You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Huszonhatodik részűű

Hi guyzzzz! C: Meghoztam a következő részt is, remélem tetszeni fog ❤ és hogy adjak egy kis spoilert-mégtöbbet-már alig maradt néhány rész ebből a könyvből, talán egy hónap múlva már pontot is tehetek a végére, ami egy részt kissé szomorú, de örülök, hogy betudok végre fejezni még egy könyvet az életemben!!4

Na de a szentbeszédet későbbre tartogatom, jó olvasást c:

*Violet szemszöge*

Alig néhány óra alvással, de fel kellett kelnem...nagyon korán, úgy hajnali négykor. Így is nehezen sikerült, mivel az órám nagyon, de tényleg NAGYON halkan csörgött, hogy a még mellettem, békésen szundikáló fiút ne ébresszem fel. Leginkább azért is ne, hogy ne bukja le.

Így sem volt szívem, életkedvem, és bátorságom ilyen dolgokhoz folyamodni, minthogy eltitkoljak előle valamit, főleg egy ilyen fontos információt, de ezt mind kettőnk érdekében kellett megtennem, így muszály volt bevállalnom. Akármennyire is fájt, akármennyire is törtem össze belül, ez volt az egyetlen, logikus megoldás amire jutottam az elmúlt néhány napban, és ha nem a saját dolgaim-suli, család, stb..-miatt lett volna, akkor tovább halogatom a tervet, de mivel nem volt több időm, el kellett válnom tőle.

Reggel..vagyis inkább hajnalban, mikor sikeresen, s nehézkesen rábírtam az agyam a bekapcsolására, szemeim felnyitva találtam szemben magammal Jungkook nyugodalmasan pihenő arcát, minek látványába belesajdult a szívem. Karja még mindig derekamon pihent, bár egyáltalán nem szorosan, így néhány arcából való szemlélgetéses idő után, vettem a bátorságot és erőt, hogy óvatosan leszedjem magamról kezét, s a fejem alatt heverő párnát helyezzem az én helyemre. Szerencsémre nem ébredt fel, míg teljesen lábra nem álltam, s mikor keserű mosolyal az arcomon vizslattam arcát, egy pillanatra megfordult a fejemben egy olyan nagy hülyeség, amit rögtön el vetettem, mielőtt túl sokat gondoltam volna bele, s talán még rá is szántam volna magam.

*egy kissebb idő után*

Már csak alig háromnegyed órám maradt a gépem indulásáig, mikor én teljesen elkészültem, s mindent bepakolva az idáig hűségesen kitartó táskámba, néztem a kezemben tartott, fekete borítású füzetre. Néhány pillanat után aprót, halkan sóhajtottam, majd a kabátzsebemben tartott ceruzám előhúztam, s kitépve egyik oldalról egy "kissebb" papírfecnit, az ágy melletti éjjeliszekrényhez mentem.

Szia, Kook!

Tudom, nem vagyok a legjobb ember a világon, ezek után már végképp nem leszek az..főleg nem a te szemedben. És most elkezdhetném, hogy hát ezért meg azért kell ezt megtenni, meg ennek-annak az érdekében, de ezt te is pontosan tudod miért van. Úgyhogy remélem túllépsz rajtunk, és találsz majd valaki jobbat, aki sokkal régebb óta szeret téged, és melletted tud lenni, minden egyes pillanatban, mivel én ezt sajnos nem tudom megtenni...de azt sem szeretném, hogy elfeledd, én egésszen idáig tényleg nem játszottam veled, semmi nem volt kitervelve, hogy aztán ezzel megbosszuljalak. Tényleg nem kedveltelek titeket mikor még Berlinben találkoztunk. És tényleg megkedveltelek az idő során, annyira, hogy mire észrevettem, már nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy veled szeretnék lenni, mindennél jobban. És ha egyszer lesz rá alkalom, talán találkozhatunk. Talán már te is, és én is mással leszünk. Talán ha most nem is én, ti megutáltok engem. De ez engem nem zavar, ha neked úgy jobb, hogy utálsz, én azt is elfogadom.

Ezt az üzenetet pedig pont akkor fogod olvasni, amikor én már rég a repülőn leszek. Nekem így könnyebb a búcsúzás, és abban reménykedem, hogy te is így vélelkedsz.

Szeretlek.

A lap, mind két oldalát teleírtam, s mikor leraktam a ceruzát a szekrényre, vettem csak észre, hogy egy könnycsepp útközben ráesett a füzetemre. A füzetemre, aminek az utolsó lapjait csakis Jungkookról való rajzokra pazaroltam.