𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🅷🅸🆁🆃🆈-🅵🅾🆄🆁|

Egy ex, és váratlan fordulat

Apró vonallá húztam a számát, miközben az orvos monológját hallgattam. Tekintetem lassan a plafon felé emeltem, és imádkoztam azért, hogy valaki kimentsen ebből a kínból, amit át kell élnem. Nem tudom, mi ütött ebbe az orvosba, de már vagy fél órája dumál nekem, teljesen felesleges dolgokról.

-... És tudja mit? Úgyis fel fog kelni! Nem úgy mint a lányom, tudja, ő is kómában van, és hát igen.. Miss.Roux-ban több akarat van, mint az én kislányomban - magyarázta már harmadjára, én meg halkan tűrtem, viszont már nekem is elegem volt ebből

-Nem szeretném zavarni, de máshol biztos hasznát veszik a maga tökéletes orvosi tudásának - pillantottam rá, nyelvével csettintett egyet

-Igaza van, már megyek is! Ha szeretne bemehet hozzá, sokszor akkor kelnek fel a kómában lévő emberek, ha egy számukra kedves ember hozzájuk beszél... - nézett rám szeme sarkából, majd kissé dülöngélve, de elindult. Összevont szemöldökkel meredtem utána, majd gyorsan megráztam a fejemet. Ez meg mit szívott? Vállat vonva kinyitottam az ajtót, majd azt gyors becsuktam magam mögött, és Aurore-ra pillantottam. Pontosan úgy nézett ki, mint az utóbbi három év bármelyik napján azzal a különbséggel, hogy napról napra egyre gyönyörűbb. Lábaim már automatikusan az ágya felé vittek, így leültem a székre, ami már szinte mintha oda lenne ragasztva, mindig pont ugyanott van. Kezét kezembe fogtam, ujjaimmal apró köröket rajzoltam tenyerén.

-Anya mindig ezt csinálta, ha ideges voltam - szólaltam meg halkan - Mindig kezébe fogta az akkor még apró kezem, és köröket rajzolt a tenyerembe. Nem értettem hogyan, de mindig megnyugodtam - mosolyodtam el halványan, pár másodperces csend következett, hallgattam a gép ütemes hangját, ami képes lenne az őrületbe kergetni - Phu, ne akard megtudni milyen volt ma a főorvos - forgattam meg szememet - Szerintem szívott valamit, de eddig sosem viselkedett ilyen.. Furán? Igen, szerintem ez a megfelelő szó rá. Istenem, tudod, mennyire hiányzol nekem? - döntöttem oldalra fejemet, kezét még mindig enyéim közé szorítottam - Nem ismertük egymást olyan egetrengetően sok ideig, mégis úgy érzem... Hogy te vagy számomra az egyik legfontosabb személy, lehetséges ez egyáltalán? - sóhajtottam gondterhelten, majd a gondolataimba merülve hátradőltem a széken, a továbbiakban nem szólaltam meg. Hiába tettem volna, választ nem kaptam volna. Megszerettem volna kérdezni, tényleg Matheo volt e nála, de féltem, hogy ezzel csak rontok a helyzeten.

Telefoncsörgés. Ez volt az a hang, ami kizökkentett gondolatmenetemből, így idegesen kaptam ki az említett eszközt zsebemből, majd meg sem nézve ki az, felvettem azt

-Mit szeretnél? - szóltam bele kicsit gorombábban, mint kellett volna

-Csak Giada vagyok, tudod, Giada Gianni - válaszolt kicsit félve egy számomra már ismeretlen hang - Szeretnék veled találkozni, mint régi barát a régi baráttal. Ugye megoldható? - kérdezte félve

Kezem remegni kezdett, idegesen emeltem el fülemtől a telefonom, hogy leellenőrizzem, tényleg Giada e. "Kalácsképű ribizli". Nos, igen, tényleg ő az, fogadtam el a tényét szájhúzva

-Miért, Giada? Lezártuk a múltat, nem? - pillantottam le Aurore-ra

-Szeretnék egy két dolgot tisztázni velünk kapcsolatban - válaszolta. Reménykedtem benne, hogy változott, és megbánta, amit tett, mégsem mertem rögtön igent mondani.

-Szerintem 3 évvel ezelőtt mindent letisztáztam - vetettem oda

-Te igen, de én nem. Legalább 10 percet adj - kérte, hangjában érződött, hogy nagyon szeretné ezt a találkozót

-Rendben, de utána ne keress, oké? Éppen eleget ártottál már nekem - még én is meglepődtem érzelemmentes hangomon, nemhogy Giada

-Köszönöm... - sóhajtott fel megkönnyebbülten - Hol találkozzunk?

-A Parkban - mondtam - Most szeretnél találkozni vagy később? - kérdeztem

-Ha neked jó, akkor most - válaszolt félve

-Akkor most. Minél hamarabb túl leszek rajta, annál jobb - húztam el a szám, majd letettem - Nemsokára visszajövök, oké, szívem? - húztam végig utoljára kezem kézen, majd egy gyors puszit nyomva homlokára elindultam a találkozóra.

~~~§~~~

Kíváncsian kémleltem körbe a Parkban, ahol először találkoztam Aurore-ral. Azóta a nap óta szeretem a viharokat, pedig előtte mindig utáltam. Fura, milyen változáson képes végigmenni egy ember, ha találkozik egy csodálatos emberrel.

Akármennyire is utálom Giadat és a vele való múltamat, el kell fogadnom, hogy régen volt ő és én. Néha eszembejutnak a közös pillanataink, a csalódáson kívül már semmit sem érzek iránta. Mert igen, csalódtam benne, hiszen kapcsolatunk elején teljesen másképpen viselkedett. Nem tudom mikor és miért változott meg, de mostmár örülök, hogy megváltozott, különben lehet, hogy nem is jártam volna Roreral, hogyha nem szakítok vele.

-Itt vagyok, bocsi, hogy késtem! - hallottam megy egy női hangot a hátam mögül kíváncsian fordultam meg, hogy szembetaláljam magam Giada Giannivel. Mondhatom, sokat változott az utóbbi három évben. Szőke haja hullámokban végződött, arcát csak enyhe smink díszítette, a régi kivágott ruhái helyett most egy teljesen szolid fekete felső volt rajta, amit egy szintén fekete kabát takart el félig. Ez volt az a lány, akibe régen beleszerettem, és ha nem találkoztam volna vele, akkor ismét bele tudnék szeretni.

-Akkor mondd, miről szerettél volna velem beszélni? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, kezemet zsebembe vágtam

-Először üljünk le egy padra, kényelmesebb mindkettőnknek - mutatott egy közel lévő padra, így lassan odasétáltunk, és leültünk rá - Nos, tudod, hogy elég rosszul váltunk el egymástól... - kezdett bele, bólintottam egyet - és tudom, hogy az én hibám volt az egész, és szeretnék bocsánatot kérni, óriási hibát követtem el aznap, tudom - sóhajtott egyet - Nem lett volna szabad megcsalnom téged, és igazából a mai napig nem értem, miért tettem, de... A bűntudat azóta mardos, hiszen nem tudtam bocsánatot kérni - kezdte el az ujjait tördelni - Tudok róla, hogy megtaláltad a szerelmet. Aurore Roux, igaz? - pillantott felém, ajkán halvány mosoly játszott

-Igen, ez a neve - bólintottam halványan - Akkor nyilván arról is tudsz, hogy mi történt vele 3 éve - állapítottam meg

-Persze, és.. Mielőtt félrértenéd, nem azért akartam ezt a találkozót, mert járni szeretnék veled - kezdte el piszkálni az ujján díszelgő gyűrűt. Próbáltam leplezni meglepődöttségem, de nem nagyon jött össze

-Ez még mégis... Hogyan, és mikor? - kérdeztem tarkóm vakargatva

-2 hónapja - nézett rám vigyorogva

-Gratulálok - néztem rá én is vigyorogva. És ezt szívből mondtam. Az egészen változtat a tudat, hogy megbánta tetteit, és nem azért keresett fel, hogy újraszeretné kezdeni az elcseszett kapcsolatunkat, hanem csupán bocsánatot szeretett volna kérni. Tényleg megváltozott, ismét,viszont most jó irányba.

-Hogy van Aurore? - kérdezte hirtelen

-Ugyanúgy, még nem kelt fel... - sóhajtottam, tekintetem az égre emeltem

-Fel fog kelni - tette kezét enyémre, eléggé elgondolkozhattam, hiszen percekkel később Giada meglökte kezem, kíváncsian fordultam felé - Hé, hívnak, nem akarod felvenni? - lökte meg ismét a kezem, meglepetten kaptam tekintetem a hang irányába

-Uh, köszi hogy szóltál - kezét levette enyémről, megnéztem ki hív, majd felvettem - Hali Lando - köszöntem barátomnak vigyorogva

-Aurore felkelt

2019 december 27