𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆂🅴🆅🅴🅽🆃🅴🅴🅽|

Hogy lehet téged utálni?

-De már nem lényeges - szorítottam meg kezét - Milyen futamról beszélt? Jules.... Ő az egyik családtagod volt?

Charles lassan felpillantott, tekintetéből áradt a fájdalom, és a gyűlölet. Mintha magamat láttam volna meg benne, szívem összeszorult a látványra

-Jules - hatalmas levegőt vett - Jules a keresztapukám volt, 2015-ben meghalt

Tekintetét ismét az asztalra vezette, egy könnycsepp esett nadrágjára.

-Mi történt vele..? - hangom halk volt, reménykedtem benne hogy meghallja kérdésem

-Formula 1-es pilóta volt - közelebb toltam hozzá székemet, majd lassú mozdulattal átöleltem - Ha hallgatnak rá, még mindig élne..Itt lenne. Érted, élhetne még - hirtelen hatalmas karkait körém fonta, teste remegni kezdett

-Nem ismertem Julest, de borzasztóan sajnálom - szorítottam én is magamhoz

Erre nem felelt semmit, percekig ölelkeztünk, habár úgy tűnt, órák is elteltek

-Engem szinte kitagadott a családom - feleltem hirtelen, hangom halk volt. Charles eleresztett, íriszeiben színtiszta meglepődöttséget láttam

-Kitagadtak? - kérdésére bólintottam egyet - Miért?

-Hidd el, én is szeretném tudni - néztem rá - Elvileg azért, mert nem jogot tanultam, mint a testvérem. Az álmomat követtem, nem hallgattam rájuk, és ez nem tetszett nekik. Habár ezt mondják, tudom a szívem mélyén, hogy nem ez az igazi indok - pillantottam le összeszorított ökleimre

-Ha nem szeretnek téged, nagyon bolondok lehetnek - hunyta le a szemét egy pillanatra, hatalmasat sóhajtott

-Egyébként, honnan ismered Matheot? - kérdeztem, Charles hátradőlt a széken

-Egy középsuliba jártunk. Egyszer nagyon magam alatt voltam, és olyan dolgot mondott, amire nagyon felkaptam a vizet, és hát verekedni kezdtünk. Bár szerintem megérdemelte - horkantott egyet

-Mit mondott? - kérdeztem óvatosan, feljebb tornáztam magam a széken

-A suliban közölték velem, hogy Jules meghalt, és Matheo pont akkor jött oda hozzám, mikor sírtam, és nem kívánt részvétet, merthogy mindenki tudta, hogy meg fog halni, és csak idő kérdése volt az egész

Láttam, hogy a könnyei ismét gyülekeztek szeme sarkában, ellenben most nem hagyta, hogy azok lecsorduljanak arcára

-Istenem.. Nagyon sajnálom, sosem értem, miért nem vettem észre hamarabb, hogy Matheo milyen valójában - sütöttem le tekintetem - De mindegy is - sóhajtottam fel

Charles kezére vezettem tekintetem, keze enyhén véres volt, bár nem nagyon érdekelte őt ez

-Gyere, bekötöm a kezed - álltam fel hirtelen a székből majd a fürdőszobába mentem. Charles végig mögöttem jött, éreztem, hogy tekintete lyukat éget hátamba

-Hol van az elsősegély doboz? - álltam meg egy szekrény előtt

-Itt van - hátrafodultam, Charles kezében ott volt a doboz, odasétáltam mellé

-Köszi - vettem ki kezéből, halványan rámosolyogtam - Ülj le a kád szélére - engedelmeskedett, egy törölközőt kivettem a szekrényből, majd a vizet megengedve bevizeztem azt.

Óvatosan letöröltem kezéről a vért, Charles közben pedig egyszer sem szólalt meg.

-Nem fáj? - kérdeztem, mikor lefertőtlenítettem kezét. Charles nemet intett fejével, óvatosan elkezdtem betekerni kezét a fáslival - Szólj, ha szoros, rendben? - pillantottam fel rá egy pillanatra, tekintetét le sem vette rólam

-Oké

Kezem az övéhez képest apró volt, szinte elveszne övében, ha összekulcsolnánk. Halvány mosoly keletkezett arcomon e gondolat miatt, amit gyorsan el is vetettem.

-Kész is van - simítottam végig utoljára a kötésen, majd felálltam. A törülközőt bedobtam a szennyesbe, majd a kötszert visszaraktam a dobozva - Ezt hova rakjam? - fordultam hátra, de meglepődöttségemben kiejtettem kezemből a dobozt. Testünket szinte csak pár centi választotta el, kitágult szemekkel néztem Charlesra - Charles, minden rendben?

Nem felelt semmit, kezét óvatosan derekamra rakta - Hogy lehet téged utálni? Te vagy a legkedvesebb lány, akivel valaha találkoztam - lassan közelebb hajolt, automatikusan becsuktam szemeimet, pár másodperccel később Charles puha ajkait éreztem még enyémen.

2019, szeptember 14