You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Hetedik részűű

Visszaérvén a hotelokhoz, egymás felé fordultunk, és már pedig nekem is ebben a pillanatban jutott az eszembe valami. Valami nagyon fontos.

-Mikor azt mondtad, hogy nem engedsz egyedül menni, ilyen állapotban, akkor azt mire értetted?-kérdeztem összeráncolt homlokkal, ami igazából annyira nem látszhatott, mert frufrum eltakarta.

Ő egy pillanatig csak hallgatott. Mintha vacilált volna valamin, hogy elmondja e, vagy sem. De aztán csak kibökte.

-A fanmeetingen láttam mikor beverted a fejed. És a tűzijátékoknál is nekem estél.-felelelte ahogy mélyen szemembe pillantott, így valami elég furcsa dolgot véltem felfedezni tekintetében, de nem tudtam kitalálni, hogy mi lehet az, bár nem is bírtam, mert szavai sokkal furábbak voltak. De mit is várhattam volna.

Aprót sóhajtottam, majd lehajtva a fejem leszedtem fejemről a sapkát, és felé nyújtottam.

-Kö.szö.nöm.-tagoltam el ezt az egy szavat, kissé nehézkesen, mert ez volt eddig a legfurább dolog amit mondtam neki. Mondjuk úgy az összes többin kívül. Ő lassan a tárgyért nyúlt, majd egy halvány mosoly kíséretében el is vette, közben pedig egy aprót hozzá ért a kezemhez, amiért az érintett hely bizseregni kezdett.-De nézzük a jó oldalát. Többet ilyet úgy sem kell mondanom neked.-nyögtem ki kissé nehézkesen, de boldogan, mert többet már úgysem találkozhattunk.-Holnap már megyek haza.-vontam vállat zsebrevágva a kezeim, mire az ő tekintete átváltott boldogból, hirtelen sokkolóba, de hát így járt. Több napot nem adott neki és nekem a sors, aminek hálát adtam, mert nem kellett többet gyötörnöm magam. 

Apró mosolyal az arcomon intettem egyet, és már hátat fordítva neki, ott is hagytam. Ezzel végetvetve a kínkeserves három napnak, amit vele kellett töltenem. 

Bár olyan üresnek éreztem magam. Mintha elvették volna az életemből az izgalmat, és hogy többet nem szórakozhatok.

De magamban csak legyintettem az egészre, s beszállva a liftbe, már fel is mentem az emeletemre.

*JungKook szemszöge*

Nem tudtam mi ütött belém, de mikor már tízedjére is azon kezdtem el törni a fejem, hogy Lilácska beverte a fejét abba a rohadt villany oszloba, ráadásul az egyik Army által, úgy voltam, hogy ha abban a pillanatban nem keresem meg, és nézem meg hogy minden rendben van-e vele, ott robban fel az agyam, ezektől a gondolatoktól. 

Így hát felkaptam kabátom és sapkám a fogasról, majd elővettem egy maszkot, és ahogy mentem kifele az ajtón, rögtön fel is kaptam. Nagy s gyors léptekkel vágtattam végig a folyosón, toporzékolva mentem le a lifttel, s ahogy a  földszintre értem, szinte már szaladva mentem a lány után, kinek mág csak a nevét sem tudtam. Azt sem tudtam, hogy hol van, vagy hogy jól van-e, de csak mentem előre, tekintetemmel a lila jellegzetes kabátját keresve. 

Útközben eszembe jutott az esti tűzijáték, amit Jin emlegetett, reggel, így adtam hát neki egy esélyt, hogy ott lesz.

Szerencsémre, mire a helyszínre értem, még csak abban a pillanatban kezdték a "mutatványt", így biztos voltam abban, ha ott van, akkor még nem mehetett el. 

Szemeim nagyra nyitottam, hogy még véletlenül se tévesszem szemelől, miközben a rengeteg emberrel teli tömegben keresgéltem. Szívem csak ekkor vettem észre, hogy eszeveszettül kalimpál, amit furcsállani kezdtem, de erre sokáig nem tudtam koncentrálni, miután végre megpillantottam. 

Ott állt, fejét az égnek emelve, és ahogy oldalról jobban megnéztem arcát, csillogó tekintettel kísérte végig a tűzíjátékokat, mintha életében először látott volna.