Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~32.~~

Némán baktattam haza fele. A pszichológus ma se ment sokra. Ezúttal nem volt kedvem beszélgetni. Nem érdekeltek a kérdések.

Csend telepedett körülöttem mindenre. Bár a madarak lehet csicseregtek, nem igazán hallottam. Láttam és éreztem, hogy fúj a szél, tépi a fák zöld leveleit, de nem igazán törődtem vele. Pár kocsi talán elszáguldott mellettem, de nem vagyok benne biztos. Nem igazán figyeltem. Őszintén abban se voltam biztos, hogy jó fele megyek. Csak akkor bizonyosodtam meg, hogy merre mentem, mikor már a kapuban álltam. A hangok már kezdtek ismét beszűrődni a fejembe, de nem igazán törődtem vele. Halkan sóhajtottam egyet, majd belöktem a kaput. Lassan az ajtóhoz sétáltam, majd előkapartam a kulcsom. Elfordítottam a zárban, majd lehajtott fejjel bementem. Bezártam az ajtót halkan, mikor a  fülemet nevetés ütötte meg. Ezzel nem is lett volna baj, ha ismerem a nevetés forrását. Lassan megfordultam. Az asztalnál ott ült Ő. 

A sátán fattya. A megtestesült gonoszság. Azoknak a démonok a kölyke, akik elvágták a nagybátyám hősjövőjét. Az a bestia, aki megtámadta a bátyámat.

Ott ült az asztalnál és nevetgélt valamin. Nem vett észre. Bár rég nem használtam, abban a pillanatban eldöntöttem, hogy ismét fogom a képességemet. Körbenéztem az előszobában, majd anya táskájában kotorászni kezdtem a lehető leghalkabban. Szinte a kezembe akadt egy olló, ami nem tudom miért volt nála. 

- Találd el!- suttogtam, mert ha az olló beleáll a nyakába, akkor már végül is, halott. Céloztam és elhajítottam az éles fegyverem. Az olló sebesen szelte a levegőt. Már nem kellett sok, hogy eltalálja, mikor... mikor nyugodtan megállította. Már nem volt ideje elkapni, így szimplán hagyta, hogy a kezét átszúrja. Az arcára is fröccsent vér. Lassan rám emelte tekintetét. Harckészültségbe álltam. Majd...

- Sakuko!- hallottam a bátyám hangját. Egy pillanat alatt a lány elé guggolt és a kezét nézte.

- Nyugi, jól vagyok.- nevetett fel kicsit, mire értetlenül néztem. Meg ellenségesen. Eijirou aggódva az arcára nézett.- Én jól vagyok, de asszem a húgod nem kedvel.- Eijirou rám nézett, és nem tudom mit láttam a szemeiben.- Hahó, nem kéne bemutatnod!- fordította a vörös arcát maga felé. 

- De... a kezed...- kezdte akadozva. A lány is odanézett.

- Tényleg... öhmm... kaphatok egy elsősegélykészletet?- sandított Eijiroura, aki biccentve elment a készletét. A lány eközben rám nézett. Nem láttam semmit a szemében, bár eléggé le voltam fagyva. Eijirou visszatért és a lány sértetlen kezébe adta, aki azt egyensúlyozva bement a mosdóba. Eijirou elém lépett.

- Kae- kezdte, de közbe vágtam.

- EZ MEG MI VOLT!?!?- csattantam fel, mire hátrahőkölt.- MIT KERES ITT EZ A SÁTÁNFAJZAT? MIÉRT AGGÓDSZ ÉRTE!? MIÉRT. VAN. ITT!?!- üvöltöttem, mire felsóhajtott. Még javában szidtam, mikor nyílt az ajtó.- Vagy te küldöd el, vagy én!- mondtam szigorúan. A lány keze rendesen be volt kötve és hóna alatt fogta az elsősegélykészletet.

- Miről maradtam le?- kérdezte, bár a szemén ezúttal, ha jól láttam jól szórakozott. Eijirou ránézett, és nem úgy tűnt, hogy el akarná zavarni.

- Itt nem látunk szívesen. Takarodj!- mondtam a szemébe, mire Eijirou riadtan rám nézett.

- Kaede- kezdte, de megakadt. -Először, had mutassalak be titeket egymásnak. Kérlek!- vette könyörgőre, mire karba tettem kezeimet, fél szemöldökömet felvontam.- Tehát, Saku ő itt Kaede. A kishúgom. 

- Valahonnan nagyon ismerős nekem.- szűkítette össze a szemeit.

- Kaede egy videós. Nagyon sokan nézik.- büszkélkedett, de nem tulajdonítottam neki sok figyelmet. Inkább azt a szörnyet néztem. A lány éj kék szemeiben megvilágosodás csillant, mire elvigyorodott.

- Igen. Meg van honnan.

- Na, és Kaede.- fordult felém.- Ő itt-

- Egy Akaguro.- mondtam ellenségesen. A lány szemei kikerekedtek és ökölbe szorította a kezeit, annyira, hogy ujjai elfehéredtek. Eijirou a homlokára csapott, majd mikor ezt észrevette, felsóhajtott.

- Igen. De a Todoroki Sakuko nevet használja. És ő...- pillantott furán a démonra. Kezét lassan oldalra emelte és a kisujjával elkapta a lányét. Lassan megfogta az ökölbe szorított kezet, ami ettől óvatosan elengedte magát. Összekulcsolták ujjaikat. Ezt az egészet kikerekedett szemekkel néztem végig.- a barátnőm, Kaede.- hitetlenül ránéztem. Megelőzött a megszólalással.- És ő fog neked segíteni.

- Hogy mi? -akadtam ki.

- Kaede neked segítség kell. Én nem tudok, és valószínűleg rajta kívül senki se. Kérlek!- mondta aggódva.

- NEM! Nem fogok ezzel semmi időt tölteni!- kiáltottam el magam, ami fájt, de nem törődtem vele. Majd  a lányra néztem.- Te pedig takarodj a bátyám, sőt a családom közeléből! Örökre!- üvöltöttem torkom szakadtából.

- Kaede...- kezdte Eijirou, de a lány közbe szólt.

- Rendben.- mondta nyugodtan, mire Eijirou ijedten nézett rá és megszorította a lány kezét, majd elernyedt az. El akarta húzni a kezét, de a lány tovább fogta.- Pontosabban, alkut ajánlok. Amennyiben te hajlandó vagy alkalmazkodni, és segíteni nekem, hogy neked segítsek, ergo nyitott leszel, soha többi, akkor tudok majd neked segíteni, ugyebár. Amennyiben nem sikerül segítenem neked, és nem fog javulni a helyzet, hajlandó vagyok kilépni a Kirishimák életéből. Mit szólsz hozzá?- döntötte meg a fejét, egy apró mosollyal. A szám szélét rágtam.

- Nem bánthatsz! Sehogy. Se fizikálisan, se mentálisan, se sehogy!- mondtam, mire a kezét nyújtotta. Megráztam azt. Eijirou aggódva nézett rá.

- Saku...- kezdte, de a lány közbe vágott, és a fiú füléhez hajolt. Halkan, de hallottam. 

- Rólad és rólunk van szó. Tartozom annyival, hogy ne hagyjam egy könnyen, hogy külön váljunk!- susogta, majd ellépett tőle az ajtóhoz. -Na, jössz? Kaede.- kérdezte egy nyugodt mosollyal.

- Már.. most?- kérdeztem. A programomban úgy volt, hogy némán fekszem a szobámban, nem túrázok.

- Baj?- kérdezte, olyan szemtelenül, hogy ideges lettem.

- Nem, tökély.- indultam utána.

***********************************************************************************

Tegnap direkt nem volt rész. Nem akartam gyorsan kitenni. Azt akartam, hogy várni kelljen Sakukora. Yep. Na, mindegy.

W23.