𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🆃🆆🅾|

Arthur és Lorenzo

Percekig nyugtattam őt, szinte úgy tűnt, órák teltek el. Egyre melegebb volt teste, és a sírást is szépen lassan abbahagyta, már nem rázkódott. Óvatosan, félve hogy felébred kibújtam szorító karja közül, majd elfektettem az ágyon. Ajka nyitva volt, a levegőt egyenletesen vette, úgy nézett ki, mind egy Földre szállt angyal. Elmosolyodtam, majd halk léptekkel elsétáltam az ajtóig, majd kinyitottam azt a kulcs segítségével, ami benne volt a zárban. Hatalmasat sóhajtottam, mikor az ajtó becsukódott mögöttem, majd a folyosón végigsétáltam és bementem a nappaliba, ahol Arthur és Lorenzo egymással beszélgetett. Mindketten rám emelték tekintetüket, kíváncsian néztek engem

-Elaludt - utaltam Charlesra

-Hogy jutottál be? Beengedett? - nézett rám Arthur

-Emlékeztem rá, hogy mindig sokszor nyitva hagyja nála az ablakot, ezért kimentem, és mivel nyitva volt, be is másztam - húztam el számát kínosan

-Mióta jártok Charlessal? Giada után nem nagyon akart senkivel sem járni, legalábbis nekünk ezt mondta - kérdezte Lorenzo, Arthur erősen tarkón csapta

-Most őszintén, Charleson kívül ki nem látta, milyen Giada? - vetette oda Arthur

-Nem tudom honnan veszitek, de én nem járok Charlessal. Legalábbis én úgy tudom nem - néztem kétkedően. Charlessal ezt az egészet nem beszéltük át, és csak nemrég szakítottam Matheoval, bár úgy érzem ez nem hátráltatná egyikünket sem. Viszont hirtelen összeráncoltam szemöldököm - Ki az a Giada? - összenéztek, éreztem, hogy kínos témára eveztem ezzel a kérdéssel

-Ezt Charlesnak kéne elmondania - nézett rám Arthur kínos szemekkel, megértően bólintottam egyet

-De várj... Te akkor nem is hallottál róla? Vagy most mi van? - vakarta kínosan tarkóját Lorenzo

-Igazából, ma tudtam meg, hogy Charles ilyen pilóta, úgyhogy nem tudok róla olyan sok mindent, mint a fanatikus rajongói - helyeztem át testsúlyom másik lábamra

-Egyébként én Arthur vagyok, ő pedig Lorenzo - vigyorgott rám Arthur hirtelen

Arthur kinézetre az a tipikus szőke herceg fehér lovon, de mégis olyan érzetet kelt bennem, hogy ez belül nem igaz rá. Tipikus jófiú kinézet, akitől a suliban elkérik a házit, és ő kedvességének hála megadja azt. Lorenzo a barna hajával pedig teljesen Arthur ellentetje, mégis ha meglátod őket, egyből leesik, hogy testvérek.

-Én Aurore vagyok. Aurore Roux - mosolyogtam vissza rájuk, éreztem, hogy nem lesz nehéz velük összebarátkozni.

Az enyhe meglepődés még arcukon volt az előbbi sokk miatt, amit nem is csodálok. Látszólag jobban bírják magukban tartani érzelmeiket, mint Charles, ami sosem lehet negatív tulajdonság

Egy órával később, egy kiadós beszélgetés után felálltam a kanapéról, kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, ásítottam egyet

-Ha nem baj, én szerintem elmegyek aludni - eresztettem meg feléjük egy halvány mosolyt, viszonozták azt

-Persze, menj csak nyugodtan - válaszolt Lorenzo, majd miután jó éjszakát kívántunk egymásnak Charles szobája felé mentem. Mielőtt aludni megyek, feltétlenül megnézem Charlest, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben van vele. Lépteim halkan visszhangzottak a folyosón, majd mikor elértem a célhoz, halkan kinyitottam az ajtót. Charles hangosan vette a levegőt, gyorsan felkapcsoltam a villanyt, a látvány, ami fogadott eléggé meglepetés szerűen ért

-Charles, minden rendben? - szaladtam gyorsan hozzá, leültem mellé, majd kezem homlokára szorítottam - Istenem, nagyon meleg a homlokod - vettem el kezem, közben végigsimítottam arcán, borostája szúrta kezem

-Rore - suttogta, majd egy hatalmasat nyelt

-Ne beszélj, mindjárt visszajövök, rendben? - álltam fel, majd sietősen Arthurékhoz mentem - Őmm, hol van lázmérő, és lázcsillapító?

-Minek kéne neked az? - kérdezte összehúzott szemöldökkel Arthur

-Hát, Charles szerintem belázasodott - húztam el ajkamat, miközben egyhelyben toporogtam

-Tényleg? Várj egy kicsit, mindjárt hozom - állt fel Lorenzo, majd egy perccel később megérkezett a kért dolgokkal

-Köszi - vettem el tőle

-Boldogulsz egyedül? - kérdezte Arthur, bólintottam egyet

-Persze, maradjatok nyugodtan - mosolyogtam rájuk, majd sietősen visszamentem Charleshoz - Visszajöttem - ültem le ismét az ágyon, kezem ismét homlokára tapasztottam, mintha melegebb lenne, mint az előbb - Ülj feljebb, gyere segítek - fogtam meg, majd óvatosan felemeltem - Megmérem a lázad, oké? - Charles nem válaszolt, de a lázmérőt mégis a tökéletes helyére raktam

-Nem vagyok lázas - ellenkezett, mikor be akartam volna neki adni a gyógyszert

-De az vagy - kezem eltolta, durcásan néztem rá

-Ha ezt nem veszed be, nem szólok hozzád egy héten keresztül - mutattam fel az apró gyógyszert

-De muszáj?

-Egy hét, Charles. Egy hét, jól gondold át - emeltem ki az egy szót

-Rendben - kezébe adtam a kis bogyót, majd lenyelte azt - Most örülsz?

-Igen, örülök - vigyorogtam rá önelégülten

A lázmérőt megnéztem, mikor letelt pár perc. 39.5. Hatalmasat sóhajtottam, majd leraktam a lázmérőt a szekrényre -Charles, neked bizony tényleg lázad van - húztam rajta feljebb a takarót - Én elmegyek aludni, a gyógyszer hatni fog, úgyhogy jobban leszel nemsokára - Charlest lejjebb toltam az ágyon, így ismét feküdt. Felálltam, de mikor léptem volna el az ágytól Charles csuklóm köré fonta ujjait, kíváncsian néztem vissza vállam mögül

-Itt alszol velem? - nézett rám álmos szemekkel, akaratlanul is bólintottam egyet

-Ezt akarod? -kérdeztem

-Ezt akarom- jelentette ki halkan

Így történt az, hogy Charles akarva, vagy akaratlanul is közel engedett magához,s én úgy éreztem egyre jobban rabul ejti törékeny szívem, és én ez ellen nem teszek semmit. Mert nem is szeretnék.

2019 szeptember 23