You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Tízenhatodik részűű

Mikor a kocsi megállt, kellett néhány pillanat hogy jobban megnézzem hol is vagyunk, de mikor kiszállva a járműből megláttam az épület ajtaján lévő korcsolyát, hirtelen felsikoltottam, és ugrándozni kezdtem.

-Úr Isten, imádok korcsolyázni!-mondtam nagy és örömteli mosolyal az arcomon, miközben a két fiú felé fordultam, kik azon mosolyogtak, hogy én hogy örülök.-De nektek nem lesz gond...tudjátok, ha észre vesznek?-kérdeztem kissé félve, de ők mint akik tudták volna mit is fogok kérdezni, már a kezükben is tartották a maszkjukat.-Akkor menjünk!-emeltem magasba a karom, mikor ők felrakták az arcukra a két anyagot, és már be is mehettünk az épületbe, ami aznap a legnagyobb örömet okozta nekem, abban a pillanatban.

Miután kifizettük a jegyeket, és a korikat, nagy mosolyal húztam át a cipőm, majd készen is lettem fél perc alatt, ellenben..velük. Ők még csak az első lábukra húzták fel a korcsolyát, nem elsietve semmit. Mint akik öregek lennének és nem hogy bekötni nem tudnák a cipőjük, hanem nem érik el.

-Na jó..-tettem csípőre kezeim.-Ha nem siettek, én bemegyek!-fenyegettem őket, szúrósan végig futtatva rajtuk tekintetem, mire észbekapva, felgyorsították a tempót, és pár másodpercen belül már készen is voltak.

Hát persze, ha nem szólok, ők azt sem tudják mi az hogy "sietni".

Néhány percen belül, már a rengeteg emberrel teli jégen is voltunk. Én meg szinte rögtön le is hagytam őket, mert már annyira bele éltem magam a korizásba, hogy "elfeledkeztem" arról hogy léteznek.

Gyorsabban mentem a kelleténél, de persze jól kitudtam kerülni az embereket, és mire a fiúk észbe kaphattak volna, már ismét közöttük is termedtem.

-Minket is megvárhatsz mostmár, ha gondolod.-mosolygott Jin maszkja alatt, kissé bénácskán csúszkálva, ellenben Kookkal, aki egészen jól ment. Vagyis, mint egy normális ember.

-Jó, na.-kuncogtam el magam, ahogy előrébb csusszantam, és egy egyszerű mozdulattal megfordultam, hogy szemben legyek velük. Elismerően tapsikoltak egyet, mintha valami nagy dolgot tettem volna, de azért játszottam a szerepem és szerényen meghajoltam, majd kacsintottam egyett.-Nyugi. Nem csak ennyit tudok.-vigyorodtam el szélesen, ahogy kikerültem egy embert.

-Valahogy gondoltuk..-mondták rá szinte egyszerre, majd mentünk is tovább, össze-vissza dolgokról beszélve, ezzel elütve az időt.

Egy kis idő után, Jinnek kikellett mennie, mert hogy elfáradt, meg hogy amúgy is mosdóba kell mennie, így végül csak ketten maradtunk Kookal. Én továbbra is háttal csúsztam, ő pedig szemben velem, egy mosolyal az arcán, amit nekem muszály volt megkérdőjeleznem, mert érdekelt a miértje, és hogy honnan szerezte. Vicces mi?

-Mi ez a nagy öröm?-kérdeztem sejtelmesen, bár az én arcomon is ott virított a mosoly, mert valamiért rám ragadt.

-Te ezt honnan látod?-kérdezte kissé értetlenül, de továbbra is vigyorogva, kis ártatlanul, ahogy zsebre vágta kis kacsóit.

-Tudod, elég sok mindenben jó vagyok.-vontam vállat lazán, mintha nagyon menő lettem volna, s én pedig hátra raktam kezeim.

-Képzelem.-húzogatta szemöldökeit, kissé perverzen, mire hitetlenül megforgattam szemeim, majd készültem volna megfordulni, hogy mellette haladjak tovább, mikor is hirtelen megragadta a két karom és egy rántással közelebb húzott magához. Egy pillanatra, mintha minden gondolatom kiesett volna, mikor meghallottam mögöttem elsuhanni valakit, annyira lesokkolódtam, de miután meghallottam az Ő hevesen verő szívét, már minden eszembe jutott. Minden, vele kapcsolatban.

Lassan, s óvatosan felemeltem a kobakom, ezzel együtt pedig tekintetünk is találkozott, amitől kissé nehézkesen kezdtem venni a levegőt, és a szívem, mintha kalapáccsal ütötték volna, úgy, olyan hevesen vert.