Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~45.~~

A hegy tetején tett le minket. A fiúk káromkodtak, miközben mi körbe néztünk. Egy idő után(öt perc) csak meg lett az a rohadt rágó. Ezután mi elindultunk lefele hátrahagyva a fiúkat, akik még mindig azt taglalták, hogy Chrystal Breaker nem hős, hanem más foglalkozású, a fantáziátokra bízom pontosan mi. Ahogy lefele haladtunk az ösvényen, még esélyünk se volt megszólalni, mikor egyszer csak...

- SZÖRNYETEG!- kiáltott fel Arisa-chan, mikor a lény kiugrott elénk. Egy hatalmas farkas szerű lény volt. Azzal a különbséggel, hogy tűz forró volt, füstölt, és mintha láva lett volna benne vér helyett. A farkas felénk kapott forró pofájával, de szerencsére időben elugrottunk. Felhorzsoltam az alkaromat, ahogy egy szikla mellé leestem. Megérintettem a sziklát.

- Találd el!- morogtam, mire as szikla felemelkedett, és gyorsan süvíteni kezdett a bestia felé. Baisho-kun eltalálta a lézerszemével, mire a szikla ketté tört így, az egyik darabja a mancsát, a másik a szemét találta el. A lény felüvöltött, és őrjöngve próbálta az égő szeméből a szikla darabot kiszedni. Majdnem eltaposta Arisa-chant, aki megdermedt a félelemtől. Ha Doi-kun nem viszi el onnan, már égett macska lenne. 

- Ame, kész vagy már?- kiáltotta a kaméleon, mire az időjós, kinyitotta eddig lehunyt szemét összeráncolt szemöldökkel.

- Igen!- kiáltotta, mire az eddig összegyűjtött esőfelhőből szakadni kezdett az eső. A szörnyfarkas fájdalmában felvonyított, miközben elvesztette tüzét. Végén szimpla sziklatömegként zuhant össze. Vizesen, és ijedten néztünk össze. Arisa-chan remegve, lefehéredve állt, miközben térdei felmondták a szolgálatot. -Arisa!- sietett oda a bordó hajú. A lány ajkai lilák voltak, és remegtek.

- Farkas... kutya... kutya.... Nee-chan... - motyogta, mire elakadt a lélegzetem.

A kutya neki ugrott a kerítésnek, miközben ránk ugatott. Arisa-chan erre összerezzenve távolodni kezdett a járdáról, egészen az úttestre, mire majdnem elütötték, szerencsére időben visszarántottam az útról.

- Arisa!- néztem rá, de a szemei üresek voltak, s még mindig a mögöttem lévő kerítést figyelte, ahol a kutya habzó szájjal ugatott. Arrébb rángattam és leültettem egy padra. Pár pillanat múlva végre visszatért belé az élet.- Arisa-chan minden rendben?- kérdeztem aggódva.

- Igen...- nyelt egyet egy apró mosolyt erőltetve arcára. Még mindig az arcát figyeltem.

- Biztos? Miért ijedtél meg ennyire? Ez csak egy hülye kutya. Még ha macska is a képességed, azért ennyire megijedni egy kutyától.- húztam el a számat, mire a karmait kezdte ki-be húzni.

- Előbb ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek.- nézett a szemembe, mire biccentettem.- Mikor hat éves voltam, anyáék a nyolc évvel idősebb nővéremre bíztak egy délutánra. Minden rendben volt... addig, amíg be nem törtek hozzánk. A nővéremmel az emeleten, a konyhában voltunk, mikor meghallottuk a lenti lépteket, de tudtuk, hogy a szüleink még nem jöhettek haza. Nee-chan megkért, hogy bújjak el, ezért az egyik konyhaszekrényben kucorogtam. Nee-chan pedig elment a telefonért. Nem tudom kit hívott fel, de halkan elmondta a helyzetet. Egyszer csak lépteket hallottunk a lépcsőn, mire ijedtében elejtette a telefont. A léptek gyorsak lettek, mire lassan hátrálni kezdett. A képessége neki nagymacska volt, tehát, majdnem ugyanaz, mint nekem. Mire beért a konyhába, már az ajtóban voltak a gonosztevők. Az egyiküknél csak egy zsák volt, a másik minden felszerelés nélkül volt. Nee-chan épp, hogy tudott venni egy lélegzetet, mikor a pasas ráugrott. A képessége átváltozás volt. Egy német juhász kutyává. M-m-meg... megö...- a szájára tapasztotta a kezét, miközben a könnyei lecsorogtak az arcán. Szaggatottan vett egy mély levegőt. Magamhoz szorítottam, ahogy ölelésbe vontam. Nem tudom, hogy jól hallottam e, de mintha motyogott volna magának.

"Csak néztem... nem tudtam tenni semmit... csak néztem... Nee-chan..."

Átkaroltam Arisát, miközben könnyek gyűltek ismét szemeiben. Ame-kun letörölte a lány könnyeit, majd ő is magához húzta.

Miután a macskalány megnyugodott, felállítottuk. Közben az osztály többi része is elindult gondolom, mert odaértek hozzánk. Az osztály egy hordaként kezdett lemenni. Egy újabb szörny ugrott elénk, ami ezúttal hatalmas madárnak nézett ki, és mintha szélből lett volna. Az osztály talán először kezdett osztályként viselkedni. Vagy mintha ismernénk egymást. Lefele menet egyre több szörnybe botlottunk. Mikor épp egy vízből összeállított szörnnyel álltunk szemben, aminek a csapásától felrepültem, mikor..

Robbanás... a hegytúloldaláról. Arra kaptam a fejem, de egyből vissza, mert a lény ismét támadott.

Végre leértünk a hegyről. Fáradtan, estünk be a táborba. A lelkünket kilehelve estünk be, én kezemben feltartva rágóval. Chrystal Breaker kivette a kezemből.

- Köszönöm, hőspalánták!- kacsintott ránk.- Hamarosan vacsorázhattok is, csak megvárjuk a másik osztályt is.- nézett csapattársára. Puppetnature állt mellette. A nő úgy nézett ki jelmezében, mint maga Természetanya. Virágok, levelek, a köpenye olyan volt, mint egy vízesés, s sötétbarna haja fonatként lógott mellkasára.

- A B-sek?- szűrte ki fogai közül Doi-kun.

- Nem, ők már megérkeztek, nem sokkal előttetek.- monta Puppetnature. Ezzel a mondattal együtt hullaként esett be az adott osztály.

- Vizet!- nyögte Kaminari, ahogy beesett. 

- Ideje volt kölykök.- lépett hozzájuk Eraserhead. Ahogy a másik osztály fele fordultunk mindkét fél szemei kikerekedett. 

- Kaede!- vigyorodott el Eijirou, amennyire tudott. Elmosolyodtam, majd végignéztem a felsőbb éveseinken, majd az egyiken megakadt a tekintetem, mire lehervadt a mosolyom. Bakugou undorodó grimasszal végigmért.

- Tch.- ment el mellettünk, félre lökve Nagaot. Utána néztem, majd a megszólaló Puppetnature-re néztem.

- Rendben. A vacsorát már előkészítettük a másik teremben, így azt hiszem mindenki megérkezett.- tapsolt kettőt, mire beindultunk. Pontosabban én, Sakuko és Nagao beindultunk a többiek konkrétan berohantak a kajára ugorva. 

***************************************************************************

W23.