𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🆂🅴🆅🅴🅽|

Ki az a Charles?

Miközben Monaco utcáit jártam, gondolatom vissza-vissza kalauzolt Charles felé. Nem mertem őt otthagyni még napokkal később sem, viszont már majdnem összevesztünk azon, hogy nem akarom meglátogatni a beteg anyukámat. Mivel nem szerettem volna vele összeveszni beleegyeztem, egy feltétellel - 2 nap múlva repülővel megyek hozzá a következő nagydíjra, ezzel is támogatva őt.

Viszont most úgy érzem, óriási hibát követtem el azzal, hogy Charlest ilyen állapotban egyedül hagytam, de már nem fordulhatok vissza. Nem tehetem meg ezt anyukámmal, hiszen akármennyire is fájdalmas szemébe néznem, akár egy árva pillantást is vetnem rá, lehet hogy ez az utolsó pillanat, hogy látom őt. Sosem tudhatom. És akármennyire is utálom őt, úgy érzem muszáj találkoznom vele, hiszen nem bocsátanám meg magamnak, hogy elszalasztottam az esetleges utolsó beszélgetésemet vele.

És most itt állok anyám kórházi szobája előtt miközben szemem nem mertem levenni az ajtóról. Ujjaimat idegesen tördeltem, miközben súlyomat egyik lábamról másikra rakosgattam. Tisztában voltam azzal, hogy megváltozhat az életem, ha én beteszem oda a lábam, és emiatt féltem ennyire megtenni ezt az egyetlen könnyűnek kinéző döntést. Nagy levegőt véve kezem a kilincsre tapasztottam, majd lenyitottam azt, a látvány miatt, ami fogadott libabőrös lett a kezem. Anya tekintetét lassan rám vezette, nem foglalkozva a különböző csövekről, amik karjából lógtak ki.

-Örülök, hogy végül mégis eljöttél - jegyezte meg halkan - Féltem, hogy nem fogsz meglátogatni

-Az anyám vagy. Akármennyire is romlott kapcsolatunk van, nem tenném meg azt, hogy nem látogatlak meg - lépkedtem lassan felé - Ha fordítva lenne a helyzet, te is megtennéd értem - álltam meg ágya előtt, majd leültem az oda lerakott székre

- Ha ez nem történik meg, ne vegyél rá mérget , tett kezét a takaróra - Elég sok mindent szeretnék neked elmondani. Képes vagy végighallgatni? - nézett rám, tekintete árasztotta a megbánást, bólintottam egyet - Rendben - sóhajtott egy nagyot - Gondolom sokszor megkérdezted magadtól, hogy miért gyűlölünk ennyire, igaz?

-Még most is minden nap felteszem magamnak - hunytam be a szemem egy másodpercre

-Tudom, mit hiszel. Viszont teljesen más oka van - nem szólaltam meg, anya folytatta - Biztos szeretnéd hallani, Aurore?

-Biztos. Olyan sok éve erre várok anya, hogy végre megtudjam - feleltem, anya hatalmas levegőt vett, mielőtt folytatta volna

-Tisztán emlékszem arra a napra - emlékezett vissza - Egész nap egy bulira készültem a barátnőmmel. Izgatott voltam, hiszen akkor mentünk először buliba, teljesen kiöltöztünk. Anyával aznap összevesztem, hiszen ő nem akart elengedni, rossz megérzése volt az egésszel kapcsolatban. Ha aznap hallgatok rá, elkerültem volna azt, ami aznap megtörtént - szorította össze kezeivel a takaróját - Te sem születtél volna meg. Ha aznap nem megyek el, nem erőszakolnak meg - szorította össze szemét - Megerőszakolt akkor a barátnőm egyik barátja. Következő nap feljelentettük, börtönbe került. Azt viszont senki se gondolta volna, hogy terhes leszek tőle. Veled.

-Azt mondod.. - szakítottam félbe a sírás küszöbén állva -, hogy apa nem is az igazi apukám?

-Pontosan azt, Aurore. Ezért gyűlöltünk annyira. Akárhányszor rád néztem mindig az a nap jut eszembe, még most is - folyt le egy könnycsepp arcáról

-Ez az indokod? Ezért rontottátok el a gyerekkorom, az életem? - kérdeztem tőle

-Igen, ez. Téged hibáztattalak a történtekért, csak téged okoltalak. Hiába tudtam, hogy te semmiről sem tehetsz mégis okoltalak az egészért. Szeretnék bocsánatot kérni az egész miatt, Aurore. Képes vagy megbocsátani? - nézett rám reménykedve. Éreztem, hogy az a valami, amit Charles nagy nehezen felépített bennem egyetlen perc alatt leromolódott.

-Azt gondolod, ha ezt most a szemembe veted, akkor minden rendben lesz? Hogy mindent elfelejtek? Elfelejtem azt, amikor ballagtam el oviból nem voltatok ott? Mindenkinek ott volt a családja, míg én egyedül ácsorogva néztem a boldog gyerekeket? Az évzárókat az iskolában, amikor egyedül mentem ki a bizonyítványomért? Amikor megkaptam a többiektől, hogy sosincs mellettem egyik szülőm sem, és én csak tűrtem az egészet, és azt mondtam sok dolgotok van? Mert akkor rohadtul rosszul hiszed! - álltam fel a székből, miközben krokodil könnyeimet töröltem le arcomról - És ez csak a töredéke annak, amit átéltem azért, mert gyűlöltetek!

-Aurore... - szólalt meg halkan

-Semmi Aurore! - szóltam rá - Ennyi volt, én megyek! - léptem az ajtó irányába

-Legalább azt mondd meg, ki az a Charles - vállam felett hátra néztem rá

-Egy olyan ember, aki foglalkozik velem, és az érzéseimmel - vetettem oda, majd kiléptem a szobából, ezzel lezárva egy korszakot az életemben, majd egy újat kezdtem, amiben sok ember már nem lesz benne. Azzal viszont nem számoltam, hogy ez az új korszak nem fog olyan sokáig tartani.

2019 október 18