𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🅵🅾🆄🆁🆃🆈-🆃🆆🅾|

×Hónapokkal később×

Kezem idegesen tördelem, ahogy a színpadra sétálok fekete magassarkúba bújtatott lábamon. A nyaklánc, amit Charlestól kaptam a repülőtéren minden mozdulatom során megbillen nyakamon, ami egy kis önbizalommal tölt el. Ahogy a nézőtérre pillantok, boldogság tölt el. Évfolyamtársaimon végig fekete talár van, és én sem lógok ki a sorból.

Mert igen, eljött ez a nap is. A diplomaosztásom napja. Itt van számomra minden fontos személy, így tekintetem azonnal őket kereste a hatalmas tömegben. Azonnal kiszúrtam Lando bugyuta vigyorát, így azonnal az én arcomra is egy mosoly került. Landonak megszületett az első kisfia, ami miatt nagyon keveset alszik, de annál boldogabb, és ez a sikerein is meglátszik. Oldalra pillantottam, ahol barátom alakját vettem ki. Charles egy fekete nadrágban és egy fehér ingben ült brit barátja mellett, tekintetével azonnal a szemkontaktust kereste velem. Mikor látta, hogy megtaláltam, kacsintott egyet, mire elpirulva lépkedtem tovább a mikrofon felé.

Kisebb-nagyobb veszekedések árán, de sikert túlvészelnünk az egymás nélkül töltött hónapokat. Természetesen egy-egy versenyhétvégére én is elmentem, viszont azoknak többségét is tanulással töltöttem. Ugyanis hatalmas meglepetésemre sikerült tartanom a nagyon régi ötös átlagom, és nem szerettem volna elrontani azt, ahogy az utolsó évemben tettem. Így monoton tanulással teltek mindennapjaim. A szobatársam egy magyar lány volt, akit Nórának hívnak. Nagyon jól kijöttünk egymással, belevezettük egymást a saját népünk kultúrájába, így sikeresen megismerkedtem a ritkán hallott magyar kultúrával. Megtudtam, hogy a magyar nyelv a világ egyik legnezehebb nyelvei közé tartozik, így büszke voltam magamra, mikor megtanultam a lány segítségével pár alap magyar szót.

Az évfolyamban is örömmel fogadtak, főleg az autósport kedvelő fiúk, akik teljesen be voltak zsongva a hírtől, hogy több pilótával is jó kapcsolatot ápolok. Több emberrel is sikerült szoros kapcsolatot ápolnom, akikkel néha tartottunk pár kisebb és nagyobb bulit is, ugyanis szerintük ez kimaradhatatlan egy egyetemista életéből. A közösség pont olyan volt mint régen, teljesen befogadtak maguk közé az emberek, annak ellenére is, hogy az utolsó évre csapódtam be közéjük.

Amikor a mikrofon elé értem, éreztem, hogy minden szempár engem figyel. Izgultam. Az évfolyam engem választott ki a beszédmondásra, így az egész évfolyam által megírt beszédet nekem kellett mondanom. Nem értettem döntésüket, ugyanis én csak az utolsó hónapban csapódtam a bandába, de titkon örültem, hogy engem érhet a megtiszteltetés, amire mindig is vágytam.

-Nos, sose gondoltam volna, hogy egy nap itt fogok állni egy talárban, amibe egyébként mindjárt szénné sülök ebben a melegben. - kezdtem el magam legyezgezni, ugyanis tényleg majd megsültem a fekete öltözetben. Néhány kacagást hallottam, így boldogan konstatáltam magamban, hogy nem vagyok annyira rossz. - Igazából nem is tudom mit kéne mondanom. Egy évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy visszajövök az egyetemre. Őszintén mondva, akkor még nem is voltam magamnál, ugyanis kómában voltam. Miután repülőbalesetet szendvetem 3 éves kómába kerültem, amiből egy éve sikerült felébrednem. Az első dolog amit láttam, az Lando Norris volt, akire igazából életemben nem számítottam, ugyanis kiskoromban elváltak egymástól útjaink. - mosolyogtam a britre. - Így kisebb szívrohamot kaptam, mikor megpillantottam a szoba másik sarkában az alvó fejét. A másik szívrohamot Charles Leclerc okozta, aki 3 év után is hűséges maradt hozzám, és miután felkeltem visszatért hozzám. - pillantottam a monacóira, aki büszkén nézett engem. - Mikor megtudtam, hogy édesanyukám elhunyt, teljesen magam alatt voltam. Sosem volt mintaanyuka, viszont miatta vagyok az, aki. Miatta váltam ilyen erőssé, így mégha az én anyukám nem is lehet itt, szeretném megköszönni a jelen lévő anyukáknak, hogy vigyáztatok a gyerekeitekre, és szeretettel neveltétek őket. Köszönöm a többiek nevében is, hogy életet adtatok nekünk. Nélkületek egyikünk sem lenne itt, és ezért örökké hálásak leszünk rátok. - pillantottam végig az anyukákon. - És hogy az apukák se maradjanak ki, nektek is örökké hálásak leszünk. Bármikor tértünk volna rossz útra, ti mindig visszaráztatok minket a jó útra, mégha nehéz is volt. Habár szigorúbbak voltatok, mint az anyukák, éppen ezért érdemeltétek ki tiszteletünket. Ti voltatok számunkra a példakép, olyanok szerettünk volna lenni mint ti.