You Know I Hate You{ BTS/JungKook/ff.}

Huszonnegyedik részűű

Híjjajj..megint elfelejtettem publikálni szombaton, de aztán vasárnap rájöttem, de aztán akkor is elfelejtettem...és ezért kerültünk ide..de meghoztam a részt, bár szombatra nem ígérhetek semmit, hogy lesz-e vagy nem, mert most osztályzások vannak, meg sok a dolgom és nem nagyon lesz kedvem/időm írogatni, így is rászántam magam ennyi idő után, hogy átírjam az egyik könyvem-és csak hogy megemlítsem, mikor olvasgatom a részeket annyira elszégyellem magam, mert olyan förtelmesek azok az irományaim xD...-és azt minnél hamarább be szeretném fejezölni, úgyhogy remélem tudtok várolni :/

Megértésetek köszönömölöm és jó olvasolást!

U.i.:így tökre vicces írni >D és nagy esélyel ebben a részben is rengeteg lesz a hiba, mert nem olvastam át :c

-Most az egyszer szerencséd volt, hogy nem kaptak el, mert ÉN időben átmentem a másik szobába!-kulcsoltam össze karjaim magam előtt, ahogy magabiztosan, s győzedelmesen kiegyenesítettem a hátam, miközben felemelt fejjel haladtam tovább az utcán.

-Nem mintha annyira nagy probléma lett volna belőle...-motyogta az orra alatt a mellettem sétáló fiú, kire szúrósan pillantottam, mikor megszólalt.

-De lett volna.-kinyújtottam felé a nyelvem, majd ezután rögtön elvigyorodtam, ezzel lezárva a témát, és győztesen kitérve a csatából. De nem a háborúból.

Ezután kezeim eleresztettem, s visszahelyeztem őket az előbbi helyükre, vagyis a zsebembe, de ugyan ebben a pillanatban Kook szintén belenyúlt a nem éppen széles zsebembe, s összekulcsolta kezeinket, ezzel tisztára beszorítva engem. Közben egy picivel közelebb jött hozzám, így karjaink pont összeértek.

-Ne mááár~!-nyöszörögtem nagy bociszemekkel felé fordítva kobakom.-Több ezer ember közt vagyunk! Így csak nagyobb esély van arra, hogy hamarább lebukunk!-összeszorítva próbáltam neki elmagyarázni, hogy tette miért is lenne veszélyes ránk, bár őt nem éppen éredekelte, tovább bámult előre.

-Maszk van rajtam, és a sapkám is eltakarja az arcom. Nincs ok az aggodalomra.-aprócskát rászorított a kezemre, majd még néhány pillanat felé bámulás elteltével ráhagytam az egésszet, s előretekintve, szégyenemben fejem kicsit lejebb csúsztattam a kabátomban.

Los Angeles élőben sokkal, de sokkal szebb volt, mint amire számítottam, vagy képeken láttam. Mondjuk minden hely ahol eddig voltam, sokkal szebb volt élőben, mint képen, de ez persze érthető is. De a sok szépségtől függetlenül, szívesebben élnék egy csendesebb, kissebb városban. Mint az otthonom. Nem milliós lakossal, csak néhányszázezerrel. Nem túl magas épületekkel/felhőkarcolókkal, csak mondjuk húsz szintesekkel. Meg hasonló kissebb, de szebb tényezőkkel.

Egy kis séta után, megérkeztünk a még reggel kitervelt célpontunkhoz, ami a hotelunktól néhány utcányira lévő cukrászda volt, az én kérésemre. Vagyis igazából Jungkook kérdezte hova szeretnék aznap menni, én pedig ezt választottam. Egyik uticélként. A többit még nem találtuk ki.

-Mit kérsz?-kérdeztem mikor már elfoglaltunk egy nekünk tetsző helyet, a pasztel színekben pompázó helyiségben, ahol nem voltak túl sokan, így kényelmesen tudtunk enni.

-Ezt nem nekem kellett volna megkérdezni?-tette fel most ő, felém a kérdését, amire egy apró, győzedelmes grimasz jelent meg az arcomon.

-Tudtommal én tudok közülünk angolul.-mondtam továbbra sem  elválasztva tekintetem az övéiről, amik lassan váltak kissé megalázottba, és szégyenkezve nézett vissza az étlapra, amit én diadalittasan tettem meg.