You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Epilógusűű

Már hogy négy hónapja ismételten együtt vagyunk Kookkal, eddig mindenki elől titkolva a kapcsolatunk, kivéve a többi tagot-meg a menedzsert-, kikből igazából csak RM-nek, Sugának, Jiminnek és Jhope-nak kellett elmondanunk a nagy titkunkat..mivel a másik kettő így is tudta, sőt, ők álltak emögött az egész mögött, bár a többiek sem lepődtek meg annyira. Állításuk szerint, már sejtettek valamit akkor is amikor csak New Yorkban jártunk, bár őket nem annyira zavarta. Csak azt szerették volna, ha a kis maknaejuk boldog. Így...mikor elhagytam őket, kissé pipák is voltak rám, de legbelül ők is tudták, hogy ennek semmi értelme. Aztán pedig mikor ide költöztem, mindenki megörült neki, főleg a kedvenc veszekedő partnerme, Jimin akivel ezek után is folytattuk az egymást való cukkolásunk. Amiből általában én jöttem ki győztesként. Ki hitte volna?

De a legjobban annak örültem, hogy azzal az emberrel lehettem együtt akivel a legjobban is  szerettem volna. Még ha hetente is csak egyszer, vagy kétszer láthattuk egymást, annyira boldog lettem tőle, hogy majd felrepültem a Holdig és vissza. És azt a néhány napot Jungkook mindenféleképpen felejthetetlenné szerette volna tenni, amiben nyereskedett is. Eszméletlenül boldog voltam, a legjobb éveim, vagy mondhatni inkább hónapjaim éltem, s már teljes nyugalomban. Jól van, azért nem volt az annyira tökéletes, ugyanis a sulit és a kollégiumot még nem felejthetjük ki. Volt egy-két kissebb incidenc, persze ez nem is olyan elkerülhetetlen, de lényegében mondhatni tényleg jó volt.

*december*

A tél ismételten beköszöntött. Koreában mondjuk így is elég gyorsan hideg lesz, konkrétan már novemberben is minusz fokok vannak. De mikor lehull decemberben az első hó, tudod, hogy mostmár az az évszak van ott amelyik számomra és szerintem elég sok ember számára is a legszebb. Főleg úgy, hogy mi télen ismertük meg egymást Kookkal. Így csak mégjobban megtetszett.

Mosolyogva lépdeltem a hófedte betonon, mi még nem volt teljesen letaposva, közben jól összekuporodva, s kissé a hidegtől kipirult orcámmal néztem izgatottan magam elé. A fejem, mint mindig csak akörül járt, hogy mennyire is boldog vagyok az miatt, hogy hogyan lehet ilyen szerencsés. Hogyan találtunk rá pont mi ketten egymásra? És hogy hogyan is jöttünk össze. Nem volt könnyű és szép az út, de mégis gyönyörű lett a vége.

Mikor befordultam az utolsó sarkon, már messziről kiszúrtam az egy hete nem látott fiút, ki mikor szintén észrevett, látszott szemeim, hogy ugyanannyira megörül nekem, mint én neki. Nem kellett nekem se több, se kevesebb, azonnal szaladásnak eredtem, amit észrevévve, lassan széttárta magaelőtt két karját, s várta, hogy ölelésébe zárhasson. Erre nem is kellett sokat várnia, ugyanis néhány pillanaton belül már rá voltam mászva akárcsak egy pióca. Az arcomon heverő mosoly levakarhatatlan volt, még akkor is, mikor leszedve arcáról maszkját, egy halvány csókott nyomott ajkaimra, amit én is viszonoztam.

-Már nagyon hiányoztál.-a nem túl nagy, köztünk lévő távolság miatt hangja halkabb volt a kelleténél, amivel kellemes bizsergést váltott ki belőlem.

-Te is nekem.-lassan elváltunk egymástól, ő visszahelyezte arcára a "védőfelszerelését", s mikor ezzen megvolt, finoman összekulcsolta kezeink, hogy azután meleg zsebébe helyezve azokat, közelebb húzódjon hozzám. Én viszont a hideg miatt másik karommal feljebb húztam orromig a sálam, hogy valamennyire meleget nyújtson nekem, bár még ezalatt is úgy vigyorogtam, mintha felragasztották volna a szám széleit.

-Ma mit szeretnél csinálni?-kérdezte lágy hangján, zsebében megcirógatva kézfejem, amire egy kissé, jólesően kirázott a hideg.

-Mindig amikor találkozunk, többnyire azt csináljuk amit én szeretnék. Attól még hogy én vagyok a kreatív a csapatban, te neked is van jogosultságod mondani valamit.-nem feltétlen nevezhető beszólásnak amit mondtam, viszont a lényeg, hogy Kooknak tetszett és jót nevetett rajta. Ám bár valamennyire komolyan gondoltam.