You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Nyolcadik részűű

*Violet szemszöge*

Reggel annyira kialvatlanul ébredtem. Egyrészt mert korán kellett kelnem-nyolc óra korán van, ok?-másrészt meg mert egész éjjel alig tudtam aludni. Mikor mentem volna aludni, egy órán keresztül csak forgolódtam, aztán meg az éjszaka közepén fel-felébredeztem. 

Na meg harmad részt, mert fájt a fejem.

Aprót ásítva, megvakartam a fejem, s kikelve az ágyamból a mosdóba is vettem az irányt, hogy összeszedve magam, kevésbé nézzek ki úgy, mint aki a halálából kelt volna ki, és nem az ágyából. Bár ezt lehet pont fordítva kellett volna mondani. Hmm..

Szóval miután saját magam és még a cuccaim is rendbe szedtem, mobilomon megnéztem az időt, ammi annyit mutatott, hogy nekem mennem kell, így felkaptam kabátom, majd bakancsom után nyúltam, mikor beugrott az az emlék, amikor JungKookkal bent voltunk a cipős boltban, én pedig azon tűnődtem, hogy neki miért is kellett egy olyan időben, pont oda mennie.

Hitetlenül megcsóváltam a fejem, majd felkaptam lábamra a két párt, és már el is hagytam a szobám, amiután néhány "könnyet" hullajsztottam.

Mikor a hallba értem, néhány percet vártam csak Evelynre, ami már tőlle ismét csak haladás volt, s egy apró mosolyt megeresztve egymás felé, megindultunk a buszmegálló felé.

Mivel nem voltunk késésben, de nem is volt annyi időnk, tehát pont időben voltunk, nem vettük sietősre a dolgot, s mikor már ott is voltunk, végre megpihenhettünk. Mivel a buszunk már ott állt a helyén, ahol fel kellett szállnunk, oda vittük utazótáskáink, majd behelyeztük a csomagtartóba őket.

-Izé, nekem el kell mennem wc-re, mindjárt jövök.-szólaltam meg miközben megigazítottam a vállamon lévő táskám.

-Rendben, de siess.-válaszolt semleges tekintettel, mire bólintottam, és gyorsan elszaladtam megkeresni a mosdót, amit néhány perc után sikeresen megtaláltam. Szerencsémre volt szabad wc, így gyorsan befoglaltam, s néhány perc után végeztem is, majd elhagytam a helyiséget.

Miközben visszafele tartottam Evelyn felé, zsebembe nyúltam, hogy ellenőrizzem mindenem meg van-e, mert ez amolyan szokásom. Kis koromban mindig otthagytam valamit a suliban, és azóta mindig megnézem, hogy midnent viszek-e amit kell, akárhova is megyek.

De mobilom nem volt benne. Akár hogy is keresgéltem, s még minden egyes zsebet végignéztem, de sehol sem volt. Kissé kétségbe esve, vissza rohantam a fürdőbe, hogy megnézzem, hátha véletlen ott esett ki a fülkében, mikor felakasztottam/leakasztottam a kabátom, de sajnálatos módon valaki bent volt, így várnom kellett. És vártam. Már így is alig volt időm, de az ember egyszerűen nem akart kijönni, még öt perc után sem, mire kezdtem kétségbe esni, de aztán Isten meghallgata az imám, és kijött az illető, a mobilommal a kezében. S ahogy észre vett, halványan elmosolyodott, majd felém nyújtva otthagyott.

Megkönnyebbülve kifújtam az eddig benttartott levegőm, majd vissza raktam a zsebembe a készüléket, és be zártam, hogy nehogy ismét kiessen, majd szaladtam vissza a buszomhoz. 

És mikor már azt hittem nem lehett rosszabban kezdeni egy napot...rájöttem, hogy tévedtem. 

A busznak...

Hült helye volt.

És egy árva lélek sem állt arra fele.

Még csak osztálytársam sem láttam.

Ott maradtam. Egyedül.

*másfél órával később*

Egyszerűen nem tudtam mit tenni. Először csak vártam arra, hátha megtesz egy kört a busz, és vissza jön, de miután rájöttem, hogy az már nem jön vissza soha, megindultam valamerre a városba. És még az is borzalmas volt, hogy a bőröndöm is el lett vívve, így csak a sulis táskám maradt nállam, néhány cuccal benne.