Empress Of His Heart (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~48.~~

Fáradt voltam. Nagyon fáradt. A szemhéjaim ólomként nehezedtek, s úgy éreztem sose akarom és fogom tudni kinyitni őket. De a mellettem lévő aggódó és feszült hangok miatt rákényszerítettem magam, hogy kinyissam a szemem. A hirtelen elvakító fények kiégették a retinámat, úgyhogy heves pislogással próbáltam megszokni. Egy piszkosfehér szobában voltam, egy kórházi ágyban. Az egyik fal szinte teljesen ablakból volt, csak alul volt, egy kb derékig érő fal rész, ami mellett kis ülőgarnitúrák voltak. A földön egy fehér, szőrös szőnyeg volt, a szoba másik oldalán pedig egy hófehér szekrény, egy asztal, rajta egy fehér tálca, mindenféle orvosi eszközökkel rajta. A másik falnál, ahol a kijárat volt, egymás mellett helyezkedtek el a fehér fotelek. Emellett az ágyam mellett voltak mindenféle orvosi dolgok. Ahogy kinyitottam a szemem, az aggódó hangok arcot is kaptak. A barátaim és Eijirou álltak az ajtóban. Pár perc múlva Baisho-kun fel is kiáltott.

- Fent van!- mondta, mire mindenki rám kapta a fejét és, ahelyett, hogy szóltak volna egy orvosnak, körém sereglettek. 

- Kaede jobban vagy?- kérdezte Arisa-chan.

- Úgy örülök, hogy rendben vagy.- mondta megkönnyebbült vigyorral Eijirou.

- Ha láttad volna magadat, te őrült.- nevetett fel Doi-kun.

- Egy pillanatra azt hittem, ott hagyod a fogadat.- vigyorgott Baisho-kun.

- Soha többet ne csinálj ilyet, te világ barma.- mosolygott szelíden Ame-kun.

- Egyszerűen lenyűgöző voltál!- pattogott Mina.

- Nagyon megijesztettél minket, ugye tudod?- jegyezte meg Sero a jellegzetes mosolyával.

- Az a stratégia egyszerűen bámulatos volt, Kaede-san!- mosolygott Midoriya-senpai is, aki mellett Uraraka-senpai sűrűn bólogatott. Fel se tűnt, hogy itt vannak.

- Azt hiszem- kezdtem rekedten, mire elnémultak.- Uraraka-senpai tavalyi műsora a Sportfesztiválon megihletett.- nevettem fel kicsit, majd eszembe jutott ő. -És Bakugou?- néztem körbe, mire ide-oda néztek.

- Jól van, túl fogja élni.- mondta Sakuko, aki végig a falnak dőlve állt.- Igazából már felébredt, csak nem beszél senkivel se. Azt mondták az orvosok, hogy majdnem ott vérzett el.- mondta ki nyersen, mire a szívem kihagyott egy ütemet.

- Sakuko!- szólt rá Mina.

- Oi, ki kellett mondani, mit akartatok titokban tartani? Ha ő nincs, akkor nem is majdnem, hanem tuti ott vérez el!- válaszolt vissza nyugodtan, de valahogy ezúttal észrevettem, hogy a hangja éle tele van indulattal. 

- De, akkor is, egy kicsit kevésbé durván. -mondta kérően Mina, mire Sakuko felmorrant kicsit és elhagyta a szobát. Mina felsóhajtott.- Mindenesetre, legalább már beszél.

- Tessék?- kérdeztem, mire visszafordultak felém.

- Sakuko, a harc óta nem igazán beszélt.- mondta Jirou, miközben Eijirou Sakuko után ment.

- De miért?- kérdeztem értetlenül.

- Tudod, te szerencsés voltál, csak a combodba szúrt Paralyse. De Bakugout... máshol. És ez Sakukot emlékezteti egy halálesetre. És aggódik. -mondta gondterhelten Jirou, majd megeresztett egy mosolyt.- Rendben lesz. Ahogy Bakugou is. 

- Ja. Ő túl makacs ahhoz, hogy egy egyszerű szúrástól itt hagyja a fogát.- mondta Kaminari, picit felnevetve.

- Ráadásul nem hagyná, hogy Midoriya "nyerjen".- rajzolt idézőjeleket a levegőbe Sero, mire mind felnevettek kicsit, gondterhelten. Sakuko és Eijirou egy negyedóra múlva visszatértek, és kicsit elmondták mi ment le a médiában, mennyire gáz a helyzet. Mármint, ismét megtámadták a UA táborát, és nem tudni, hogy szereztek tudomást arról, hogy egyáltalán hol vagyunk. Újabb óvintézkedést kell tenni, és...