You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Tízenkettedik részűű

Ezek a gondolatok után, már majdnem el is aludtam, mikor vállamra egy nehéz kis kobakot éreztem meg landolni, amire nem tudtam nem felé tekinteni, még úgy is, hogy tudtam ki is az.

Karjait szorosan maga köré fonta, és egy picit még össze is volt kuporodva, ami csak egyet jelentett. Márpedig azt, hogy fázott.

Mennyire nem tud vigyázni magára..

Csóváltam fejem rosszallóan, ahogy mégegyszer végigtekintettem rajta, majd egy stratégiát kezdtem ki találni, hogy hogyan is szedjem le a kabátját, vagy legalább az enyémet, hogy be tudjam vele takarni, de csak addig jutottam, hogy azokat nehezen fogom leszedni. Sajnos az agyam nem működött olyan jól már az este.

Tehát, akkor úgy csináltam, hogy mivel láttam egyikünk kabátját, egy aprót lelógni a csomag tartóból-vagy akárhogy is nevezik-, fogtam magam, és miközben egyik kezemmel tartottam alvó buksiját, addig másikkal az attól a pillanattól kezdve átkörösztölt takaróért nyújtózkodtam. Mit nagy kűszködések árán, de végül megfogtam, és szépen lassan kezdtem lefele húzni, majd csendben sikerült is leszednem a helyéről, s kifújva magam, végre vissza ülhettem helyemre. De legalább elértem célom, és ahogy feje ismét vállamon pihent, gyorsan ráterítettem a jellegzetes lila színű kabátját, már én is békében pihenhettem. Egy szóval. Bealudtam.

*Violet szemszöge*

Egy angol, női hang zavart meg a "szépítő" alvásomból, amire nem éppen volt kedvem felkelni, és inkább csak nyöszörögtem egyet, de mikor hirtelen megéreztem valaki test közelségét, az én közelemben, lassan felnyitottam a szemeim. Fáradt tekintetem találkozott JungKookéval, ki éppen ekkor dőlt vissza székébe. És mire realizáltam mi is a helyzet, már megéreztem a repülő, már jellegzetes rezgését, ahogy haladunk lefele.

-Csak bekötöttelek, mert már szállunk le.-mosolygott felém halványan, amit valahogy eléggé nyugtatónak találtam, mert már annyiszor láttam, hogy már szívesen bámultam is. De szavaira bezzeg nem tudtam koncentrálni. Elvonta a figyelmem a szépsége.

Vagyis mii? Mit gondolok?! Attól még, hogy igaz, nem szoktam rá gondolni..haaaj, kezdek bedilizni..

-Még vissza aludhatsz néhány percet.-szólalt meg a másik felemen Jin, amire felé kaptam, még kissé bágyadt tekintetem, az övével ellentétben. Neki ugyan olyan jó kedve volt valamiért, mint Kooknak.

Ezek a mai fiúk..már ha csak ránéznek a lányokra, máris jót éreznek. Jóvann csak hülyülök!

Mikor vissza vezettem tekintetem a fiatalabb felé, hirtelen megakadt a szemem az ablakon, amitől már szinte se perc alatt éberebb is voltam. Egy csodálatosan szép táj, vagyis pontosabban város volt látható kint, főlleg úgy, hogy még valamennyire sötét volt. Az ámulattól nekem pedig muszály volt közelebb hajolnom az üveghez, hogy jobban megszemlélhessem a tájat, mikor rájöttem, hogy én éppen benne vagyok valaki más magán szférájába.

-Hé, hé, ülj vissza, most éppen szállunk le, ha nem vetted volna észre, és nem nagyon kéne mocorogni.-tolt vissza az ülésembe Kook, s úgy beszélt, mintha az apám lett volna, bár ez nem annyira izgatott, mert csak komoly, védelmező arcára tudtam koncentrálni, amitől hirtelen nagyot dobbant a szívem. Megzavarodva, magam elé tekintettem, mikor is észrevettem combjaimon heverni a kabátom, amibe mikor bele gondoltam, rájöttem, hogy alvás közben rajtam hevert.

De ki tehette rám..?

Gondolkodtam el, már el is felejtve a JungKookos ügyet.

Vagy én voltam, már félálomban? Ehh, mindegy.

Sóhajtva, inkább arra koncentráltam, hogy ha már eddig túléltem, akkor most is úgy legyen. De mikor a gép végre valahára leszállt, nagy örömmel szedtem össze a cuccaim, és vágtattam ki a helyiségből, mintha az életem múllott volna rajta. Persze a többieket is megvártam, mert még Berlintől is nagyobb reptéren eltévedni...kössz inkább kihagyom.