Pinky Mikey (Malum) Befejezett

2

Fél óra múlva is az öltözőben voltunk, mivel Mike még mindig aludt. A közönség haza ment, a takarítók munkához láttak, de mi még várunk zárásig, és majd csak akkor költjük fel Michaelt. Mar ha nem kel fel addig. 20 perc múlva nyílt az ajtó.
- Srácok, lassan keltsétek Michaelt! Mennünk kell! - jött be a menedzser, majd azzal a lendülettel ki is ment.
- Felktöm én, ti vigyétek a holmikat a buszba! - mondtam a ket fiúra nézve, akik csak bólintottak, majd két-két táskával a kezükben kimentek a teremből.
- Mike! - kezdtem halkan szólongatni, miközben óvatosan megráztam gyenge kis testét.
- Hé, pajtás! Ide kelni! - ébrezgettem tovabb, mire mocorogni kezdett és végül a szemét dörzsölgetve felült.
- Jól vagy? - simítottam kezem a hátára, mire csak megrázta a fejét.
- Fáj a fejem, rosszul vagyok, és fáradt is. - sorolta a bajait. - De mi történt, és hogy kerültem ide? - kérdezte nyűgös, rekedtes hangján.
- A buszon elmondok mindent, most gyere. Mennünk kell. - fejeztem be hátának dórzsölését. Mikor felállt kicsit megimbolygott, ezért bele karoltam.
- Segítek, jó? - vetettem át karját a vállamon, majd másik kezemmmel a derekánál tartottam. Lassan kibicegtünk a stadionból, majd fel a buszra. Ott Ash is segített eljutni Mike ágyáig ahova le is fektettük szerencsétlen fiút. Luke hozott neki vizet, meg valami gyógyszert, majd mindenki ment a dolgára. Luke és Ash a családjukkal telefonáltak, még én Michaelt felügyeltem, akinek eközben felment a láza. Ekkor csörögni kezdett a telefonja. Mivel az anyja hívta ezért felvettem.
- Helló! - köszöntem halkan, arrébb sétálva.
- Ó, szia Calum! Mikey mit csinál? - köszönt meglepetten, majd kíváncsivá vált.
- Pihen. Nem érezte jól magát a koncerten és el is ájult, most meg a láza is felment. - magyaráztam sóhajtva.
- Istenem... - most elképzeltem ahogy aggódva a szájához kap. - De hisz nem úgy volt hogy meggyógyult? - kérezte.
- Nem épp. Legalábbis nem teljesen. De Josh (nem tom hogy hívják a menedzserüket-szerk) nem kímélt, Mike meg nem akarta hogy elfújjuk a koncertet.
- Fhú de megtépem azt az embert! Csak kerüljün a kezeim közé! - váltott át dühösbe.
- Nem ellenkezek! - vágtam rá.
- Mikor értek haza? - kérdezte sóhajtva.
- Még mi sem tudjuk, de sietünk. - nyugtattam meg.
- Csak vigyázz Mikeyra!
- Ígérem! - váltottunk még néhány szót, majd letettük.