb!-kiabáltam rá ahogy hátrafele kezdtem sétálni, de ő csak közeledett, én meg mikor neki ütköztem a falnak, már nem tudtam szökni.

-Hisz halott, nem bánt.-állt meg közvetlen előttem, még mindig gúnyolódva, előttem lengetve azt a pókot.

-Nee, ez olyan undorító..plíz vidd el..-hunytam le szemeim, közben összehúzva magam, abban bízva, hogy ez akármitől is megvéd. Néhány másodperc múlva, pedig már két kar ölelt magához, nem túl szorosan, de nem is gyengén, amire felnyitottam egyik pillám, mert ezt a hirtelen jött cselekvést nem tudtam minek venni.

-Nyugi, már eldobtam.-simogatta meg fejem, kellemes hangját megcsengetve.-Nem hagynám sose, hogy akárki, vagy akármiféle halott, nem halott lény bántson.-mondta nyugtatgatva, szorosabban, de mégis óvatosan ölelve, amitől már biztonságosabban nem is érezhettem magam.

Kellemes bizsergés futott végig testemen, minden egyes mondatára, és mozdulatára, ami következtében még szívem is akcióba lendült, amitől máskor frászt kapok, de most mégis, olyan jól éreztem magam. Úgy akartam lenni még egész nap. Egész életemben.

De nem tehettem. Hamarosan kellett mennem haza. Azt gondoltam, már talán másnap. Vagy ki tudja mikor. És fájt. Fájt rágondolnom, hogy ott kell hagynom. Hogy nem láthatom többé. Nem érezhetem többé.

Hogy nem szerethetem többé.

Gondolataim annyira gyorsan szaladtak végig agyamon, amire annyira meghatódtam, hogy hirtelen elkezdtem sírni. Arcom nyakába fúrtam, és kezeim, amilyen gyorsan csak tudtam köré fontam, jó szorosan magamhoz ölelve. Csak magamhoz akartam zárni, hogy velem legyen.