𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🅵🅸🆅🅴|

A csók

-Leszel a barátnőm?

Hatalmas meglepődéssel néztem rá, szívem hatalmasat dobbant. Lepillantottam kezemre, pislogtam egyet, majd megpróbáltam valami normális választ adni

-Hát.. öhm... igen - pillantottam fel rá. Charles előbbi aggodalmát megnyugvás váltotta fel, hatalmas vigyorát rám villantotta

-Tudod te mennyire aggódtam ,hogy nemet mondasz? - kacagott fel, majd fejét tenyerébe hajtotta

-Nem, de nem is akarom, úgyhogy ne mondd el - dőltem hátra a széken

-Nem terveztem - példámat követve ő is hátradőlt, egymás szemébe bámulva vesztünk el gondolatainkban.

Miért pont én? Nem vagyok az a nagy főnyeremény szerintem - szőke haj, kék szem, az átlagnál kicsit vékonyabb, és nem is vagyok az a nagyon magas. Úgy hiszem, Charles kaphatna szebb, és érzelmileg stabilabb lányt is. Mert mondjuk ki, a múltam miatt eléggé rezeg a léc, hogy ne omoljak össze. Anyukám teljesen porba tiporta az érzéseim, elég nehezen nyitok az emberek felé - Charles mégis elérte azt, hogy rövid időn belül bízzak benne. Azt hittem, hogy amit Matheo megölt bennem az első pofonnál örökre eltűnt, ő mégis visszahozta belém, és akármennyire is fura ezt kimondani, ez a szerelem. Mert igen, ilyen rövid időn belül kimondom azt, hogy szerelmes lettem Charlesba. Lehet, hogy csak áltatom magam, és csak azért érzem ezt, mert megmentett Matheotól, ezt az esélyt nem szeretném elszalasztani. Charles mellett boldog lehetnék, ő megtudná nekem adni azt, amit Matheo nem tudott.

Tekintetem Charlesra emeltem, aki szintén elgondolkodva nézett engem, ujjam automatikusan dobolni kezdett az asztalon

-Annyira elragadó az arcod, mikor nagyban gondolkodsz valamin - dőlt hátra a széken, miközben egyik kezét az asztalon hagyta, másikkal hajába túrt - Mi jár a fejedben ennyire? - kérdezte, miközben tekintete még mindig szemem apró zugait fedezte fel

-Semmi érdekes - sütöttem le szemem, próbáltam nem az előbbi mondatára koncentrálni -Mi lesz, ha ismét elkezdődik ez az egész? - pillantottam fel rá - Mármint gondolom emellett nem nagyon lesz időd - szorítottam össze kezeimet

A tudat, hogy Charles elmegy, és én ismét egyedül leszek villámcsapásként emésztette fel tudatomat - Arthur és Lorenzo veled lesznek, nagyon megkedveltek téged - mosolygott rám - Az a két bolond a legrosszabb helyzetben is képes mosolyt csalni az arcomra, nekem elhiheted, hogy minden rendben lesz - meleg kezét enyémre rakta, szinte elveszett keze alatt az enyém. Bármikor hívhatsz, és én is foglak téged - szorította meg kezem - Jézusom, de vékony a kezed - vette kezébe összehúzott szemöldökkel

-Nem az - vettem ki kezemet övéből, de mielőtt az asztal alá raktam volna utána kapott

-Igazából van egy másik lehetőség is, de szerintem nem lennél benne - terelte vissza a témát

-Mi az a másik lehetőség? - kérdeztem, habár a szívem mélyén tudtam a választ

-Velem jöhetnél - arcom egy pillanat alatt fagyott meg, kitágult szemekkel néztem rá - Persze nem muszáj, sejtettem, hogy nem fog tetszeni az ötlet, bocsi, hogy felhoztam - engedte el kezem. Hangjából érződött az enyhe csalódás, pedig még nem is hallotta válaszomat

Felálltam, Charles kíváncsi tekintettel nézte minden apró mozdulatomat. Mikor melléértem lehajoltam, hogy arcunk egy szintbe legyen, majd egy gyors mozdulattal ajkamat övére tapasztottam, kezem arcára, hajába vezettem, Charles rögtön válaszolt tettemre, visszacsókolt

-Egy egy igen? - kérdezte, mikor levegőért kapkodva elváltunk egymástól, szeme csillogott

-Egy határozott igen - Charles felállt, majd megölelt - Melletted szeretnék lenni, hogy támogathassalak

-Ha te velem vagy, nem lesz semmi baj - ölelésén szorított, éreztem, hogy néhány csontok megroppan

-Összetörsz Chalres... Szeretlek, meg minden, de finomabban ha lehet

Csak akkor jöttem rá, hogy kimondtam azt a szót, mikor Chalres megdermedt. Kimondtam, hogy szeretem. Kissé kínosan éreztem magam, féltem reakciójától,meglepetésemre viszont szorítása enyhült, majd száját két szó hagyta el;

-Én is - engedett el, majd ezer wattos mosolyát rám villantotta. Visszaültünk a helyünkre, mivel a pincér kihozta a rendelt ételeket. Miután azokat elfogyasztottuk távoztunk az étteremből. Nem gondoltam volna, hogy ilyen meghitt pillanatban fog telni ez az egész, Charles is elég nagy meglepetést okozott. A kocsinál már megszokottan kinyitotta az ajtót, majd másodpercekkel később beszállt mellém. Fejem Charles vállára hajtottam, pár perccel később pedig már aludtam is, az utolsó emlékem az volt, hogy egy lámpánál megállunk, és Charles puszit nyom fejem tetejére.

2019 október 10