𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🅷🅸🆁🆃🆈-🆂🅴🆅🅴🅽|

Hatalmas sóhajt hallatva dőlők bele a puha ágyamba, majd húzom a fejem búbjáig a takarót. A napok, amelyeket pihenéssel töltök kezdenek az agyamra menni, hiszem világéletemben szerettem a természetet, kint tölteni a csillagos ég alatt az estéket, ebben pedig közrejátszott a rossz családom is. Imádtam hallgatni a tücsköket, amit éjszakákról éjszakákra ciripelnek, ezzel nyugodalmat nyújtva nekem. Érezni, ahogy a hideg talaj a lábamnak ütközik, majd törökülésben beleülni a néha enyhén sáros talajba - egyszóval felejthetelen élményt nyújtott kiskoromban az éjszaka. Sokszor azon kaptam magam, hogy a csillagos eget bámulva mélázok el azon, mi lenne, ha lenne egy bolygó, ahol szintén van élet. Hiszen az univerzum hatalmas, igaz? Gyermekésszel is eljutott a tudatomig ez az információ, hála a könyvmoly énemnek, mivel a délutánokat sokszor könyvek nézegetésével, olvasásával töltöttem.

Sosem tartottam magam hű de izgalmas gyereknek, viszont tudtam, hogy az érdeklődési köröm nem átlagos. Már melyik gyerek tölti az estéket kint a hidegben a csillagos eget bámulva, azon mélázva, hogy a világon talán a lelkitársa épp ugyanezt teszi? Nos, én igazából egy embert sem ismertem, aki ugyan ezt tenné.

Nyöszörögve forgolódtam az ágyban, a fejem a párna alá dugtam. Annyira ki szerettem volna már mozdulni, de nem tehettem az orvosom szerint. Semmi egyéb indokot nem mondott, csak annyit hogy pár napja keltem fel egy kómából, vigyáznom kell magamra. Totális baromság! - akartam volna az arcába ordítani, de az énem, amelyik szereti az etikettet, nem engedte. Menjen a fenébe! morogtam magamban. Viszont belül tudtam, hogy igaza van : alig érzem a végtagjaimat, hála a 3 éven át tartó kómának.

Amint az újságírók fülébe jutott a hír, hogy felébredtem, rögtön újságok százai hozták le a szinte ugyanarról szóló cikket. Ha ez nem lenne elég, van pár olyan elvetemült újságíró, aki éjjel-nappal a kórház előtt köröz, mint egy keselyű várva a prédájára.

Charles és Lando tegnap elutaztak a következő nagydíj helyszínére, így egyedül vagyok. Igazából, a magányos szó talán jobb megfelelője lenne az érzelmeimnek, amik belülről marcangolnak szét. Olyan mintha a sok dögevő, amik kint köröznek néha-néha bejutnának, és örömmel marcangolnának szét. Ám ez az egész érzés szertefoszlik amikor megjelenik az egyik ápolónő.

Nem tudom, mi van a szüleimmel. 5 napja vagyok már tudatomnál, mégsem látogattak meg. Nem emlékszem sok mindenre, viszont többször lejátszódik fejemben anyukám csalódott tekintete, ahogyan otthagyom. De ennyire csalódott lenne, hogy meg sem látogat? Igaz, hogy sosem állt mellettem, és volt erre oka, mégis reménykedem benne, hogy amikor az ajtó nyílik, meglátom szőke tincseit, a szemét, amit még szinte sosem láttam boldogan csillogni, és meg tudom fogni a már ráncos kezét.

Nikola a minap hívott fel, és adta tudtomra, hogy repülőre száll és ma meglátogat. Hatalmas örömmel látott el ez a hír, még annak ellenére is, hogy egyáltalán nem ismerem. Neki köszönhetem az életemet, és eddig nem volt alkalmam neki mindezt megköszönni, viszont ezt végre megtehetem, és ez felvillanyoz.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem a nyikorogva kinyíló ajtót, s az azon begördülő kerekesszékest. Lehet ez az oka annak, hogy lépteket sem hallottam, amik folyamatosan közelednének az ágyamhoz, csupán a rólam legördülő takaró vonta fel figyelmem a váratlan személyre a szobában. Meglepetten pislogtam fel a szemembe bámuló kék szempárba, amelyek ismerősen bámultak rám emlékezetemben.

-Nikola!

Hangom meglepett volt, mégis a felmérhetetlen boldogság is helyet kapott. Hatalmas ölelésbe fogtam a lányt, ügyet sem véve arra, hogy esetleg ő nem örülhet nekem annyira, mint én őneki.

-Igen, én vagyok az - nevetve engedett el, így ismét teljes valójában meg tudtam nézni magamnak.

Ahogy sejtettem, a lába tényleg le lett amputálva térdtől lefelé, viszont látszott Nikolán, hogy ő ügyet sem vet rá. Sőt, amikor tekintete követte az enyémet, láttam, hogy büszkén pillant le csonka lábára, ami enyhén nyugtatta bűnbánó ábrázatomat.

-Semmiség - kezével legyintett egyet, majdnem eltalálva ezzel engem - Oh, bocsi, kissé ügyetlen vagyok - szabadkozott nevetve.

-Semmi baj - intettem kezemmel mosolyogva - Tudod, a reflexek - utaltam arra, hogy csak azért úsztam meg, mert kitértem a keze elől.

-Ahj hagyjad már a reflexedet - kacagott fel.

Igazából elég jó reflexeim vannak. Általánosban és gimiben sokszor megúsztam a reflexeimnek hála azt, hogy arcon találjon egy labda.

-Mi történt veled ebben a három évben? - kaptam rá elmélázott tekintetem.

-Semmi lényeges, műtétek sorozata volt az egész - dőlt hátra a kerekesszékben - Meg igazából megismerkedtem a kerekesszékemmel, akivel azóta is szoros barátságban vagyok - paskolta meg az említett darabot - Ilyenkor kéne azt kérdeznem, "és veled?", de azt hiszem, ezt elhanyagolhatjuk - pillantott rám pillái mögül.

-Megköszönném - nevettem fel. Az ablakra kaptam tekintetem, figyeltem ahogy az ég egyre narancsabb formát ölt - Olyan szép az ég, ugye? - mire észbekaptam volna, akaratlanul is kimondtam ezt a pár apró szót, így kíváncsian kaptam tekintetem Nikokára, hogy mi lesz a válasza

-Mikor felnézek a csillagos égre, sokszor elgondolkodom azon, talán a világon más is épp ugyanezt teszi. Talán ő is épp arra gondol, amire én - sóhajtott egy nagyot - De sajnos ez sosem derül ki - nevetett kínosan, lassan elemekre tekintetét az ablakról - Butaság, igaz?

Mosolyogva német intettem a fejemmel - Igazából megnyugtató, hogy végre más is azt csinálja, amit én.

-Akkor jó. Sokszor bolondnak hittem saját magam, hogy ilyen dolgokon jár az agyam, de a tudat, hogy más is ugyanilyen hülye mint én, megnyugtat - nevette el magát, pár másodperccel később pedig én is követtem.

Éreztem, ahogy a boldogság ismét elönti lelkemet, s hogy Nikolában egy új barátnőre tettem szert. Lehetséges, hogy kihagytam 3 hosszú évet az életemből, de ezentúl boldogan tudom azt folytatni, gátlások nélkül, és ezt az érzés megnyugatóan hat a lelkemre. Változtak az emberek, viszont én is és a tudat, hogy végre vannak mellettem, hogy Landot is sikerült visszakapnom, boldogsággal tölt el.

2020 március 16

Sziasztook! ^~^
Instán megszavaztátok 7-1-re,hogy ebbe a könyvbe hozzak legközelebb részt, tehát itt van, egyetek 😂😂
Mennyire szimpatikus nektek Nikola? 🤔🤔
Nem tudom pontosan mikor jelentkezem a következő résszel, de addigis vigyázzatok magatokra, és ha lehetséges, maradjatok otthon! ❤️❤️