Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~16.~~

A meccsek szempillantásnak tűntek. Amemori-san nyerte a másodikat, miután a képességével körbevette Higashi-sant. Bár a lány rengeteg támogató eszközével sikeresen megnehezítette a dolgát, és a képességével megállapította melyik az igazi. Narisawa-kun közel kerülve Nagaohoz a képességével, mert megtudta találni a füsttel. Nagaonak kicsit vérzett a füle a közeli támadástól, de Narisawa-kun a túl sok füsttől elájult miután túl sokszor kellett nagy levegőt vennie. Egyből a gyengélkedőre szállították őket. Tsuboike hál' Istennek kiesett, miután véresre vágta ellenfelét a kezein lévő bütykökből előhívott pengék és a könyökeiből előidézett pengék segítségével. Takemoto-kun viszont a képességével csillaghullást idézett ellenfelére, amik kilökték a pályáról.

Aztán jött Doi-kun. Szegény ellenfele, Hiruma-san képessége az Íjász, bár nagyon látványos volt nem ért sokat Doi-kun ellen. A lány hatalmas fénnyel idézett meg három nyilat  és egy íjat, így a semmiből és egyszerre kilőtte őket. Egyenesen Doi-kun felé szálltak, ám ő szerencsére egy pillanat alatt láthatatlanná vált. Kikerülte a nyilakat és kirúgta a lány lábát, aki megtámaszkodott. Támadni próbált, de nem volt esélye így csak védekezett, míg egy óvatlan pillanatban ki nem lépett.

Yoneda-san a képességével megkötözte Kugát, de egy pillanat alatt kitört belőle. A meccsnek az vetett véget, hogy a lány eszméletét vesztette, és vérzett a homloka.

Ezután Ame-kun következett, de az ő meccsét nem láttam, mert el kellett mennem a sajátomra készülni. Ahogy hallottam Terada elkezdte forgatni őt a saját tengelye körül, így nem látott semmit, de miután az egész csatateret bárányfelhőkkel vonta be, Terada elvesztette, mire a felhők rejtekében támadta meg és győzte le, így kiütve őt a versenyből. 

A felkészülésre szánt szoba olyan volt, mint a terem, ahol a meccs előtt gyülekeztünk. Az asztalnál ülve a kezeimet tördeltem, olykor megvakarva a kötés alatt a karomat. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy hirtelen éljenzés ütötte meg a fülemet. Az ajtó felé néztem. Vége Ame-kun meccsének. Remélem nyert. Külön megkértem Arisa-chant, hogy ne keressenek meg a meccsem előtt. Valami stratégiát próbáltam kitalálni, de nem nagyon jutott eszembe semmi. 

A képességem abból állt, hogyha valamit megérintek és parancsot adok neki, akkor megjelenik rajta egy jel, ami addig rajta van míg nem teljesítette a parancsom. Ez tárgyakkal és állatokkal szemben egyszerű, ők egyből kötelezőnek érzik teljesíteni. Ezzel szemben az embereknél ők dönthetik el mikor teljesítik. Ezzel szemben, amíg nem teljesítik az ösztöneikben benne lesz minden, ami ehhez kapcsolódhat. Erre tökéletes példa, hogy Bakugou érzi, ha veszélyben érzem magam. 

Fogalmam sincs mit tegyek Matsushita Elektromos teleportálása ellen. Viszont sajnos nem maradt több időm gondolkodni rajta. Kezdődött a meccsem. Kiléptem az ajtón és elindultam a folyosón. Üres volt, szinte teljesen. Egyetlen emberrel akadtam majdnem össze, ugyanis csak az árnyékát láttam, ahogy bekanyarodott egy sötétebb folyosóra. Amikor a elment a folyosó mellett hiába néztem be nem láttam senkit, pedig elég hosszú volt.

Lementem a bejáratomhoz, majd a falnak dőlve vártam a beharangozást. Meg kellett nyernem ezt a meccset, ha meg akarom mutatni nekik, hogy egy lány is lehet hős. 

- Következik az első forduló utolsó meccse! Jöjjenek a párbajozók! Ez a fiú egy igazi villámcsapás, kit nem lehet a szemeddel követni! Egy fájdalmas villanás és volt nincs! Itt jön emberek Matsushita Tokuma-kun a hőstagozat A osztályából!- a tömeg felüvöltött Present Mic bemutatásától. Matsushita magabiztos vigyorral lépett a "színpadra". -És itt jön egy igazi parancsnok! Már ismerhetik, de harcias oldalát még nem láthatták! Íme, a hőstagozatos Kirishima Kaede-san az A osztályból!- a tömeg ismét felharsant, ahogy kiléptem eléjük. A fény egy pillanatra elvakított, majd ismét rendesen láttam. A szemeimmel megkerestem a barátaimat, akik üvöltve szurkoltak nekem. Elmosolyodtam, majd ismét komoly arccal léptem fel a pályára. Matsushita vigyorogva ropogtatta az öklét. 

- Kezdődjék a mérkőzés!- szólt Kayama-san, miközben csapott egyet. Ezzel egy időben Matsushita egy elektromos robbanást idézett elő. Nem volt akkora támadás ereje, így csak szelet kaptam az arcomba. Miután ismét láttam gyorsan a terület közepére rohantam, hogy a lehető legmesszebb legyek a szélétől. Nem láttam sehol. A következő pillanatba hátba rúgtam. Kitámasztva magam hátra fordultam és ütni akartam, mire Matsushita elvigyorodott. Szikrák kezdtek pattogni körülötte.

- Francba!- hadartam, mire robbant egy hatalmasat. A robbanás erejétől a hátamra estem, majd kifele kezdtem gurulni. Egyenesen a vonalon álló Matsushita felé, aki ha arrébb lép kigurulok. Bár abban a pillanatban csak a karjaimat égető fájdalmat éreztem, és a hátamról lenyúzott bőr okozta égett érzést. Ha kigurulok meggyógyítanak, igaz? Mikor már majdnem odaértem Matsushita ismét elektromossággal volt feltöltve. Mikor éppen a vonalra értem volna ismét robbant. Nagyobbat, mint előbb. A tér közepére csúsztam. Köhögve négykézlábra emelkedtem. Remegve felálltam, de egyszer visszaestem. Körbenéztem a területen. Nem kilökni akar. Hanem szétverni. A kötésem lerobbant, a hátamról meleg folyadék csorgott le. Nyeltem egyet, ha ez így megy tovább...

Körülöttem elektromos robbanás volt mindenfelé. Eleinte nem tudtam hogyan. Aztán rájöttem. Folyamatosan teleportál centimétereket arrébb így folyamatos robbanásokat előidézve. Egy hátam mögötti erősebb robbanástól féltérdre estem. Lihegtem. Ott álltam, ahol kezdtem. Ő a terület közepén fölényes mosollyal állt. Lassan felemeltem a tekintetemet. Láttam a cipőjét, a nadrágját, a pulcsiját, majd a fölényes vigyorát. 

- Feladod, Kirishima-tan?- olvastam le a szájáról, de nem hallottam, mert zúgott a fülem. A pánt rövid zárlatot kapott a túl sok elektromos támadástól? Sípolt egy hatalmasat, mire a fülemre kaptam a kezemet és visszafojtottam a sikolyom. Mikor elállt állon rúgtak oldalról, amitől elestem. Felnevetett.- Na mi lesz?- olvastam le a szájáról. Ökölbe szorítottam a kezemet, majd remegve elkezdtem felállni. Visszaestem. Kayama-sensei közeledett, hogy megnézze eszméletemnél vagyok. Amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem felállni ismét. Bár a térdem egy pillanatra összecsuklott, de végül felálltam. A tömeg őrjönghetett, mert a fülem ismét sípolni kezdett. -Akkor játszunk így. -lépett Matsushita kettőt hátra. Annyi szikra pattogott körülötte, mint eddig soha. Csak egy esélyem van. Izomból neki rohantam.- Béna stratégia!- mondta, majd ütni készült, mikor elég közel kerültem. Abban a pillanatban hasra vetődtem, mikor elég közel került az ökle. A lábai előtt hevertem. -Szánalmas.- akart megrúgni. 

- Az lehet... de taktikus.- köhögtem, majd megfogtam a cipőit, és a nadrágszárát.- Maradjatok rajta, de menjetek ki.- nyögtem ki halkan, mire megjelentek rajtuk a jeleim.

- Ez mi?... Nem én mozgatom a lábam!- kiáltott Matsushita, ahogy a lábai elkezdtek kifele menni. Vagyis nem a lábai, ha valaki eléggé figyel látszik, hogy a ruhái mozognak. Robbant egy nagyot, mire mögém került, de ekkor a másik irányba indult kifelé. Nehezen, de felültem és figyeltem, ahogy tehetetlenül próbált bent maradni. De végül csak kilépett.

- A meccset Kirishima-san nyerte!- harsogta Kayama-sensei, mire a tömeg üvöltve őrjöngeni kezdett. Elmosolyodtam, majd a fülemre kaptam a kezemet. Ismét sípolt. Megjelentek a hordággyal, majd óvatosan ráfektettek. A felhők lassan mentek az égen. Oldalra néztem a barátaimra, akik aggódva néztek és ünnepeltek egyszerre. Hogy csinálják? Hogy lehet aggódva ünnepelni? Elnevettem magam a gondolat menetemen, miközben bevittek a sötét alagútba.

***************************************************************************************

Itt a mai rész!

Bocsánatot kérek, tegnap azért nem volt rész, mert igen egyszerűen nagyon rosszul voltam, és élni is fájt, úgyhogy bocsánat, hogy csak ma tudtam kitenni!

Sayonara!

W23.