Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~13.~~

Amint kezdést fújtak egyszerre indult meg mindenki, ezzel egy hatalmas porfelhőt kavarva.  Köhögni kezdtem, majd egy idő után feltűnt, hogy nem oszlik a füst. A tőlem háromra lévő területre néztem. Nem láttam tisztán, de azt kivettem, ahogy Nagao vigyorog. 

- Tch.- morrantam fel, majd feltűnt mit csináltam.- Rossz hatással van rám.- ráztam meg a fejem, majd az utolsó pillanatban elugrottam egy támadó elől. Egy lila hajú, szürke szemű lány állt előttem egy maszkkal az arcán. Szarvai voltak, amikkel felém bökött, úgyhogy egy hirtelen hátra szaltóval elrugaszkodtam előle. Csúsztam egy keveset a hirtelen lendülettől, majd egy árbócnak ütköztem. A füst lassan oszlani kezdett. Az összes uralkodó pattogott ide-oda, hogy elkerülje az enyves kezeket. Még valaki jelent meg a területemen. Egy barna, göndör srác, villám alakú szemöldökökkel, és magabiztos mosollyal.- Matsuhima?- lepődtem meg, majd mikor megláttam körülötte a szikrákat a szemem elé kaptam a kezeim. Egy hatalmas elektromos robbanást lehetett hallani, amitől a karjaimon lesült kicsit a bőr, majd egy hatalmas széllöket ért. Csak jobban neki nyomott az árbocnak, de az kibírta. Kinyitottam a szememet, majd azt láttam, hogy a lila hajú lány elterült a négyzetnek egészen a szélén, mozdulatlanul. A szemeimmel Matsushimát kerestem.

- Kukucs.- hallottam egy lassan elvigyorodó hangot nem messze mellettem, mire az utolsó pillanatban ugrottam el előle. Vágott egy grimaszt, majd ismét elvigyorodott.- Oooi, Kirishima-tan, szerinted az a lány még hány robbanást bír ki?- vigyorgott őrülten, mire ijedten a lányra kaptam a tekintetem. -Rossz lenne, ha esetleg maradandó sérülése lenne, nem? Képzeld el a sikolyát a fájdalomtól, Kirishima-tan!- minden szavával közelebb lépett hozzám. Az arca hirtelen grimaszba rándult és kidőlt. 

- Heh?- néztem meglepetten. Lassan kirajzolódott előttem Doi-kun. A keze abban a magasságban volt, ahogy eddig Matsushima nyaka volt.

- Idegesítő, hogy csak ennyit csinálhatok.- morogta, majd mellém lépett és egy kendőt nyújtott át.- Egy megvan.- mosolygott rám, mire felélénkülve felkötöttem a nyakamba.- Sietek a következővel, bár nem tudom minek gyűjtjük. A millióssal alapból bent vagyunk.- sandított rám, miközben többen is felénk néztek a többi csapatból.

- Ha megszerzik a milliósat, akkor nem jutunk tovább.- mondtam meghúzva a nyakamban a kendőt. Biccentett és elrohant, miközben láthatatlanná vált. A mellettem lévő bázisokra néztem. Végül nem engem rohantak le, hanem eloszlottak a támadások, amitől megkönnyebbültem. Minden uralkodó a saját bázisán belül rohangált. Az én bázisomat nagy részt elkerülték, ami meglehetősen fura volt. Az emberek mindenfele rohangáltak, de engem elkerültek. Közben a nyakamban már három kendő volt. Mikor már kezdtem megnyugodni természetesen, akkor jött a csavar.

Egy füstcsík egyenesen az ég felé szállt Nagao ujjából. A játékosok szépen lassan megálltak és a csíkot kezdték figyelni, mint rovarok a fényt. Aztán abban a pillanatban, hogy a füst elkezdett oszlani... mindenki egyenesen rohanni kezdett egyetlen bázis felé. A miénk felé. Egy pillanatra lefagytam, majd észrevettem a lányt, akit a taposás útjában feküdt eszméletlenül. Bár kockázatos volt, de egy pillanatra kizárta az agyam a józan eszemet. Odarohantam a lányhoz, majd az utolsó pillanatban magammal rántottam. A leghátsó árbocnál kuporodtam mellettem a lánnyal. Egy szót nem említettek a szabályoknál, hogy azon játékosok, akik elhagyhatják a bázist, elhagyhatják e a kört, úgyhogy ezt nem mondhatják szabálytalannak. A lány pulcsiját megérintettem.

- Ne sérüljön ettől az érkezéstől!- mondtam, majd miközben megjelent rajta a jelem, kihajítottam a bázisról. Sértetlenül érkezett földre messzebb a mi részünktől. Ahogy vadul közeledtek minden esélyemet végig néztem. Az egyre csak közelítő ellenséget figyeltem csak. Első hiba.