Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~30.~~

Üres vagyok.

Na jó, ez lehet nem a legjobb bevezető. Az elmúlt két hétről nem igazán van mit írnom. Egyszerre történt sok minden és semmi.

Az a nagy helyzet, hogy amit legutóbb leírtam volt körülbelül az utolsó nap, délután, pár óra, amikor valamennyire jól voltam. Ez egyre inkább leromlott. Üresnek éreztem magam, semmi nem érdekelt. Egy idő után a minden napi vidám beszélgetésekből, nevetésekből kínos csend lett, a nagy habzsolásokból állandó undor a kajára, a heti három videóból nulla, és az edzésekből néma, unott fekvés. Hogy még jobban mennyire nem volt kedvem semmihez ki kell emelnem, hogy egyik nap haza küldtek a suliból, mármint haza haza, mert annyira rosszul néztem. Nyúzottan, fáradtan, vékonyan. Emellett egyre inkább megsérültem edzéseken. Recovery Girl tanácsolta, hogy küldjenek haza. Sőt, miután itthon voltam pár napja, még inkább veszítettem az érdeklődésemből. Konkrétan bezárkóztam a szobámba, elnémítottam a világot, mikor a bátyám haza hozta és végre bemutatta a barátnőjét. Nem láttam, nem hallottam és nem érdekelt. Konkrétan nem akartam beismerni magamnak, de néha megfordult a fejemben a halál gondolata.

Az álmokból már hallucinációk is láttak. Néha elég volt lehunynom a szememet, hogy a szörnyűségek a eszembe jussanak. Ez az egész annyira elfajult, hogy ismét pszichológushoz kell járnom. A többiek egy ideig jöttek hozzám, de miután én szimplán némán ültem, kifejezéstelen arccal egy idő után feladták. Bakugou és Mina jött át a legtovább. A végén már csak kint beszélgettek Eijirouval, de valahonnan úgy éreztem, hogy remélik kimegyek. De nem ment. Nem volt kedvem. A napjaim a plafon bámulásával teltek.

Egyik nap épp az aznapi álmomat(sikolyok, néma sírás, fájdalom, micsoda varázslatos álom!) próbáltam kiűzni a fejemből, mikor is valaki dühösen trappolt be a szobámba, miközben Eijirou próbálta lenyugtatni.

- FOGD BE KIRISHIMA, ELEGEM VAN EBBŐL!- hallottam meg, mire egy hatalmas sípolás üvöltött bele a fülembe, de nem törődtem vele. Unottan felültem, a falnak támasztottam a hátam és figyeltem.

- Bakubro, nyugodj le, én is próbáltam vele beszélni, de most...- közbe vágtam.

- Semmi gond, Eijirou. Beszélek vele négyszemközt.- mondtam halkan, rekedten, mert aznap még nem szólaltam meg. Eijirou aggódva rám nézett, majd egy sóhajjal ott hagyott minket. Bakugou véreres szemekkel nézett rám.- Hallgatlak?

- Hallgatsz? Hallgatsz?! Na akkor ide hallgass Deszka, az első pár napban is nehezen, de toleráltam a viselkedésed. De ez most már szánalmas! Mindenki aggódik miattad, te pedig csak unottan bámulsz ki a fejedből, de még így is csak úgy sugárzod a fájdalmat!- mondta indulatosan, visszafogva magát, hogy ne üvöltsön. Megforgattam a szememet.- Pontosan erről beszélek! Mikor ettél utoljára? Mikor edzettél utoljára? Mikor nevettél utoljára? Mikor tettél közzé utoljára egy videót? Nem csak mi, akik itt melletted állunk és segíteni akarunk, de minden rajongód aggódik!- emelte meg a hangját.

- Nem tudtok segíteni.- ráztam meg a fejem.

- Miért? Mond meg mi bajod! Már a szemed fénye is kihunyt, ami miatt annyian megszerettek!- mondta hitetlenül.- Meg akarjuk menteni azt a ***** fényt, Deszka! Csak mond meg hogyan! Hogy mi bajod!

- Én vagyok a bajom.- mondtam unottan. Összeszorította a fogát.- Ha igazán segíteni akarsz, akkor hagyj egyedül. Egyedül akarok maradni. Egy igazi barát tolerálná ezt, és magamra hagyna, mint a többiek.- jelentettem ki kíméletlenül, miközben a szemébe néztem. Az eddig ökölbe szorított keze elernyedt. Egy apró fájdalmat is láttam skarlát szemeiben egy pillanatra. A következő pillanatban a düh vette át a csalódottság helyét. Kezeit ismét összeszorította, a fogát is, láthatóan küzdött az ellen, amit mondani akart. Végül hitetlenül felnevetett.

- Tudod, mit? Nem akarok a barátod lenni. Oldd meg magad a problémáid.- mondta megvetően, majd hátat fordított és ott hagyott. Egy könyvben az jött volna, hogy utána megyek, vagy legalább kiborulok sírva, hogy itt hagyott egy barátom, ha nem a legjobb barátom. De az az igazság, hogy nem érdekelt. Csak visszafeküdtem a franciaágyamra. És némán bámultam a falat minden megbánás nélkül.

***************************************************************************************

Bocsánat, hogy tegnap nem volt rész. Őszintén szólva elfelejte.... mármint azért csináltam, hogy éreztessem, hogy kimaradt egy hét. Igen. Csak is. Tényleg. HIDD EL!

Sayonara!

W23.