You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Ötödik részűű

*Violet szemszöge*

Kicsit furcsálltam, hogy pont egy cipős boltba kellett neki beugrania, mielőtt vissza értünk volna a hotelokhoz, de csak éppen ennyi időt szántam a gondolkodására, mert nem éppen érdekelt. 

Össze-vissza nézelődtem, ahogy a háta mögött sétáltam, majd hirtelen megállt, ami következtében, majdnem neki mentem a hátának, de szerencséjére időben stoppoltam.

-Ülj le!-parancsolta rám, felém fordulva, de meg sem várva válaszom, inkább megfogta két vállam, és ő maga ültetett le, amitől kezdett már bekattani az agyam. Minden egyes mozdulatától már előre féltem. Bár nem csak mozdulatától, a hangjától is.-Hanyas a lábad?-tette fel a világon a lehető leg hülyébb kérdését, amire értetlenkedve pislogtam egy néhányat, hátha rosszul hallottam.

-Tessék?-kérdeztem ledöbbenten, és kezdtem úgy érezni magam, hogy ha egy életen át is kéne vele lennem, se érteném meg sose.

-Jól hallottad!-tette csípőre kezeit, majd a háta mögött lévő cipős polc felé fordult, és találgatni kezdett.-Harmincnyolc? Kilenc?-de miután nem válaszoltam, és erre ő is rájött, inkább maga végezte el a munkát, s felemelve lábam, lecsekkolta a számom. Aztán néhányat bólintva, már tudta mi a dolga. 

Én meg csak továbbra is nagyokat pislogva figyeltem, hogy most mit is akar, majd mikor rájöttem, hogy a női részlegen vagyunk, és ő a bakancsokat/csizmákat nézni, már minden világos lett. Vagyis annyira nem, mert nem értettem, miért akart nekem ilyen dolgokat nézni.

-Próbáld fel.-térített észhez, kissé furán csengő hangja, s mikor kicsit megráztam fejem, ahogy ismét a földre szálltam. Kezében egy az övéhez hasonló, lila bakancsot tartott egyenesen felém, amire nem tudtam eldönteni, hogy most arra nézzek, vagy a fiúra, de ő ismét csak maga döntött, és lehajolva a lábamhoz, elkezdtek kifűzni a tisztára átázott cipőm. 

-Hé, hé, hé!-riadtam rá, mikor már lehúzta a lábamról az egyik darab cipőm, mire kissé ijedten felpillantott rám, mint valami öt éves, akit éppen csoki lopáson kaptak. Magamban kissé aranyosnak találtam, de inkább nem bambultam el, és mondtam amit akartam.-Nem hiszem, hogy jó ötlet vízes lábra húzni a vadonat új lábbelit!-csóváltam fejem össze húzott szemöldökkel, amivel sikerült most nekem lesokkolnom őt.

-Akkor másik módszer!-vágta rá gyorsan, s fel emelte a per pillanat üres cipőm, majd az egyik bakancs párral össze mérte. Mint valami szuper okos, agytröszt, úgy vizslatta a két lábbelit, majd mikor döntésre jutott, felállt.-Maradj!-parancsolta rám, már aznap nem tudom hanyadszorra, ahogy felszedte a földről a lila bakancsot, és már el is ment. 

Mivel már teljesen ki voltam készülve, inkább eleget tettem kérésének, és most ott maradtam. Bár olyan furcsán éreztem magam. Jobb lett a hangulatom egy picivel, de fogalmam sem volt, hogy miért. Akárhogy is törtem a fejem, nem jutottam előrébb, de nem is tudtam, mert abban a pillanatban JungKook vissza is érkezett.

-Húzd át!-rakta le elébem a lila bakancsot, plusz egy egyszerű lila zoknit.

-Lehet mostmár kevesebb parancs?-kérdeztem szarkasztikusan, s egy kósza mosoly jelent meg szájam sarkában, aminek ő is örülhetett, mert szemei ismét kissebbek lettek.

-Ahogy óhajtod.-vont vállat hanyagul, s leült mellém. Néhány pillanatig, azon törtem a fejem, hogy most jó ötlet lenne-e felhúzni a kapott dolgokat, de hát LILÁK!! voltak.

-Miért szeretem ennyire a lilát..?-kérdeztem fájdalmasan, ahogy áthúztam a zoknijaim, majd már az egyik bakancs is a lábamra került. Mikor pedig megvoltam, kinyújtottam a lábaim, és megbizonyosodtam arról, hogy mennyire is kényelmesek, meg hogy mennyire is..